Közös kincseink, megbecsült örökségünk

Aki járt már Olaszországban, jól tudja, hogy a taljánok véresen komolyan veszik a pizzájukat. A több mint kétezer éves recept a dél-itá­liai görög kolóniák idejében jelent meg – igaz, az akkori még jelentősen különbözött a maitól.

A XVIII. századig úgynevezett fehér pizzák készültek: az alapot tejföllel vagy olívaolajjal kenték meg, amire aztán rárakták a fűszereket és a feltétet. A modern változat a nápolyi Raffaele Esposito nevéhez fűződik, aki 1889-ben I. Umberto király és Margherita di Savoia királyné látogatása alkalmából egyedi pizzával állt elő.

A különlegesség az olasz nemzeti színeket szimbolizálta: a zöldet a bazsalikom, a fehéret a mozzarella sajt, a pirosat a paradicsomos alap. Neve a királyné után Pizza Margherita lett. Később az olasz bevándorlók Nápolyból Amerikába vitték a pizzakészítés mesterségét, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára. Nem csoda, hogy végül a leghíresebbnek, vagyis a Pizza Napolitanának a receptje felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára.

A nápolyi pizza paradicsom és mozzarella felhasználásával készül. Az előbbinek a Vezúvtól délre fekvő vulkanikus síkságon kell teremnie, míg az utóbbi lehet mozzarella di bufala is, vagyis a Campania és Lazio területén élő bivalyok tejéből előállított sajt. Az alaptészta búzalisztből, helybeli természetes vagy sörélesztőből áll, amihez tengeri sót kevernek.

Gyúrni és nyújtani csakis kézzel szabad, a tészta vastagsága pedig nem haladhatja meg a három millimétert. Kövön sütik, amit tölgyfával forrósítanak fel. S hogy milyen az eredmény? Puha, rugalmas, lágy, és mindemellett törékeny is.

Magyar büszkeségeink

Hazánkban is nagy hangsúlyt kap az értékőrzés, a nemzeti kulturális örökség jegyzékében már több mint negyven elem szerepel – így többek között a táncházmódszer, a mohácsi busójárás, a kékfestés, a Száztagú Cigányzenekar művészi és hagyományőrző teljesítménye, a huszárság hagyománya, a Kassai-féle lovasíjász-módszer, a matyó népművészet, a magyar solymászat, az egri fertálymesterség. Az idén a bajai halászléfőzés, a Békés megyei szűcshímzés élő hagyománya és a magyarországi üvegművesség került be a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe; a jó megőrzési gyakorlatok regisztere a Hagyományok Házában zajló a „Magyar népmese – hagyományos mesemondás” tanfolyam módszertanának gyakorlatával bővült – jelentette be Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatója a kulturális örökség napjai ez évi országos megnyitóján.

Életre kelti a holtakat is

Keresztelő Szent János lefejezésének napján, szeptember 11-én a bosnyák falusiak azért kelnek korán, hogy megmásszák a 773 méteres Gostilj-szirtet, és értékes gyógynövényt szedjenek, miként az őseik is tették évszázadokkal ezelőtt.

Az Ivae moschata herba gyógynövény kizárólag hegyvidéki területeken él, betakarítását kézzel végzik. A virágokat és a leveleket külön szedik le, mert a teába, pálinkába, mézbe meghatározott arányban kerülnek. Évszázadok óta ismert gyógyító tulajdonságairól, használják légzőszervi és emésztési problémák kezelésére, de sokak szerint a súlyos betegség utáni lábadozáskor is kiváló, ezért mondják a helyiek, hogy az ivafű életre kelti a halottakat is.

Miután a hosszú fűben jó négy órán át szüretelnek, a pap is megérkezik és misét tart az egybegyűlteknek, majd megáldja a növényt. Az ünnepség ezután kezdődik.

Értékőrző kezdeményezés

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 18 évvel ezelőtt fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséért létrejött egyezményt, amelynek értelmében a felterjesztések alapján a következők kerülhetnek védelem alá: - szóbeli hagyomány és kifejezési forma, tradicionális előadó-művészet; - társadalmi szokás és ünnepi rítus; - a természettel és a világegyetemmel kapcsolatos ismeretek; - a hagyományos kézműves termékek előállításához szükséges tudás és készség.

Zeneszóra birkóznak

A legenda szerint 1357-ben az ottomán lovasok táborában negyven unatkozó katona a szórakozás kedvéért birkózni kezdett. Alkonyatkor két fiatal kivételével mindannyian nyugovóra tértek, senki nem sejtette, hogy mire felébrednek, az egész éjjel viaskodó ifjakat holtan találják.

A katonák egy fügefa alá temették el társaikat, melynek törzséből csodával határos módon kristálytiszta forrás fakadt. A patakká duzzadó víz egy rétre ért, amelyet Kirkpinarnak, vagyis Negyven Forrás rétjének neveztek el. Az elhunyt ifjak emlékére a XIV. század óta a törökországi Edirnében évente megrendezik az olajbirkózó versenyt.

Az olimpiai játékok után a legősibb sportverseny résztvevői a pehlivanok (perzsa nyelven bajnokok), akik a birkózáshoz állatbőrből varrt nadrágot viselnek, és mérkőzés közben olívaolajjal locsolják a testüket. Többféle technikával is lehet győzni, az nyer, akinek sikerül az ellenfelet a földre nyomni vagy a levegőbe emelve három lépést megtenni vele.

A középkori közel-keleti hangulathoz a hagyományos dallamok, dobok és hastáncosok szolgáltatják az alapot. A küzdelmek akár egy héten át tartanak, mígnem a stadion utolsó, még mindig álló birkózóját győztesnek nem nyilvánítják, és meg nem jutalmazzák az aranyövvel.