A trianoni döntés előszobája

A szlovákok túlnyomó többsége a századfordulón még mindig a mezőgazdaságban dolgozott, és közönyös volt a szlovák nemzeti mozgalom iránt. Éppen ezért festi le érzékletesen a tót nép állapotát a csernovai csendőrsortűz esete.

Történt, hogy Csernova falu lakói 1907-ben új templomuk felszentelésére készültek, és mindenképp ragaszkodtak a község híres szülöttének, Andrej Hlin­kának jelenlétéhez. Csakhogy Hlinkát az egy évvel korábban a választások idején elkövetett izgatásai miatt a szepesi püspök felfüggesztette papi teendőinek végzése alól, és a bíróság kétévi államfogházra ítélte.

A tótok lakta falu azonban nem tágított: amikor az egyházi elöljárók és a szolgabíró kiérkezett a faluba, akkor rárontottak kocsijukra, mire a csendőr őrmester tüzet nyitott embereivel a tömegre. A számos sebesült mellett 15 halottja lett az esetnek. Mindez szerte a világban úgy terjedt el, és északi szomszédaink többsége a mai napig úgy tartja, hogy ezen a napon az elnyomó magyar csendőrség lépett fel a szlovákok ellen.

Néhány éve Roman Holec szlovák történész is megírta, hogy a történetben szereplők a püspök kivételével mind szlovákok voltak. „Az összes csendőr liptói volt, szlovák származásúak voltak, tudtak szlovákul. Szlovákokat vagy magyarokat csinálni belőlük azonban ahistorikus, és nekik mint Magyarország állampolgárainak nem voltak ilyen problémáik.”

Mindezek ellenére a szlovákok iránt tanúsított szolidaritási hullám indult el Európában, ez az ügy keltette fel többek között a skót újságíró, Robert William Seton-Watson figyelmét a tótok iránt.

Mind csőcselék?!

Ezzel párhuzamosan Bukarestből is magyarellenes propaganda-hadjáratot indítottak. 1891-ben megalakult a Liga Cul­tu­rala, amelynek munkája nyomán számtalan francia, angol vagy német kiadvány foglalkozott a magyarországi románok ügyével, kizárólag a románoktól tájékozódva. A nemzetközi sajtó folyamatos témájává váltak a magyarországi nemzetiségeket ért atrocitások.

Az egyre forrongó románok egy ideig Bécsből reméltek segítséget. A magyargyűlöletéről hírhedt trónörökös, Ferenc Ferdinánd szívesen vette volna terveiket, melyek szerint a Habsburg-dinasztia uralma alatt valósul meg az önálló nagyromán egység. „Minden magyar, akár miniszter, akár herceg, akár bíboros, polgár, paraszt, akár házaló vagy háziszolga, mind forradalmár, mind csőcselék” – írta egy 1904-es levelében a trónörökös. Ferenc Ferdinánd azonban a szarajevói merénylet áldozata lett, a románok és a többi elszakadni kívánó nép rövidesen nyugatabbra fordult.

Az antanthatalmak az első világháború alatt már különösen szívesen terjesztették a környező népek által gyártott propagandát. E szerint Magyarországon egy szűk nemesi réteg az uralma alá hajtotta a különböző népeket, egy évezreden át elnyomta őket, majd az egész világot belerángatta a világháborúba, ahogyan a belépés ellen sokáig tiltakozó Tisza István miniszterelnököt is mint a világégés elsődleges kirobbantóját ábrázolták.

Rosszabbak, mint a Ku-Klux-Klan

Az amerikai elnökre, Woodrow Wilsonra személyesen is komoly befolyást gyakorolt a The Inquiry nevű, szakértőkből álló szervezet, amely az Egyesült Államoknak kedvező határmódosításokat hivatott kidolgozni. Ugyan elméletben tárgyilagos, elfogulatlan, tisztességes és tudományos béke megalkotása volt a céljuk, ehhez képest tagjaik között mindössze egyvalaki beszélt magyarul, míg a románok, a szerbek vagy a szlovákok annál erősebb képviseletnek örvendhettek soraikban. „Tudományos” munkáik is ennek feleltek meg, többek között azt írták meg, hogy a magyarok a „Ku-Klux-Klan módszereit megszégyenítő módon” bánnak a szlávokkal, és antropológiailag egész egyszerűen nem fogékonyak a demokráciára.

Nemzetközi össztűz

1920 januárjáig az antant egyetlen magyar kormányt sem ismert el legitimnek. Az Egyesült Államoktól talán méltányosabb békét lehetett volna remélni, vezetői azonban már kivonultak a béketárgyalásokról, mire meghívták Magyarországot. A győztesek ekkorra aláírták a békét a németekkel, az osztrákokkal és a bolgárokkal is, a tárgyalásokat le akarták zárni minél hamarabb, a kidolgozott békefeltételeken már nem kívántak módosítani.

Trianonban a győztesek nem is törekedtek az igazságosságra, aminek egyik oka, hogy Magyarország ügye az antant számára sokadrangú volt, fontosabbnak számított Németország, Oroszország, az Oszmán Birodalom jövője vagy a Népszövetség megalapítása.

Az igazságtalanság másik fő oka az a pillanatnyi politikai érdek, amely szerint az antant eljárt, mivel szövetségesekre volt szüksége Németország és Oroszország között. A bolsevik Oroszország létrejöttével ugyanis megszűnt a nyugatiak legerősebb szövetségese a németekkel szemben. Ezt a szerepet egy erős Romániának, Csehszlovákiának és a megalakuló délszláv államnak kellett átvennie, ezért követeléseiket is figyelembe kellett venni. Ezek a követelések pedig a világháború alatt kötött szerződéseken, illetve ígéreteken nyugodtak, és egyáltalán nem törődtek a nemzetiségi szempontokkal.

Az antant meg akart szabadulni a Habsburgok vezette Monarchiától, és el akarta kerülni, hogy újjáéledjen a Mo­hács előtt erős európai középhatalomként létező Magyar Királyság. Ezért történt meg az a példátlan igazságtalanság, hogy egy ezeréves államisággal rendelkező országot darabjaira szaggattak.

Trianon nem a magyarellenes propaganda miatt történt meg elsősorban. A több évtizedig tartó, hazánk ellen folytatott sajtóhadjárat azonban nem maradt eredménytelen: sikeresen Magyarország ellen hangolta a nyugati hatalmakat. Ez pedig befolyásolta dönté­seiket az új határok megrajzolásánál.