A második Trianon

Ugyan Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió azt kürtölte világgá 1941-ben, hogy semmiféle hódítási törekvésük nincs, kizárólag a fasizmus megdöntése és a háború előtti határok visszaállítása érdekében kötöttek szövetséget, rövidesen kiderült: ez közel sincs így. Hazánk sorsát illetően már 1944-ben megkezdték az egyezkedést.

Ugyan Churchill és Sztálin először abban állapodtak meg, hogy 50-50 százalékban osztják fel egymás között befolyási övezetekre Magyarországot, a szovjet külügynek különösebb nehézségek nélkül sikerült meggyőznie napokon belül az angol diplomáciát arról, hogy a Szovjetuniónak inkább 80 járna, majd ez a Vörös Hadsereg megszállásával 1945-ben nyomban 100 százalékos szovjet befolyássá vált. Bár volt némi beleszólásuk a nyugati hatalmaknak azután a magyar békébe, sorsunk szinte teljes egészében a megszálló Szovjetunió kezébe került.

Magyar remények

Mit is jelentett a háború előtti határok visszaállítása? A II. világégés kitörése előtt, az első bécsi döntés folytán hazánk visszakapta a Felvidék déli, magyarlakta sávját, majd a honvédség visszafoglalta Kárpátalját. Ugyan 1940-ben már tartott a háború, de Magyarország még nem volt hadviselő fél, amikor a második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdély és a Székelyföld. Sőt, nekünk még akkor sem üzent hadat senki, amikor Hitler lerohanta Jugoszláviát, és ennek következtében visszakaptuk Bácskát és a Muraközt.

A két bécsi döntés helyzete különösen érdekes, ugyanis ott eleve egy angolokból, franciákból, németekből és olaszokból álló bizottság döntött volna a határmódosításról. Végül az angolok és a franciák távol maradtak, de ezzel jogilag akkor is jóváhagyták az osztrák fővárosban hozott döntéseket.

Mindez táplálhatott némi halvány reményt a magyarságban, vagy például az amerikaiak által előterjesztett javaslat, amely visszaállította volna a trianoni határokat azzal a változtatással, hogy Magyarországnak juttatott volna 3000 négyzetmérföldet a Partiumból, ahol félmillió magyar élt. A kezdeményezést az angolok és a franciák is támogatták, de a Szovjetunió egészen másképp gondolkodott hazánkról.

Három falu elveszett

A helyzet azért is érdekes, mert a háborúban Románia és Szlovákia is a németek oldalán harcolt, mégis mi jártunk rosszabbul. Megint. A Szovjetunióban már a háború alatt kialakították Magyarországról a „Hitler utolsó csatlósa” hazug képet. Semmilyen történelmi tényt és körülményt nem kívántak figyelembe venni, Magyarországnak bűnhődnie kellett.

Sztálin ráadásul Magyarország megcsonkításával jutott hozzá újabb területekhez. Romániát ugyan megbüntették azzal, hogy elvették tőlük Besszarábiát és Észak-Bukovinát, valamint Bulgáriának juttatták Dél-­Dobrudzsát, ugyanakkor ismét odaadták nekik Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. Csehszlovákia újbóli létrejöttét úgy támogatták, hogy Benešéket rábírták, „ajánlják fel önként” azt a Kárpátalját a Szovjetunió­nak, amely a két háború között Csehszlovákiához tartozott.

Beneš viszont további területeket követelt: Pozsony az „akadálytalan fejlődés érdekében” a Duna jobb partján lévő öt olyan falura akarta rátenni a kezét, amelyek még Trianonban is nálunk maradtak, ebből hármat meg is kapott: Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsúnt.

Tito és Jugoszlávia is egy ideig területi követelésekkel állt elő, Baját, Mohácsot és Pécset, valamint térségüket szerették volna megkaparintani kőszénlelőhelyeik, valamint a Mecsek védelmi funkciói miatt. A Szovjetunióval való egyezkedéseik közben erről aztán lemondtak.

A csehszlovákok 200 ezer felvidéki magyar kitelepítését is bele akarták venni a békeszerződésbe, és egy időben a jugoszlávok is megszabadultak volna a teljes délvidéki magyarságtól ilyen módon. A győztes hatalmak ezekhez végül nem járultak hozzá, de azért közben a lakosságcsere-egyezmény értelmében 90 ezer felvidéki magyar kényszerült elhagyni szülőföldjét, és ki tudja, hányan menekültek még el ezenfelül. Az 1947-ben aláírt béke ráadásul nem fogalmazott meg kisebbségvédelmi rendelkezéseket sem.

Ideiglenesen, negyven évig

A határmódosítások mellett a párizsi béke egyebekben is súlyosabb terheket rótt hazánkra, mint a trianoni. Óriási összegű jóvátételt, 300 millió dollárt kellett fizetnünk áruban: ebből 200 millió dollárt a Szovjetuniónak, 30 milliót Csehszlovákiának és 70 milliót Jugoszláviának. Mindez akkor 370 tonna aranynak felelt meg. Érdemes a büntetés mértékét összevetni azzal, hogy a hazánkból elhurcolt aranykészlet 28 tonna volt.

A béke aláírásával a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jelenlétére már nem volt szükség, és Magyarország elméletben visszanyerte függetlenségét. Csakhogy a szerződés a következő mondatot is tartalmazta: „A Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szovjet övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”

Ezzel az indokkal maradt még hazánkban több mint negyven évig a Vörös Hadsereg, és így alakíthatott ki totális diktatúrát a kommunista párt.