Báthory, aki még a cárt is legyőzte

Szilágysomlyón látta meg a napvilágot Báthory István 1533-ban somlyói Báthory István erdélyi vajda fiaként. Még csecsemőkorában elveszítette édesapját, ezért előbb Várdai Pál esztergomi érsek gyámsága alá került, majd Habsburg Ferdinánd udvarában töltötte apród­éveit. A bécsi évek nem múltak el nyomtalanul, az itt töltött esztendőknek köszönhette humanista műveltségét és minden bizonnyal kitartását katolikus hite mellett.

Felnőttként visszatért Erdélybe és Szapolyai János Zsigmond megválasztott király szolgálatába szegődött, így nyerte el a legfontosabb erdélyi katonai pozíciót, váradi főkapitány lett. János Zsigmond szolgálata egyúttal azt is jelentette, hogy szembekerült a Habsburgokkal, több ütközetet is vívott velük, majd a császár két évre börtönbe is vetette. Kiszabadulása után birtokaira húzódott vissza, politikai szerepet nem vállalt. Katolikus hitéről nem volt hajlandó lemondani, s amikor János Zsigmond erővel akarta unitárius vallásra téríteni, megfutamította annak katonáit.

János Zsigmond 1570-ben, a speyeri egyezményben végleg lemondott a magyar királyi címről, de megtarthatta Erdélyt magának és utódainak. A következő évben azonban utód nélkül halt meg, s az egyezmény szerint Erdély a Habsburg király, Miksa uralma alá került volna.

Miksa saját emberét, Bekes Gáspárt jelölte a trónra mint vajdát, de a szabad fejedelemválasztás jogához ragaszkodó rendek egyhangúlag Báthoryt választották meg a gyulafehérvári országgyűlésen 1571. május 25-én.

Kard és virginál

A három részre szakadt országban Erdély a szultán fennhatósága alá tartozott, így Báthory letette a hűségesküt a töröknek, ám hűségéről biztosította Miksát is. A Habsburg uralkodó ugyan egyáltalán nem örült annak, hogy Báthory került hatalomra, nem tudott mit tenni, mert nem akart háborúba bonyolódni a törökkel. Eközben megüresedett a lengyel trón, amelyet Báthory és Miksa is magáénak akart tudni. Ezért a Habsburg uralkodó, hogy gyengítse az erdélyi fejedelmet, ismét támogatni kezdte Bá­thoryval szemben Bekes Gáspárt, azonban a császárhű trónkövetelőt a fejedelem az 1575. évi kerelő­szentpáli csatában legyőzte, és híveit kegyetlenül kivégeztette.

Fejedelemként a korábbi adományok fölülvizsgálásával, a kereskedelem és bányászat fölvirágoztatásával, új árszabás bevezetésével szervezte át a gazdasági életet. Megerősítette a katonai védővonalat, ő rendelte el Várad erődítését. Az oktatás fellendítésére behívta a jezsuitákat, 1581-ben megalapította a kolozsvári kollégiumot, a mai Szegedi Tudományegyetem jogelődjét, Trianon után ugyanis a kolozsvári egyetemet átköltöztették a Tisza-parti városba.

Udvarában itáliai egyetemeken végzett értelmiségiekkel vette körül magát, ő maga is kiváló stílusú leveleket írt, továbbá saját szobájában tartott hangszerén, a virginálon – a zongora elődjén – kiválóan játszott.

Irány Oroszország!

Mint már említettem, 1574-ben megüresedett a lengyel trón, az uralkodó, Valois Henrik egész egyszerűen megszökött. A francia király ugyanis – több okból kifolyólag – nem érezte jól magát Lengyelországban, és alkalom kínálkozott arra, hogy elnyerje saját hazája trónját.

Csaknem két esztendeig keresték királyukat a lengyelek, Habsburg Miksa, Rettegett Iván orosz cár és Báthory István is kifejezte trónigényét. Az erdélyi fejedelem mellett végül három érv szólt: kitűnő hadvezérnek bizonyult, a lengyelek számára kiemelten fontos volt vallási toleranciája, továbbá gyorsan nyélbe ütötte esküvőjét a lengyel uralkodóház utolsó sarjával, Jagelló Annával.

A Wawelben történt koronázás után Báthory áthelyezte udvarát Krakkóba. Erdély trónjáról nem mondott le, előbb bátyját, Báthory Kristófot, majd az ő halála után annak kiskorú gyermekét, Zsigmondot tette meg vajdává, ekkoriban kormányzótanács intézte az ügyeket. A legfontosabb dolgokban persze a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján ő maga döntött, közel sem állja meg a helyét az a vád, miszerint lengyel királyként elhanyagolta volna Erdélyt.

Lengyelországban sikerült féken tartania a széthúzó rendeket, három sikeres hadjáratot vezetett Rettegett Iván orosz cár ellen, és visszahódította Livóniát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy noha a lengyel nemesség elvárta tőle a háborút, segítséget már vajmi keveset adtak hozzá, és a győztes hadjáratban Báthory erdélyi hadai vállaltak oroszlánrészt.

Boldog-szomorú esküvő

A lengyel trónra lépés együtt járt azzal, hogy Báthory feleségül vette Jagelló Annát. A Wa­wel nagytermében tartott esküvőre az új királyt azonban szinte be kellett lökdösni, a királynét pedig csak zsarolással tudták bekényszeríteni. Jagelló Anna ugyanis abban bízott, hogy mint a nemzeti dinasztia utolsó leszármazottját, egyedül koronázzák meg a lengyel rendek, akik ehelyett hozzáadták Báthoryhoz. A nemesség azonban ezt is úgy vette, hogy trónhoz segítette Annát, és különböző jogokról, birtokokról kellett lemondania Annának a javukra.   Báthory ugyanakkor el akarta halasztani az esküvőt, mivel számos előkelőség távol maradt, és attól tartott, hogy azok nem fogják érvényesnek tartani koronázását. Végül megülték a lakodalmat. Mindketten elérték, amit akartak: Lengyelország élére kerültek. Házasságuk azonban borzalmasnak bizonyult.

Győzelmeit követően további terveket szőtt. Néhány év múlva elhunyt a cár, és Báthory meg akarta hódítani Oroszországot, hogy aztán orosz seregekkel kiegészülve űzze ki a törököt, valamint a Habsburgokat, és újraegyesítse Magyarországot. Álma Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetsége volt.

Maradandót alkotott

A megvalósításra sajnos nem maradt ideje, 1586. december 12-én váratlanul meghalt a lengyelországi Grodnóban. Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy megmérgezték, de orvosi kutatások alapján biztosra vehető, hogy fiatal kora óta betegségek gyötörték, és természetes okokból halt meg.

Mivel utóda nem született, a lengyel trónon feleségének unokaöccse, III. Zsigmond, Erdélyben Báthory Zsigmond követte. Halála után kettős koporsóban, egy tölgyfa és egy ónkoporsóban helyezték örök nyugalomra a krakkói Wawel katedrális altemplomában, Lengyelország legreprezentatívabb temetkezési helyén.

Uralkodása mindkét országának virágkorát jelentette. Erdély későbbi fejedelmei számára mindig iránytűként szolgáltak tettei, ambíciói.

A lengyelek pedig ma is egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne. Nemcsak sikeres hadvezérük volt, de a kultúra is aranykorát élte abban az időben. Tudósok, művészek töltötték meg krakkói udvarát, Vilniusban egyetemet alapított. Ezenfelül kemény kézzel, de rendet tudott tartani egy szétesés határán álló országban.