Könyves Kálmán, a különös magyar uralkodó

”Külsejére nézve visszataszító volt: borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta, dadogó, ám ravasz és tanulékony” – olvasható a Képes Krónikában. Követheti a lovagi ideált megtestesítő Szent Lászlót egy ilyen adottságokkal rendelkező ember a trónon?

Valójában nem tudjuk, pontos-e a jellemzés, korabeli képmása nem maradt fenn, a fenti sorokat mégis több tényező árnyalja. Könyves Kálmán, folytatva Szent László politikáját, megszilárdította a rendet az országban, és komoly külpolitikai sikereket ért el. Akármilyen volt is a külseje, legsikeresebb uralkodóink között tartjuk számon. De nem tartozott a krónikás „kedvencei” közé.

Fiúutód híján Szent László bátyja – I. Géza – két fia közül választhatott örököst. Az idősebb Kálmánt papi pályára szánta, s a rendkívül művelt és olvasott fiúból püspök is lett. A lovagkirály bizonyára az egy évvel fiatalabb Álmosnak gondolta adni a trónt, ezért is állíthatta a nemrég elfoglalt Horvát Királyság élére. Kálmán ezt nem vette jó néven, és hívei­vel Lengyelországba távozott.

A magyar krónika szerint aztán halála előtt nem sokkal László mégis hazahívta Kálmánt, és megtette utódának. Kérdés, hogy ez mennyire hihető, tekintve, hogy László 1095 nyarán hunyt el, Kálmánt pedig csak 1096-ban koronázták meg – így aztán könnyen lehet, hogy a koronázást testvérháború előzte meg, még akkor is, ha erről semmilyen információ nem maradt fenn.

Mindenesetre Álmos nem nyugodott bele a korona elvesztésébe, és a következő két évtizedben jó néhány alkalommal megpróbált hatalomra törni. Kálmán ezt mindannyiszor megakadályozta, majd annyira megelégelte a lázadásokat, hogy végül Álmost és annak fiát is – a későbbi II. (Vak) Bélát – megvakíttatta.

A fentebb idézett krónika keletkezésekor azonban már Álmos utódai ültek a trónon, bizonyára ennek tudható be Kálmán király nem ép­pen hízelgő jellemzése.

Pusztító keresztesek

A turáni átok mellett igen hamar az országon átvonuló keresztesekkel is meg kellett küzdenie Kálmánnak. Éppen ebben az időben, 1096-ban indult meg az első keresztes hadjárat a Szentföldre, ám a Nyugat-­Európából érkező sereg előhadai több helyütt komoly pusztítást vittek véghez hazánkban.

Kálmán már értesült ezeknek a hadaknak a még német földön történő gyilkolászásairól, a trieri zsidóság kifosztásáról, ezért még a határon megegyezett Nincstelen Valterrel: amennyiben a francia lovag és katonái háborítatlanul kelnek át az országon, úgy a lakosság élelmezi őket. Már ez a sereg is okozott kisebb bonyodalmat, Remete Péter német–francia hada viszont elfoglalta a délvidéki Zimony várát, ezreket gyilkolt le, és a környéket feldúlva jutott élelemhez. Kálmán meg is indult ellene, mire elhagyták az országot. Az ezután érkező hasonló hadak ellen kíméletlenül fellépett a király, már a nyugati határnál, Mosonnál és Nyitránál súlyos csapást mért rájuk.

A Bouillon Gottfried lotaringiai herceg vezette fősereg csak ezután érte el hazánkat. Kálmán őket már csak előkelő túszok fejében, valamint magyar kísérettel engedte át a Magyar Királyságon, így aztán incidens nélkül vonultak is át az országon.

A kérdés természetesen adja magát: miként lehetséges, hogy a Szentföldre tartó keresztény lovagok keresztény országokat dúljanak? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mindenkit a nemes ügy, a Szent Sír felszabadítása vezérelt. So­­kan másod- vagy harmadszülött fiúként birtok és vagyon nélkül maradtak Európában, és a hadjáratokban gyarapodási lehetőséget láttak.

Hódításban jeleskedett

Könyves Kálmán nemcsak megvédte országát, de meg is növelte területét. Ugyan előbb megrendült a magyar uralom Horvátországban, és ott trónra lépett egy horvát család sarja, Péter király, ám Kálmán rövid időn belül leverte, majd 1102-ben Tengerfehérvárott (Biograd na Moru) horvát királlyá koronázták.

Néhány évvel később tovább terjeszkedett, elfoglalta a Bizánci Császársághoz tartozó tengermelléki Dalmáciát. Többek között Trau, Spa­lato és Zára városa is elfogadta uralmát, cserébe kiváltságokkal látta el ezeket a városokat. Napjaink kedvenc magyar nyaralóhelyeiről is beszélünk, csak a legtöbben Trogir, Split és Zadar néven ismerik ezen településeket.

Nem véletlenül találkozik például az utazó a zadari Santa Maria-templom egyik falfeliratán Kálmán király nevével, csak éppen latin alakban: rex Co­lo­man­nus.

Álmosból Konsztantinosz

Kálmán 1115-ben vakíttatta meg testvérét, Álmos herceget, aki így is bőven túlélte őt. Kálmán ugyanis 1116-ban hunyt el, Álmos pedig csak 1127-ben. A szeme világát elveszítő hercegnek a dömösi prépostságban kellett száműzetésben élnie. Tíz év elteltével, már Kálmán fiának, II. Istvánnak az uralkodása idején ismét összeesküvést szőtt, ami ezúttal is kudarcba fulladt. Ezután Bizáncba menekült, ahol felvette a Konsztantinosz nevet. Ott hunyt el, és ott is temették el, de trónra kerülő fia – II. (Vak) Béla – később hazahozatta földi maradványait, és a székesfehérvári Nagyboldogasszony-templomban temettette el.

Törvény a rontók ellen

Kálmánhoz két törvénykönyv kiadása is fűződik, rendelkezett többek között rabszolga-kereskedelemről, zsidókról, továbbá az erdélyi vajda és a horvát bán címének a használatát is hosszú időre meghatározta. Legizgalmasabb törvénye viszont egész más témában született.

„Boszorkányok márpedig nincsenek!” – szoktuk idézgetni Könyves Kálmánt, mondván, hogy egykori királyunk a korát jóval megelőzve iktatta törvénybe, hogy boszorkányok nem léteznek. Ami igaz is meg nem is, a boszorkányokra ugyanis két latin kifejezést is használtak. A tarcali zsinaton hozott határozat egészen pontosan strigákat említ, akik állati alakot képesek ölteni, és akár embereket is esznek. Rájuk mondta Kálmán, hogy nem léteznek.

Ugyanakkor a maleficusokról (nőalakban maleficák), akik rontók, bűbájosok voltak, úgy vélte, hogy léteznek, és törvényt is hozott ellenük.

Mindenesetre Nyugat-Európával összevetve mindig is elenyésző volt a hazai boszorkányperek száma, amint Könyves Kálmán kivételes műveltségéhez sem fér kétség. Ahogyan a lengyel Anonymus Gallus fogalmazott: „korának minden uralkodóját felülmúlta tudományával”.

Műveltsége mellett kiváló uralkodója is volt országunknak. A Szent István által alapított és Szent László által megszilárdított Magyar Királyságot tovább erősítette. Törvényeinek és határozottságának köszönhetően rend honolt az országban.