Istennek szentelt életek

Szegénység, tisztaság, engedelmesség. Bár a keresztény rendeket sok szempont szerint lehet csoportosítani, közös bennük, hogy a szerzetesek fogadalomtétellel vállalják az evangéliumi tanácsok – a szegénység, a tisztaság, az engedelmesség – követését.

A rendbe lépés szabályai szerint, akik meghallják Isten hívó szavát, először próbaidőn esnek át. Ezt követi a noviciátus: a beöltözéssel kezdődik és a szerzetesi fogadalommal végződik. A tagok egyes rendeknél új nevet kapnak, ami kifejezi, hogy a belépéssel teljesen új életet kezdtek. Innentől kezdve elsődleges céljuk, hogy Istennek szentelt életet éljenek, amit az általuk vállalt feladatok – mint az igehirdetés, a betegápolás vagy a tanítás – nem gátolhatnak.

Talán a legismertebb katolikus szerzetesrend Assisi Szent Ferencé. Tagjainak létszáma 13 ezer fő, akik a világ 49 országában összesen 2651 rendházban élnek. Három nagy ága a Kisebb Testvérek Rendje, a minoriták és a kapucinusok; a Szent Klára nyomán kialakult klarisszák; a Ferences Világi Rend. A kolduló rendet, amelynek tagjai elsősorban lelkipásztori és karitatív tevékenységet folytattak, az uralkodók is támogatták az évszázadok során.

Ma jelentős részt vállalnak az oktatásban, a kulturális örökség megismertetésében és megőrzésében. Rendszeresen segítenek szegényeket, betegeket, időseket, fogyatékkal élőket, rászoruló családokat és hajléktalanokat.

Női egyenjogúság. A buddhizmus egyedülálló az indiai vallások között abban a tekintetben, hogy Buddha a kanonikus irodalmak szerint ugyanolyan képesnek tartotta a nőket a nirvána, vagyis a megvilágosodás elérésére, mint a férfiakat. A bhikkhunik teljes felvételt nyert buddhista apácák, akik Indián kívül a mahájána buddhizmus (a buddhizmus legtöbb hívőt magáénak tudható ága) különböző országaiban, például Koreában, Vietnamban, Kínában és Tajvanban is élhetik a szerzetesek életét.

Bár a hagyomány szerint Buddha először nem volt meggyőződve arról, hogy jó gondolat asszonyokat is felvenni a megvilágosodást keresők közé – tartott ugyanis a férfiak és nők együttélésének következményeitől –, nevelőanyja kérlelésére ötszáz nőt végül beengedett a szerzetesi közösségbe. A bhikkhunik rendbe való felvétele évezredek óta ugyanúgy négy lépcsőben zajlik. Minden világi személy leteheti az elköteleződési esküt, majd szerzetesi ruhát ölthet. Ezután válik srámanerí növendékké, legvégül pedig bhikkhunivá esküszik, hogy teljes felvételt nyerjen az apácák közé. A buddhista szerzetesek és apácák legfontosabb feladata, hogy megőrizzék a tanokat és élő példát mutassanak a világi közösségnek.

Tudta?

1997 óta minden év február másodikán az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket. E napot II. János Pál pápa nyilvánította a szerzetesek világnapjává.

Szigorú szabályok szerint. A hinduizmusban a szádhuk a világi élettől visszavonult aszkéta, szent emberek, akiknek legfőbb célja a móksa (felszabadulás az anyagi világ kötelékei alól, a lélek uralkodása a fizikai test felett), az istenről való elmélkedés és a szellemi megvilágosodás elérése. Egyik legkülönlegesebb csoportjuk a dzsainák. A dzsainizmus legfőbb lényege a „nem ártás”, vagyis az ahimsza.

Az erőszakmentességre való törekvés a mindennapi életükben folyamatosan jelen van, így a dzsainák nem csak a léptükre vigyáznak, nehogy élőlényekre tapossanak, de az erőszakos beszédtől és gondolattól is tartózkodnak. Seprűvel járnak, hogy elhessegessék az útjukból a rovarokat, arcukon állandóan maszkot hordanak, hogy ne lélegezzék be a levegőben kavargó láthatatlan élő szervezeteket. A dzsain beavatási szertartás legismertebb része a hajtépés, hogy a jelölt ezzel is jelképezze az önsanyargatást és a szexualitásról való lemondást. Bár eredetileg a meztelen szerzetesek csomókban tépték ki a hajukat, ma a beavatandók előbb leborotválják a fejüket, és csak néhány tincset hagynak meg a szertartás elvégzéséhez.

Kerengő dervisek. A dervis szó – jelentése „ajtóban álló”, „vallásos koldus” – a muzulmán szúfi testvériség képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben, aszkétaként éltek. A dervisrendek annak ellenére alakultak ki az iszlámban, hogy a keleti vallás elutasítja a szerzetesi életet. A szúfi derviseket a mai napig tisztelik bölcsességük, költészetük, felvilágosultságuk miatt. Bár a Török Köztársaság megalapítása után Mustafa Kemal Atatürk elnök bezáratta a dervisrendeket, az egyébként is jórészt titokban működő mevlevik továbbra is fenmaradtak az ország területén.

A mevlevit, vagyis kerengő dervisek rendjét a legnagyobb misztikus perzsa költő-filozófus, Dzsalál ad-Din Mohammad Rúmi tanítványai a XIII. században alapították szeretett mesterük emlékére. Különleges kapcsolatban álltak Allahhal, akihez az általuk kifejlesztett meditációs technikával, zenével és tánccal kerültek közelebb, az eksztatikus forgást nádfuvolásokból, dobosokból és lantosokból álló zenekar kísérte. Maga a kerengés az univerzumot szimbolizálja; a dervisek jobb keze az ég felé emelkedik, hogy Isten jóságát kérjék, míg a bal a földre mutat, hogy átadják a fentről érkező áldást az embereknek.