Nyárközép éjszakáját ünnepeljük

A fény erejével. Aki június 23-án éjjel a Pireneusokban jár, szemtanúja lehet a „fáklyák lejövetelének”, amikor is emberek százai kezükben lángoló fáklyákkal vonulnak le a hegytetőről a falvakba. A tűzfesztivál eredete szorosan kapcsolódik az égitestek mozgásához. A nyárközepi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánták megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, s a fény erejével elűzni az ártó szellemeket, így azok – még ha csak egyetlen éjszakára is – elveszítették hatalmukat az emberek felett.

Mielőtt a vonulók lehoznák a tisztító lángokat a falusiaknak, a hegy tetején megvacsoráznak, aztán különös máglyát gyújtanak. Az eh­hez felhasznált fákat nem hasábokra aprítják, hanem megszabadítják ágaiktól, az így kapott akár tíz méter magas törzseket szorosan összeállítják, s ezt lobbantják be. Amint a lángok felcsapnak, mindenki egyesével meggyújtja a fáklyáját – melyek akár húsz kilogrammot is nyomnak –, majd a felvonulás vezetőjével útnak indulnak a feketeségbe burkolózott hegyen.

A Pireneusok lábánál a falusiak a hegyoldalakon tekergő aranykígyókban gyönyörködve várják őket. Mikor a lángok a település határába érnek, a muzsikusok hagyományos dalokkal, örömujjongás közepette fogadják a most már siető fáklyavivőket. Bármelyik falut is válassza a látogató a Pireneusok lábánál, szemet gyönyörködtető tűzbemutatóban lesz része. A megemlékezés az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült.

Sípoló gumikacsa. A portugáliai Porto hatszáz éve ad otthont pogány eredetű ünnepeknek. Keresztelő Szent János napja ehhez képest fiatalnak számít, csupán a XIX. században kezdték el imádni a szentet, azóta tartják meg minden évben – a tavalyit kivéve – az ország legnagyobb utcabálját.

Kezdetben még csak egy gerezd fokhagymával és egy szál póréhagymával emlékeztek meg a szentről: ezekkel érintették meg egymás fejét, hogy jó szerencsét

kívánjanak a másiknak. Hogy miként lett végül a sípoló gumikalapács az esemény szimbóluma, azt senki sem tudja, de az biztos, hogy egy portói mesterembernek és a végzős egyetemistáknak szerepük van benne. A fiatalok bukkantak rá valamelyik boltban a remekműre, amivel aztán a diplomaosztó partikon kopogtatták egymás fejét, s innen már csak idő kérdése lett, mikor kerül ki az utcabálra is. Az ünneplés – amit az idén már újra a keblére ölel Porto – jú­nius 23-án vacsorával kezdődik. A portugálok grillezett szardíniát és paprikát esznek, utána pedig irány a belváros, ahol színes hőlégballonokat reptetnek, éjfélkor tűzijátékot rendeznek, s aztán reggelig folyik a mulatozás.

Gonoszűzés és szerelemvarázslás. A Szent Iván-napi tűzugrásoknak hazánkban a lángok tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit adta az alapját. Az ekkor gyújtott tűzről eleink azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést, ugyanakkor egészség- és szerelemvarázsló ereje is van. A tűzrevalót nem egy helyen a zsúpszalma, rőzse, májusfa vagy a szemét adta, amit Drégelypalánkon a lányok gyűjtöttek be, míg a Csallóközben ez a legények feladatának számított.

A tüzet gyakran szabályos négyszög alakúra rakták, meggyújtása pedig szertartásos módon történt: miután az előző évi aratókoszorút a rakás tetejére tették, egy ünneplőbe öltözött leány háromszor körüljárta a máglyát, vízzel „megszentelte”, rózsaszirmokat dobott rá, majd egy legény is körbefutotta égő fáklyával, s végül meggyújtotta. A tűz átugrása közben a fiatalok párosító és kiházasító dalokat énekeltek, s az estének fontos részét képezte a szerelemvarázslás is.

Banyariasztó máglyák. Nyárközép éjszakájához Európa északi féltekéjén is évszázadok óta hagyományok kapcsolódnak. A pogány világban a máglyagyújtás a megtisztulást, az újjászületést jelképezte. A norvégok a hatalmas máglyákról úgy tartják, ezek riasztják el a banyákat, akik ilyenkor mérgező gyógynövényekért lopóznak a szabadba.

A fiatal lányok hét különböző virágot gyűjtenek össze a nap folyamán, s ezeket a párnájuk alá teszik abban a reményben, hogy a csokor éjjel álmukban megsúgja, ki lesz a jövendőbelijük. Az ország legnagyobb máglyáját, a Slinningsbåletet egy festői szigeten, Ålesund kikötővárosában rakják. Több száz raklapot helyeznek egymásra toronyszerűen, majd a rakást felülről lefelé égetik el. 2010-ben világrekordot állítottak fel a legmagasabb (45 méter) tábortűz megalkotásában.

Borjú jár a nyertesnek. A Calcio Storico – vagyis Keresztelő Szent János ünnepének estéjén megrendezett történelmi futball – épp annyira látványos Firenzében, mint amilyen véres. A játékot, ami a futballnak, a rögbinek és a birkózásnak a keveréke, valószínűleg a római legionáriusok honosították meg. A firen­zeiek ennek mintájára rendezték a calciót a XVI. századtól a város védőszentjének napján. Ilyenkor évente megmérkőztek a főként nemesifjúkból álló csapatok, erejüket és ügyességüket bizonyítandó.

Ma a város történelmi negyedeit képviselő gárdák négy – zöld, fehér, piros, kék – színben versengenek a győzelemért. A résztvevők két elődöntőt játszanak június 24-e előtt, így Keresztelő János estéje hozza el a végső dicsőséget. A játékosok a reneszánsz kort idéző viseletben lépnek az arénába, a Santa Croce tér homokkal felszórt területére, ahol feladatuk egyszerűnek tűnhet: a pályán lévő 54 szereplőnek a labdát kell eljuttatnia az ellenfél alapvonalára.

Megnehezíti a történelmi focit, hogy a három alapszabályon kívül (tilos: bármilyen eszközt használni, lesből támadni, a már földön fekvőt bántani) szinte minden megengedett, így a küzdelem alatt a Piazza szó szerint harci arénává alakul. A férfiak a labda megszerzése mellett az ellenfél játékosainak kiütésére törekednek, amivel a csapatuk emberelőnyhöz juthat, s a meccs is eldőlhet. A nyertes városnegyed a testi erőt szimbolizáló fiatal borjúval tér haza, este pedig tűzijáték vár minden firenzeire.