Páratlan ízvilág Tokaj mellől

Bodrogkisfaludról jó ideig még a magyarok se igen tudták, hogy létezik. Az ötvenes években ugyanis hozzácsapták az amúgy vele teljesen egybeépült Bodrogkeresztúrhoz, s ezzel egy­időben nem csak az önállóságát vesztette el, de a hivatalokban tulajdonképpen a nevét is. Pedig nem akármilyen faluról van szó! A zempléni hegyek és a Bodrog közé szorult portákról egyenesen a folyóra és a táj emblematikus hegyére, a Nagy-Kopaszra látni, a hegyoldalakon pedig Mád és Tállya mellett a legfinomabb borok teremnek.

Nem csoda, hogy évekkel ezelőtt belehabarodott a budapesti Mészáros-Komáromy família is a faluba. Népes családról van szó, három testvér, tíz unoka – ha egy ilyen kompánia együtt akarja tölteni a szabadságát, elég nehezen talál megfelelő üdülőházat. Kisfaludon azonban nem lehetetlen.

Pár éve találtak ők is, és oly remekül érezték magukat, hogy egyikük, nevezetesen Mészáros-Komáromy Dénes elhatározta, megpróbál vásárolni maguknak a községben egy önálló házat.

Nem is kellett sokáig keresgélniük. Egy félig már felújított régi parasztház mellett tették le a voksot, és megköttetett az üzlet. Aztán hozzáláttak a még hiányzó munkák befejezéséhez. A ház első feléből gyönyörű nyaraló lett, a hátsó feléből pedig – nos, abból nem lett nyaraló.

Itt rendezkedett be ugyanis a világraszóló sikert elérő kézműves műhely. Az egykori istállóból iroda és koccintó született, a garázsból pedig érlelő és palackozó, ahová be se kell lépni, hogy érezze az ember a különleges illatokat.

– Boróka. Minden bizonnyal a borókát érzi – nyitja ki előttem az ajtót Mészáros-Komáromy Dénes.

Egy negyven, maximum ötven négyzetméteres terembe lépünk, s ha nem tudnánk, hogy hol vagyunk, egy patika boszorkánykonyhájában vélhetnénk magunkat. A patikára emlékeztetik az embert az üres üvegek, az illatok, a különféle gyógynövényekkel megpakolt papírzsákok, egyedül egy közepes méretű, boroshordóra hajazó, krómozott fémtartály lóg ki a sorból.

Pedig az talán a legfontosabb kelléke a ginkészítésnek – a lepárlóüst. Hollandiából származik, mint ahogy a házigazda is ott igyekezett elsajátítani a ginkészítés tudni­valóit.

– Az igazat megvallva, én eleinte a whiskyre gondoltam, ám azt sokáig kell érlelni. Amíg egy jó whisky a fogyasztóhoz kerül, négy-öt évnek is el kell telnie, a ginnel viszont más a helyzet. Egy hollandiai tanulmányúton született meg a döntés, hogy azzal próbálkozom majd. Az Egyesült Királyság mellett Hollandia a másik ginnagyhatalom, ahol remek tapasztalatokat szerezhet az ember, s mikor befejeztem az ottani tanulmányokat, már nem volt kérdés, hogy kedvenc italom, a whisky helyett a gint választom – pontosítja az előzményeket Mészáros-Komáromy Dénes, aki mielőtt belevágott volna a ginezésbe, a gazdaságszociológusi diplomája mellé elvégezte a Szent István Egyetem kétéves pálinkamesteri képzését is.

Mint meséli, két évig kísérletezgetett, de csak kevéske szabadidejében, hiszen a fővárosban van egy nyolc főt foglalkoztató vi­zuál­technikai eszközöket forgalmazó cége, ami rengeteg tennivalóval jár. Nem beszélve nagy szerelméről, a zenéről, amit maga is művel. A nemzetközileg is jegyzett Slowmesh zenekar basszusgitárosa, számtalan nagy koncert résztvevője. A koronavírus miatt azonban le kellett mondaniuk minden hazai és külföldi fellépésüket – az így felszabadult időt használta fel az italkísérletekre.

– Kipróbáltam már vagy húsz változatot, de minél többet kísérleteztem, annál bizonytalanabb lettem – meséli. – Aztán megkóstoltam az első italomat, s rájöttem, messze ez a legeredetibb.

Azt tudni kell, hogy a gin ízvilágának alapja ugyan a boróka, de meghatározó szerepe van az erdei fenyőnek, pontosabban a fenyőrügynek is. Igen ám, de a fenyőrügy megszedésére itthon csupán két hét áll rendelkezésre, később már megváltozik a gyantatartalma. Külföldön ugyan hozzá lehet jutni máskor is, de az már a kezdeteknél eldőlt, hogy az ital ízesítésére szolgáló növényi alapanyagokat itthonról, még közelebbről Tokaj-Hegyaljáról szerzik majd be.

Nehéz ügy, hiszen a Hegyalja nem az erdei fenyveseiről híres, de ekkor közbeszólt a véletlen. Elmondta gondját az egyik unokatestvérének, aki történetesen erdész, s a telefonhívás pillanatában épp egy kitermelt erdőrész közepén állt, a kivágott fák pedig erdei fenyők voltak.

Ezzel megoldódott a rügykérdés, összeállt a recept.

Az apa kísérletezését megirigyelve játékból megpróbálkozott házigazdánk három kisfia is a „gingyártással”, csak ők csavarintottak egyet a recepten. A fenyőrügy mellett rózsaszirommal is színesítették saját „italuk” ízvilágát, s kiderült, tökéletes harmóniát sikerült megvalósítaniuk. S eljött a nagy nap, 2020 szeptember 26-a, kinyitott a kisfaludi műhely, a látogatók megkóstolhatták a hegyaljai gint.

– Eléggé csúnya idő volt, nem fűztünk vérmes reményeket a naphoz. Azt gondoltuk, eljön majd húsz-harminc ember, akikkel egy-két pohár kóstolása közben elbeszélgetünk. Ehelyett voltak vagy háromszázan, nem győztünk válaszolni a kérdésekre.

És az érdeklődők száma azóta sem csökken, csak hát a koronavírus miatt szüneteltetni kellett a vendégfogadást. Akik egyébként belekóstolhatnak a ginkészítés fortélyai­ba is, azok egy rövid technológiai, illetve kultúrtörténeti bevezető után játékosan megpróbálhatják kitalálni a Tokaj ginben felhasznált huszonegy fűszert is, amelyeket később teljesen nyíltan meg is mutat a lepárlómester, vagyis Mészáros-Komáromy Dénes.

Szerinte ugyanis a siker titka nem a fűszerekben van, hanem azok arányában. Egy irodalmi példával élve, hasonlóan tesz, mint Móricz Zsigmond, akit egyik könyvbemutatóján megszólította az egyik műkedvelő író: „Mester, mi teljesen egyforma szavakat használunk.” Móricz helyeslően bólogatott: „Igen. Csak valószínűleg más sorrendben.”

Tehát a „szavak”, vagyis a fűszerek! Mind a huszonegy felsorolásától talán most eltekinthetünk, következzenek hát a legfontosabbak. A boróka és a fenyőrügy mellé mindenképpen szükséges a jó ginhez rózsabors, íriszgyökérpor, grépfrút, kubebabors (Kínában őshonos cserje), bodzavirág.

A World Gin Awardsra az idén rekordszámú, összesen több mint nyolcszáz kereskedelmi tételt neveztek a gyártók, előlük hozta el a kisfaludi lepárló a legjobb kortárs gin címet. A siker nem volt előzmények nélküli, hiszen pár hónappal korábban ugyanők egy hasonlóan neves világversenyen, a brit The Spirits Business szaklap által évente megrendezett The Gin Masters versenysorozatán a legmagasabb, Master elismerésben részesült a Seven Hills Distillery Tokaj ginje.

A master minősítést amúgy 2020-ban mindössze tizenegy tételnek ítélték oda, ez az aranyérem feletti kiemelt minősítés. Magyar gin még soha nem ért el ilyen magas nemzetközi minősítést.

A nemzetközi sikerre felkapták fejüket a nagy nemzetközi áruházláncok is, csőstül jönnek a megrendelések, de hiába. Évente mindössze tízezer palack tudja elhagyni a bodrogkisfaludi lepárlót, miközben lett volna már húszezres megrendelésük is, a minőség kárára azonban nem akarják a mennyiséget növelni.

Az épület hátsó teraszán beszélgetünk, amikor azt kérdezem az ízig-vérig vállalkozó családban felnövő vendéglátónktól, hogy elérve a szakma csúcsára, mi következik most. Sejtelmesen elmosolyodik.

– A whisky – feleli. – Mert továbbra sem tettem le kedvenc italom előállításáról. De abban is a hazai ízek dominálnak majd. Egy olyan füstös ital előállításán dolgozunk, ahol a füstöt nem Skóciából importált tőzeg adná, hanem a tokaji, hegyaljai aszútörköly. Hogy ebből mikor lesz kereskedelmi tétel, nem tudom, de erősen hiszek a sikerben.