A lovagkirály uralkodása

Károly Róbert harmadik fiaként 1326 tavaszán látta meg a napvilágot Nagy Lajos (kis képünkön).Két bátyja hamar elhunyt, így két öccsével, András és István herceggel nőtt fel Visegrádon. Érdekelte a csillagászat, folyékonyan beszélt olaszul, németül, franciául és latinul, példaképe Szent László király volt.

A kortársak és az utókor szerint maga Anjou Lajos is megfelelt a lovagkirály eszményének. Nyitott szívű volt, derűs, mélyen vallásos, igen kedvelte a hadviselést és a va­dászatokat.

A Szicíliai Királyság ura, a szintén Anjou-házból való Bölcs Róbert – miután elveszítette fiát – unokájára, Johannára kívánta hagyni országát. Majd megállapodott magyarországi rokonával, Károly Róberttel, hogy annak második fia, András feleségül veszi Johannát, és így elnyeri a nápolyi trónt. András herceg ennek megfelelően hatesztendős korától fogva Nápolyban nevelkedett mint vőlegény és trónörökös.

Csakhogy Róbert halála előtt néhány nappal egyedüli örököseként a 17 éves Johannát jelölte meg, tehát Andrásnak be kellett volna érnie azzal, hogy csupán a királynő férje lesz. A halálán lévő uralkodó viszont kikötötte, hogy Johanna csak a 25. születésnapján veheti át a hatalmat, addig egy előkelőkből álló kormányzótanács vezesse az országot. Utolsó döntése alapján semmiképpen sem nevezhetjük Róbertet bölcsnek. Sem Johanna, sem András, sem a hatalomból kiszorított hercegek nem kívánták tartani magukat végrende­letéhez.

Az ifjú Johanna meglepő határozottsággal néhány hét alatt magához ragadta a hatalmat. A magyar udvar eközben megpróbálta hatalomra juttatni Andrást. Hosszas tárgyalásaik, valamint az Erzsébet anyakirályné által Avignonba vitt temérdek arany és ezüst eredményeként annyit sikerült elérni VI. Kelemen pápánál, hogy engedélyezze András együttes megkoronázását Johannával.

 

Harc a tengerpartért

Még Károly Róbert idején Horvátországban megrendült a magyar uralom, és Dalmácia sokadszorra Velence fennhatósága alá került. Ezért 1345-ben Lajos hadjáratot indított, Bihácsig ment, majd a horvát városok harc nélkül behódoltak neki. A dalmáciai városok is üdvözölték Lajost. Zárának (horvátul Zadar), a tengerpart legjelentősebb városának követei egyenesen arra kérték, hogy szabadítsa fel őket Velence fojtogató uralma alól. A lagúnák városa erre bosszút állt Zárán, körülzárta és ostrom alá vette. 1346-ban a város felmentésére indított hadjáratot Lajos, azonban alulmaradt, ráadásul eközben gyilkolták meg öccsét Nápolyban. A király ezért előbb hazatért, majd Nápolyba ment, Velencével pedig nyolc évre fegyverszünetet kötött. Amint letelt a nyolc év, Lajos támadott: sikert sikerre halmozott, és 1358-ban rendkívül előnyös békét köthetett a velencei dózséval. Velence lemondott Dalmáciáról, és elismerte urának Lajost, valamint utódait, cserébe a magyar király visszaadta a Venetóban elfoglalt területeket. Ám nemcsak visszaszerezte Dalmáciát, de Raguzával (Dubrovnik) és vidékével gyarapította is országát. A dalmát városok felett előbb a herceg, majd a bán állt, de a Magyar Királyságban igen nagy autonómiát élveztek. Lajos az 1370-es években Velence ellenfeleivel, Genovával és Padovával szövetkezett, kétszer is beavatkozott konfliktusukba. A háborúkat az 1381. évi torinói béke zárta le, ami megerősítette Dalmácia Magyarországhoz való tartozását. Velence ezentúl évi 7000 aranyforintot volt köteles a magyar királynak fizetni, ünnepnapokon pedig fel kellett vonniuk az Anjouk zászlaját a Szent Márk téren.

Mielőtt azonban Andrást megkoronázták volna, a Nápolyhoz közeli Aversában meggyilkolták. Éjszaka egy álhírrel kicsalták a szobájából, hurkot vetettek a nyakára, megverték és megfojtották.

A magyar Anjouk azonnal Johannát tartották a kegyetlen gyilkosság kitervelőjének. Igaz, hogy erre a mai napig nincs bizonyítékunk, ugyanakkor tény, hogy Johanna nem szerette férjét, és a gyilkosok mind közel álltak hozzá. Ugyan Andrástól várt gyermeket ekkor, mégsem gondoskodott férje temetéséről, sőt a gyilkosság után hat héttel már kérvényezte a pápától, hogy összeházasodhasson szeretőjével, Tarantói Róberttel.

Miközben Nápolyban belháború tört ki, 1347-ben szárazföldi úton megindult a magyar sereg Szicília felé. Nagy Lajos valóságos diadalmenetben vonult végig Itálián, Padovában, Modenában, Firenzében és a többi nagyvárosban versengve fogadták a magyar királyt, aki hálája jeléül több vendéglátóját is lovaggá ütötte.

Nagy Lajos 1348 januárjában Capuánál legyőzte a nápolyi fősereget, és ezzel megszerezte csaknem az egész országot. Johanna és férje, Tarantói Lajos – időközben a királynő volt szeretőjét, Róbertet lecserélte annak testvérére – Provence-ba menekült.

Lajos bevonult Aversába is, és öccse gyilkosságának helyszínére vezettette magát. Itt váratlanul lefejeztette az itáliai Anjou hercegek közül a rangidős Durazzói Károlyt – aki a gyilkosságban ugyan nem vállalt szerepet, de köpönyegforgató volt, és a néhai Andrással szemben állt –, a többi herceget pedig elfogatta, és Magyarországra vitette.

Ezt követően Lajos felvette a nápolyi uralkodók által viselt Jeruzsálem és Szicília királya címet, majd igyekezett helyreállítani a közrendet új országában. Ekkor azonban kitört a pestis, és a király nem sokkal később hazatért Budára. A pápa eközben megfeddte őt Durazzói Károly kivégzéséért, és nem volt hajlandó őt királlyá koronázni. Ezzel párhuzamosan Johanna eladta Avignon városát VI. Kelemennek, aki cserébe királyi címet adományozott férjének.

Ki nevet a végén?

Nagy Lajos a két hadjárat után sem mondott le teljesen a Szicíliai Királyságról, fenntartotta trónigényét. Az évtizedek folyamán több terve is született Dél-Itália megszerzésére, de mindegyik füstbe ment, mígnem 1378-ban VI. Orbán itáliai pápát választották meg a bíborosok, aki Avignonból visszaköltöztette a pápaságot Rómába. Johanna viszont a francia bíborosok által választott ellenpápát támogatta, aki Avignonban maradt. VI. Orbán ezért 1380-ban megfosztotta trónjától Johannát, és Nagy Lajost Nápolyba hívta. Az idős és ekkor már betegséggel küzdő Lajos nem ment, de maga helyett elküldte az udvarában nevelkedő itáliai Anjou herceget, Kis Károlyt, és magyar katonákat is adott mellé. 1381-ben III. Károly néven Nápoly trónjára lépett, majd megfojtatta Johannát.

Tarantói Lajos 1348 végére visszaszorította a magyar hadakat, mire Nagy Lajos Zengg kikötőjéből indulva, 1350 áprilisában újabb hadjáratot indított. A győzelmet ekkor sokkal nehezebben tudta kiharcolni a magyar király, városról városra haladva foglalta el újra az országot.

Minden alkalommal az első sorban harcolt, vitézségét bizonyítja az az eset, amikor a Sele folyóból maga húzta ki örvénybe került, fuldokló katonáját.

Lajos újból kiterjesztette hatalmát a Szicíliai Királyságra, mire Johanna és férje ismét elmenekült. Az elhúzódó háború, az azzal járó óriási költségek, a nápolyi lakosság ellenállása viszont hatalmas gondot jelentett. Lajos végül békét kötött Johannával. Kivonta csapatait, visszaadta az elfoglalt területeket, de a salernói hercegséget, valamint a szentangyalhegyi hűbérbirtokot megtartotta.