Nagyjaink betegségei és a történelem

Meghalt Leonyid Iljics Brezsnyev – öles betűkkel szedett szalagcímekkel jelentek meg 1982. no­­vem­ber 12-én a napilapok. Pontosan fel tudom idézni azt az időszakot, hiszen nem sokkal előtte kezdtem el megyei lapos pályámat – történetesen a hírrovatban. Egy eseménytelennek ígérkező novemberi napon meghívtam az albérletembe a külpolitikával foglalkozó kollégámat egy „gyors” ebédre.

Mire visszaértünk a szerkesztőségbe, már vártak a főnökeink. Ránéztünk a telexre, a gépből többméternyi papír kígyózott… A 76 évesen elhunyt szovjet pártelnök haláláról szóló híranyagban persze egy szó sem esett arról, hogy mi okozta a végzetét. Most már tudjuk: szív- és idegrendszeri betegségek gyötörték, valamint kezelték leukémiával és szájüregi rákos daganattal is. Gyógyszerfüggővé vált, s a mérhetetlen vodkafogyasztás sem tett jót az egészségének.

Brezsnyevet a 69 esztendős Jurij Vlagyimirovics Andropov követte a Szovjetunió élén. Annak dacára választották meg, hogy súlyos cukorbetegségben és magas vérnyomásban szenvedett. Állapota gyorsan romlott, olyannyira, hogy 1983 nyár végére a hivatalát alig tudta ellátni. 1984. február 9-én halt meg. Ezt persze nem sejthettük előre, aznap délben megint nálam volt az ebéd.

Szerencsére a kollégámmal hallgattuk a rádióban a krónikát, és amikor elhangzott a gyászhír, eldobtuk a kanalat, s rohantunk vissza a szerkesztőségbe. Megfogadtuk: nem lesz több közös ebéd, mert olyankor mindig meghal egy szovjet pártfőtitkár. Így amikor a sorban következő – szív-, tüdő- és májproblémákkal küszködő –, 73 éves Konsztantyin Usztyinovics Cser­nyenko alig tizenhárom hónapos regnálás után, 1985. március 10-én itt hagyta az árnyékvilágot, a hírszerkesztői ügyeletben vettük a halálával kapcsolatos közleményt.

Az pedig az egész világnak feltűnt, hogy rövid időn belül három idős és beteg szovjet pártfőtitkár távozott az élők sorából. Ronald Reagan amerikai elnök ennek kapcsán megjegyezte: „Hogyan kössek üzletet az oroszokkal, ha sorra halnak meg itt nekem?”

Agyvérzések sorozata...

Vlagyimir Iljics Lenin (1870–1924), a Szovjetunió első vezetője korához képest súlyos betegnek számított. Erősen korlátozott vérellátása miatt agyvérzések sorozatát volt kénytelen elviselni. A kóros érrendszeri változások gyors szellemi hanyatláshoz vezettek és befolyásolták a cselekvőképességét. Betegségeinek részletei sokáig titkosak voltak, így az életrajzából is kimaradtak. Tizenkét éves nyugati emigrációja során szifiliszt kapott, ami a központi idegrendszerét támadta meg. Állandó fejfájás és álmatlanság gyötörte. 1918. augusztus 30-án merényletet követtek el ellene, két golyó is eltalálta, az egyiket sikerült kioperálni, a másik a haláláig benne maradt. Egészsége 1921-től fokozatosan romlott, egymás után kapta az agyvérzéseket, a nyolcadiknál kerekesszékbe kényszerült. 1924. január 21-én az utolsó stroke elvitte, még csak 53 esztendős volt.

A birodalmak, országok irányí­tóit is megtámadhatják a betegségek, melyek ilyen módon „beleszólhatnak” a történelem alakulásába, alkalmasint drámai módon megváltoztatva a sorsunkat. A világjárványok – például a pestis, a kolera, a himlő – pedig a népek életét, kultúráját és gondolkodását is befolyásolták. S most már a Covid–19 is…

Történelmünk fordulópontjait az orvostudomány nézőpontjából vizsgálva érdekes felfedezésekre juthatunk. E kérdéskörrel foglalkozik Ronald D. Gerste német orvos, történész, szakíró, akinek legújabb könyve Történelmet író betegségek címmel jelent meg. A szerző a nagy betegségeket és a nagyok betegségeit veszi sorra. Rápillant a kiemelkedő figurák kórlapjaira, megnevezi a legvalószínűbb halálokokat, és elmagyarázza, milyen hatással voltak az adott időszakra.

Egészen az ókortól napjainkig találhatunk történelmi személyiségeket, akiknek a betegsége nem volt ismert vagy eltitkolták. Az 1509-ben trónra lépő VIII. Henrik angol király (1491–1547) „viselt dolgairól” ugyan sok mindent tudunk, leginkább a filmekből, csakhogy azokban túlságosan is idealizált képet alkotnak róla. A megnyerő modorú férfi azonban brutálisan zsarnok uralkodó volt – gondoljunk csak arra, hogy hat feleségéből kettőt lefejeztetett.

Mértéktelenül evett, súlya megközelítette a kétszáz kilót, ennek következményeként elérte a „királyok betegsége”, a köszvény. Élete végéig nem gyógyult be a lábszárfekélye, elkapta a himlőt, a maláriát, a szifiliszét pedig átadhatta az asszonyainak is. Henrik egy lovagi tornán súlyos fejsérülést szenvedett, ettől kezdve hormonzavarok léptek fel nála. Ötvenhat évesen lehelte ki a lelkét.

Reszketett a diktátor keze

Adolf Hitler (1889–1945), az osztrák születésű német diktátor közismerten hipochonder volt. Az első világháború vége felé egy mustárgáztámadás következtében hisztériás vaksággal kórházban ápolták, ezt követően adta fel festőművészi ambícióit. (Ami történelemformáló lépés volt, hiszen ha marad a kaptafánál, nyilván máshogyan alakulnak az események.) A náci vezér rettegett a fertőzésektől, mániájává vált a kézmosás. Problémák voltak a hangszálaival, rekedtségét gégespecialista kezelte. A Parkinson-kór első tünetei 1941-ben jelentkeztek, amit eleinte injekciókkal karbantartottak, de bal kezének reszketését egy idő után már nem tudták eltitkolni. Ötvenhat évesen, 1945. április 30-án a feleségével, Eva Braunnal együtt öngyilkosságot követett el.

VIII. Henrik lánya, Tudor Mária (1516–1558) terhességének híre felvillanyozta a Londonban ügyködő diplomatákat, hiszen az utódlás minden esetben a figyelem középpontjában állt. A protestánsok üldözése miatt „Véres Máriának” is hívott I. Mária királynő kezét 1554 júliusában nyerte el Fülöp herceg, miután apja, V. Károly, a Német Birodalom és Spanyolország császára lemondott a trónról a javára.

Nem sokkal ezután kürtölték világgá gyermekük érkezését, csakhogy hónapok múltán kiderült, Máriának valójában pszichikai alapon kialakuló álterhessége volt. Négy évvel később, 1558 elején megismétlődött a történet, de az asszony ekkor már végrendeletet is írt. Megérezhette, hogy közel a vég: azon a nyáron elkapta az influenzát, amit nem élt túl. Halálának oka: az agyalapi mirigyben kialakult hormontermelő daganat.

Kennedy libidója

Az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke, John Fitzgerald Kennedy (1917–1963) kicsattanó testi és szellemi erőben volt, legalábbis a látszat szerint. Betegségeit titkolni kellett. Mr. President Addison-kórban szenvedett, ami a mellékvesekéreg idült elégtelensége. Szteroidokkal kezelték, kedvelt orvosa ismeretlen összetételű „koktélokkal” tartotta benne a lelket. Gerincproblémái miatt elviselhetetlen fájdalmak gyötörték, emiatt fűzőt viselt. Erős libidójáról is elhíresült, szinte futószalagon „fogyasztotta” a nőket, köztük Marilyn Monroe-t.

Állandó gyógyszeres kezelés alatt állt, naponta nyolc különféle pirulát, fájdalomcsillapítókat, amfetaminkészítményeket szedett. JFK-t 1963. november 22-én Dallasban meggyilkolták. Ha életben marad, kérdés, hogy betegségei és függőségei mellett huzamosabb ideig miként látta volna el elnöki feladatait.

(Összeállításunk Ronald D. Gerste Történelmet író betegségek című könyve alapján készült)