Marcel Proust hagyatéka

Vannak későn megérő írók – közéjük tartozott ő is. 1913-ban jelent meg Az eltűnt idő nyomában első darabja, a Swann című kötet, s a másodikkal közös első kötet kiadása 1919-ben hozta meg az elismerést és a hírnevet Proustnak, egy Goncourt-díjjal együtt. Tizenhárom részes nagy művét 38 évesen kezdte el írni, ám szülei halála után már csak betegeskedve, elvonulva rótta az emlékezés monumentális történetét.

A regényfolyam utolsó három darabját már testvére gondozásában vehette kézbe anno az olvasó, hisz ezek megjelenését Proust már nem érte meg. Mintha a regényben kitágított idő elszívta volna az életerejét… Ugyanakkor a mai olvasót is meglepi: hömpölygő regénykörének mondatai, képeinek, hangulatainak egymásba font sorozata nemcsak kiemelnek a hétköznapokból, de annyira el is tudnak bűvölni, hogy se a mobiltelefon, se a számítógép ne érdekeljen bennünket.

Mi lehet Proust titka ebben a mindent átfogni igyekvő, időtlen meseszövésben? Vagy csak azért keresünk titkot a magát olvastató szöveg mögött, mert nem akarjuk elhinni, hogy az irodalom varázslata működik? Ez a francia úriember, aki az örömöt az emlékezésben kívánta megtalálni, ahogyan erről Szerb Antal is ír, korán az irodalom felé fordult, emellett a filozófia (elsősorban kortársa, Henri Bergson időelmélete), valamint a művészetelmélet (édesanyja hatására az angol John Ruskin művészeti írásainak fordításával is foglalkozott) is érdekelte.

Mégis, mivel kisgyermekkorában kiderült, hogy tüdeje mennyire érzékeny (9 évesen asztmás rohamot kapott), óvatosan bántak vele. Többször került Illiers-be, hogy itt pihenhessen, nagynénjénél – s a mai Illiers-Combray utcáiból, tájaiból építette fel regényfolyama so­kak számára ismerős Combray városát.

Jó tudni

Jövőre lesz Proust halálának 100. évfordulója. Születésének és halálának kerek évfordulóiról 2022-ben tárlattal emlékezik meg a Bibliothèque Na­tionale de France, azaz a Francia Nemzeti Könyvtár.

Marcel Proust utolsó évei magányában aztán bőven töltekezhetett a gyermeki múltból, majd az 1890-es évek utáni mozgalmas társasági élete pillanataiból. Fiatalon ugyanis, mondhatni, léha életet élt, azzal a biztos anyagi háttérrel, melyet a szülei – orvos-kutató édesapja és jómódú családból származó, művészetek iránt érdeklődő édesanyja – biztosítottak számára. Szerb Antal így jellemzi előkelő szereplőkkel teli írói világát: „Proustnál, aki kiábrándult már a polgár romantikájából, intellektusból és irodalomból és egyszerűen »éldegél«, mint a többi ember: a sznobizmus magától értetődő.”

Sorsszerű is talán, de az élet pillanatait számtalan irányból rögzítő regény teljes szövegét valójában sosem ismerhetjük meg. Számos kutató, irodalmár foglalkozott a művel, kiegészítéseivel, hozzátoldásaival, Proust extra szerzői jegyzeteivel, rajongott érte Babits, Radnóti, sőt Halász Gyula, a híres fotóművész (Georges Brassaï) Párizsba menve Proust regényfolyamában elmerülve tanult meg franciául.

Tudjuk, hogy az első három kötet Gyergyai-féle fordítását követte Jancsó Júlia fantasztikus munkája az utolsó négy kötettel, s e munka még ma sincs befejezve. Idén tavasszal megjelent az eddig még ismeretlen Proust-mű, A hetvenöt lap és más kiadatlan kéziratok című alkotás. Ez utóbbi 1908-ban készült, s talán meg sem lep bennünket, hogy Az eltűnt idő nyomában vélhetően „legkorábbi változatát” jelenti…

LFA