Diktatúrák ellensége – Márton Áron püspök története

Székely földműves család harmadik gyermekeként jött a világra 1896. augusztus 28-án a Hargita megyei Csíkszentdomokoson. Gyulafehérváron érettségizett 1915-ben, három nappal később megkapta katonai behívóját. Az I. világháború alatt hadnagyként szolgált Doberdónál és az Ojtozi-szorosban, háromszor sebesült meg. Több kitüntetéssel, tartalékos hadnagyként fejezte be a háborús szolgálatot.

Leszerelése után volt földműves és tisztviselő, 1920-ban jelentkezett a gyulafehérvári papneveldébe. 1924-ben szentelték pappá, ezután káplán, hittantanár, 1930-tól udvari káplán és püspöki levéltáros, 1932-től püspöki titkár volt.

Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség ügyvezető igazgatója lett 1934-ben, alapítója és szerkesztője volt az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratnak, jelentős szerepet töltött be az egyházi kereteken túllépő népművelői rendszer megalapozásában. 1937-től címzetes kanonok, 1938-tól kolozsvári plébános volt.

A gyöngék pártján

XI. Piusz pápa 1938 decemberében nevezte ki a történelmi Erdély területét magában foglaló gyulafehérvári egyházmegye püspökének. Jelszavának, amelyhez egész életében hű maradt, ezt választotta: Non recuso laborem – Nem riadok vissza a munkától.

A következő nehéz évtizedekben az általa vezetett egyház biztos támaszt jelentett az erdélyi magyarságnak. Márton Áron karizmatikus személyiség volt, szavaiból, tetteiből belső erő, sziklaszilárd hitbeli meggyőződés áradt. Amikor az Észak-Erdélyt Magyarországnak ideiglenesen visszajuttató 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés kettészakította egyházmegyéjét, ő Romániában, Gyulafehérváron maradt, nem hagyva el ott rekedt híveit.

1944 májusában felemelte szavát a magyarországi zsidóság deportálása ellen. A püspököt 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki – ez volt az első alkalom, hogy a kitüntetést nem tettekért, a holokauszt idején az üldözöttek cselekvő mentéséért, hanem erkölcsi kiállásért, a díjazott szavainak erejéért ítélték oda.

Nincs kompromisszum!

A második világháború után szót emelt a romániai magyar kisebbség jogaiért, s erélyesen tiltakozott akkor is, amikor 1948-ban a kommunista bukaresti kormány felmondta a Vatikánnal kötött konkordátumot, majd államosította az egyházi iskolákat.

A katolikus vallási vezetők nem voltak hajlandók elfogadni a román kommunista hatóságok által diktált, a vallásszabadságot sértő és a gyakorlatban a Rómától való elszakadást előíró működési szabályzatot, a katolikus egyház így jogon kívüli helyzetbe került.

Csángók őrző gyűrűjében

Nagy Benedek 1949-ben hatodik osztályos tanuló volt Csíkszentkirályon, így emlékezett az erdélyi Ligetnek az akkori csíksomlyói búcsúra: „Megtiltották, hogy valaki is elmenjen az iskolából a búcsúra, de mi hárman elszöktünk, s Szentkirálytól Szeredáig úgy tele volt búcsúsokkal, hogy csak a vonat tetején hasra fekve tudtunk felérni Szeredáig. Kimentünk Somlyóra, és ott láttam akkor a tömegben egy ballonos »úriembert«, mivel fújt a szél, fellebbentette a ballonját, és alatta láttam a kezét egy pisztolyon. Várták a püspök urat, hogy lóháton hogy jön a csángókkal, én szépen kihúzódtam a Fodor-ház mellé a bejáróutcához, és felmásztam a kőkerítésre, ott volt egy nagy szomorúfűz, és félig-meddig attól védve ott ültem és vártam, hogy jöjjenek. Hát jöttek. El nem tudom mondani azt az érzést ma sem, annyi évtized után, hogy mit éreztem én akkor, ahogy a ló hátán békésen jött. Körbevették gyűrűkbe csángósan öltözött csángó férfiak, kart karba öltve, oda nem lehetett behatolni a püspök úrhoz közel. Több gyűrű volt körülötte, és kart karba öltöttek a csángó férfiak, és a legtöbb kezében volt kicsi fejsze is. Ott láttam a püspök urat elmenni, és nagyon boldog voltam. Én azért akartam látni, mert nekem keresztapám volt, és azért mentem fel Somlyóra, de persze beszélni nem tudtam vele, szóba se jött. De ez a látvány később, az öt év börtön alatt is sok erőt adott, az a szelídség, az a békességkeresés, az a méltóság, amit nem lehet szavakban kifejezni.”

Márton Áront – aki semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, nehogy azt a benyomást keltse a világ előtt, mintha az országban vallásszabadság lenne – nyílt támadások érték, megfigyelés alá helyezték. A püspököt, akinek beszédét az 1949-es csíksomlyói búcsún százezrek hallgatták, néhány héttel később, június 21-én letartóztatták.

Elterjedt halálhíre, hollétéről még a Vatikánban sem tudtak, de a pápa címzetes érsekké nevezte ki. Koncepciós perét csak 1951-ben tárgyalta a bukaresti hadbíróság, amely hazaárulás vádjával tíz év szigorított fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélte.

Külföldi nyomásra 1955-ben szabadlábra helyezték, s ismét átvette egyházmegyéje vezetését. Bérmaútjai valóságos diadalmenetté változtak, körleveleiben, prédikációiban programot hirdetett. A ha­tóságok ezt nem nézték jó szemmel, és 1957-ben házi őrizetbe helyezték, a püspöki palotából csak a székesegyházba mehetett, de látogatókat fogadhatott, papokat is szentelhetett. A nyomás enyhülésével 1969-ben elutazhatott a vatikáni püspöki szinódusra, 1971-ben fogadta VI. Pál pápa.

Emberként az embertelenségben

A gyulafehérvári érsek 1940. április 1-jén levelet írt Kratochvil Károlynak, a Székely Hadosztály parancsnokának, akinek ekkor jelent meg könyve a hadosztály történetéről: „Jólesett, hogy az eseményeknek, melyeknek magam is szerény résztvevője voltam, hiteles és általunk nem ismert hátterét és körülményeit sikerült megtudni.” Márton Áront a háborúban úgy emlegették, hogy „a kicsi hadnagy, akinek a századában jó lenni” Domokos Pál Péter szerint, hiszen bakáival és tiszttársaival szemben is emberként tudott viselkedni az embertelenségben. Az összeomlást követően is kitartott a végsőkig, csatlakozott a betörő román csapatok ellen önkéntesen szerveződő Székely Had­osztályhoz, és 1919 áprilisában részt vett a tiszai hadműveleteiben, amiért hadifogolyként rövid időre a románok a brassói Fellegvárba zárták. Emiatt nevezték el falubeli barátai „fogoly úrnak”.

Erdély-szerte gyászolták

1976-tól több alkalommal felajánlotta lemondását a Vatikánnak. Ezt 1980. április 2-án fogadta el II. János Pál pápa, aki az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának nevezte.

Márton Áron 1980. szeptember 29-én hunyt el Gyulafehérváron. Temetése napján Erdély-szerte szóltak a harangok.

Holttestét a gyulafehérvári püspöki székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Hamvait 2016-ban, a születésének 120. évfordulóján meghirdetett Márton Áron-emlékévben a székesegyház déli mellékkápolnájában található kőszarkofágba helyezték át, hogy bárki leróhassa előtte kegyeletét és imádkozhasson folyamatban lévő boldoggá, majd szentté avatásáért.