Toportyán a kanyarban

Kora délután érkezünk a lezárt kereszteződéshez. A Pest megyei kisváros, Zsámbék határában vagyunk, szorgos kezek fejezik be a felirat elkészítését.

– Még ezt is tegyük fel a helyére – mutat az „á” betű ékezetére Szűcs Teréz, aki az egyik motorja volt a készülődő csapatnak. Néhány percen belül elkészül a kordonra rögzített felirat: „Giro d’Italia Zsámbék”.

A helyszínre időben kiért a Weigert család is. Közel laknak, volt lehetőségük átgondolni és megnézni, hogy a Mány felől Szomor irányába tartó úton hol legyen a bázisuk. Az aszfaltcsík mellett, a kereszteződés előtt (amely a versenyzők nézőpontjából egy éles kanyar) települtek le, már órákkal a nemzetközi kerékpárverseny résztvevőinek érkezését megelőzően.

Weigert Ádámék aktív bringások, szeretik a szabadidős sportokat. – Ilyen nagy esemény itt eddig nem volt, és valószínűleg jó ideig nem is lesz. A Giro akkora világrendezvény, hogy testközelből kell látni. Kár lenne kihagyni azt, hogy itt mennek el előttünk a versenyzők. Voltunk a budapesti csapatbemutatón, az is nagy élményt jelentett – osztja meg velünk az örömét Ádám, miközben a gyerekek az Ati, Barna és Erik neveket írják föl az aszfaltra. A krétával rózsaszínű szíveket is megformálnak.

– Az is nagyon sokat jelent számunkra, hogy a három magyar indulóért, Valter Attiláért, Fetter Erikért és Peák Barnabásért is lehet szurkolni. Szenzációs, hogy innen láthatjuk, ahogyan tekernek, és még akár a leheletüket is érezhetjük. Úgy mennek majd el előttünk, mint a gyorsvonat – mondja izgatottan Weigert Ádám, miközben a kis asztaluk mellett előkerül a dob és a kereplő.

Beszélgetésünk nagy zajjal ér véget, hiszen megérkezik „a hivatalos bolt”. Egy olasz rendszámú zenélő Fiat furgon, amely hol olaszul, hol magyarul kiabálja a hangszóróból: „Itt van a Giro d’Italia hivatalos boltja, vidd haza a Giro legszebb emlékét!” Tehát „potom” összegért ajándékot is vehetünk. Miután az „official store” feliratú autó továbbáll, megállapítjuk: a Giro sportrendezvény, nagy élmény, de egyben óriási üzlet is.

A lezárt útszakaszon folyamatos a közlekedés. A versenyző csapatok autói, motoros rendőrök, szervezők haladnak el mellettünk Szomor és egyúttal a visegrádi cél irányába. Olyan ez, mint egy karnevál. Összefutunk a zsámbéki Patyi Jánossal, aki elárulja nekünk, hogy sok mindennel készültek erre az eseményre, az ide érkezőknek a versenyen túl látnivalókat is kínálnak. A Giro színébe, rózsaszínbe öltöztették a helyszínt, sőt mielőtt ide érkeztünk, a város központjában is több helyen lufikkal és papírból készült díszítésekkel találkozhattunk.

– Zsámbéknak óriási lehetőség ez az alkalom, a televíziók előtt százmilliók figyelnek most ránk is. Magam jobban örültem volna annak, ha a településen is keresztülmegy a verseny, de ez is jó, hogy elhaladnak itt a város szélén. Szeretem a nagy nemzetközi kerékpáros körversenyek légkörét. Reméljük, világszerte elmegy annak a híre, hogy a magyarországi versenyek milyen jó hangulatúak – hangsúlyozza Patyi János, aki gyalogtúrákat, kerékpáros rendezvényeket, valamint a Zsámbékfutást is megszervezi évente a településen.

Büszke arra, hogy Zsámbék egyre sportosabb közösség, és ebben a helyi önkormányzat is partnerük. A Giróra olyan ötleteket, díszleteket kellett megvalósítaniuk, amelyeket a verseny végeztével gyorsan el is tudnak bontani a veszélyes kereszteződésben. Egy azonban biztosan marad: a méteres betűkből elkészült Hollywood mintájú Zsámbék felirat a Nyakas-hegyen.

Patyi János reméli, hogy a kanyar és a hepehupás, itt-ott kavicsos aszfalt miatt kénytelenek lesznek lassítani a bringások, így ő többet láthat majd belőlük. Abban mindenesetre nincsenek kétségei, hogy az alkalom jó közösségi élmény lesz. Mint mondja, várakozunk két órát, aztán két perc alatt keresztülmennek előttünk.

Némi csend után hangos dudálások, kürtölések mellett hosszú karaván halad el előttünk az aszfalton. A csapatok autói vidítják fel az amúgy sem búslakodó, a kereszteződésben várakozó szurkolókat. Az autók utasai és a nézők is lelkesen integetnek egymásnak. Amikor ismét elcsendesül a terep, különleges dologra leszünk figyelmesek. Egy régi járműre az út szélén.

Moldvai Tibor Miklós, a Motor Revü magazin egykori munkatársa antik kerékpárt hozott magával Budapestről. – Ez az amerikai bicikli nem mai darab – mondja az 1898-as, lánc nélküli Columbia 50-es modellről. Moldvai úr tízéves pólójának felirata elárulja nekünk, hány éves a jármű. A 2012-ben készült viseletet most egy +10 kiegészítéssel vette magára: „72 éves vagyok, ráncos. A bringám 114 éves, lánctalan.”

Moldvai úr autójából előkerül a festékesdoboz és az ecset, majd míves betűkkel felírja az úttestre az egyik magyar versenyzőre utaló Ati becenevet. Biciklisek húznak el mellette, hangos kiáltással köszöntik egymást. A festés közben azt is megtudjuk róla, hogy az autójára kitett arany babérkoszorút bizony ő nyerte. 1966-ban, motokrosszversenyen. Miután elkészült a nagy mű, akad alkalom a morgolódásra is: egy hölgy keresztülgyalogol a frissen festett alkotáson.

– A kutyafáját! – kiált fel. – Ennek is itt kellett keresztülmennie – teszi hozzá. Miközben Moldvai úr gondosan kimossa az ecsetet, azt is elmeséli, hogy az egyedi kerékpárjával volt már kiállításon is. – Működik még, de visszafogottan használom, mert már az anyagfáradásra is gondolni kell, hiszen nagyon vékony csőből készült, hogy könnyű legyen.

Néhány méterrel arrébb krétával készül az újabb felirat: Ati, Erik, Barna. – Jó lesz így? – kérdezi a serénykedő fiatalember. – Tökéletes! – érkezik a válasz. – Festék kellene – mondja az egyik családtag –, mert az elhaladó csapatautók és motorosok elhordják a krétaport. Most már mindegy, jó lesz az is. A nagy kedvenc, a negyvenkét esztendős korábbi világbajnok Alejandro Valverde neve is a rajzeszközzel kerül fel az aszfaltra.

Közeledik a legfontosabb két perc, egyre többen érkeznek a helyszínre. Biciklivel és gyalog. Folyamatosan szólnak a kolompok, a kereplők, a dudák. Vidáman várakoznak a kisgyerekek, a fiatalok és az idősebbek egyaránt. A rózsaszín mellett a piros-fehér-zöld összeállítás is egyre többeknél kerül elő.

Miközben a dobosok gyakorolnak, az utolsó pillanatokban még az úttest takarítására is szükség van. Habár a közútkezelők korábban már lesöpörték az útról a kavicsokat, a munka újra elkezdődik, természetesen rendőri irányítással. Egy jobbkormányos, kékre festett útkezelőgép érkezik, hogy összesöpörje az aszfalton maradt sódert. Nagy baleset lehetne, ha akár csak egy biciklis is kisodródna a kanyarban. A gép igen zajos, de ez most talán senkit sem zavar. Miután végzett, az egyik helyi középiskola testnevelőtanára tökéletesíti a munkát. Elegánsan rúgja arrébb a kavicsokat. Egy percre sem maradunk tehát látványosság nélkül, itt folyamatosan történik valami.

A hivatali munkaidő lejártával Horváth László zsámbéki polgármester is ellátogat a városszéli kereszteződésbe. A városvezetőtől megtudjuk, hogy sokat jelent számukra ez a közösségi együttlét is, és a fiatalok példaképeket láthatnak maguk előtt a versenyzőkben. Azt sem titkolja, hogy turisztikai haszna is lehet az eseménynek, hiszen 100 milliók láthatják a ma már nyári színházként működő, egykori légvédelmi bázis felett felállított Nyakas-hegyi, valamint a világszerte híres Öregtemplom melletti rózsaszínű lufikból készített óriási feliratokat.

A szervezők – akik korábban fel is keresték a város vezetőit – ígérték, hogy ezeket valóban meg is mutatják majd a tévénézőknek a helikoptereken elhelyezett kameráik segítségével. – Ez a kereszteződés, ahol most állunk, az M100-as út megépülésével a jövőben körforgalmat kap majd – mondja a polgármester, aki nem is gondolta volna, hogy több száz ember szurkol majd a helyszínen. A környezetvédők megnyugtatására Horváth László azt is elárulja nekünk, hogy a sok felhasznált lufit nem engedik szabadjára, hanem szétosztják az óvodások és az iskolások között.

Miközben a folyton bővülő tömeg egyre izgatottabban és zajosabban várja a versenyzőket, megérkezik az egyik legelszántabb szurkoló, Péntek Árpád is. Büszkén mutatja a telefonjában az ismerőseinek az Öregtemplom melletti, magasból olvasható szöveget. Az ötletét a helyi városvezetők is támogatták. Amióta Magyarországon a televízióban közvetítik a nagy kerékpáros körversenyeket, ő mindig nézi.

Nagy elismeréssel beszél a kerékpárosok mentalitásáról, amelyet ő is megtapasztalt, hiszen korábban versenyszerűen is bicajozott. És mi jellemzi ezt a mentalitást? Árpádtól ezt is megtudjuk. Eszerint: „A remény hal meg utoljára.”

– Végig küzdenek, ha verseny közben elesnek, akkor is visszaülnek a bringára – összegzi Péntek Árpád, aki 800 rózsaszínű lufiból formázta meg a „Zsámbék Giro grazie” feliratot. De a lufikba nem megy ám bele csak úgy magától a levegő.

Emberünk nekiállt, és kompresszorral felfújta a léggömböket. Az eleje volt nehéz, majd rájött a legjobb technikára. Rekordja: fél óra alatt 100 darab. Péntek Árpád nagyon szereti a biciklizést, és büszke zsámbékiként a világnak is szerette volna megmutatni települése és közössége értékeit. Emellett reméli, hogy a kitűnő hegyi kerékpáros Valter Attila egyszer háromhetes körversenyt nyer majd.

Várakozás közben újabb csodabogarak érkeznek. A népmesei motívummal díszített táblát és kolompot kezében tartó betyár látványát már megszoktuk, amikor meglátjuk a kopott biciklin ülő toportyánt és a nyulat. Mészáros Gábor képzőművész óriásbábjai is megjöttek tehát a szomszédos Tökről. A helyi rendezvényeken szokták feldobni a hangulatot ezek az óriásbábok. A városban napközben is hívogatták a helyieket, akik a töki farsang és a zsámbéki Fékomadta nevű középkori lovagi alkalmon is találkozhattak már a különös alkotásokkal.

Miután már Mészáros Gáborék is megérkeztek, az emberben fölmerül a kérdés, hogy mi más maradt még? Jöhetnének már a versenyzők. Ránézünk a polgármesterre, aki első kézből értesül arról, hol járnak. Jelzi, hogy mindjárt itt lesznek.

Még egy utolsó fényképre van lehetőség az úttesten. Egy több mint 100 kilométerről érkezett, szentkirályi férfi ezt a helyet választotta, hogy megtekintse a Girót. Persze, hogy képen is megörökíti az alkalmat. Majd elhalad előttünk a zöld zászlót lobogtató autó.

Ez azt jelenti, hogy most már senki nem mehet át az út túloldalára. Az összegyűlt tömeg és a zajkeltő eszközök egyre hangosabbak. Motoros rendőrök suhannak el előttünk, ők biztosítják az aszfaltcsík sérthetetlenségét. Meg is állapítja mellettünk valaki: nem is gondolta, hogy hazánkban ilyen sok rendfenntartó teljesít szolgálatot két keréken.

Két angol és egy ausztrál fotós mellett állunk az árok szélén. Ők azért érkeztek éppen ide, mert ez az utolsó olyan helyszín, ahonnan kerülőúton időben odaérhetnek a visegrádi befutóra. Közben az első kétkerekes elmegy előttünk, a lelkes közönség kiabál. Ütik a dobot, tekerik a kereplőt, rázzák a kolompot. Kissé lemaradva jön a mezőny is, utánuk a versenyzőket követő autók, végül a záróautó.

Majd az egyik járműből kipattan egy szervező, és az általuk kihelyezett irányjelző táblát egy pillanat alatt levágja az útjelző oszlopról. Számára ez csak az egyik kanyar volt, az ittlévőknek azonban egy óriási élmény helyszíne. Az utolsó versenyzők elhaladásakor az elégedett Weigert Ádám mellett állunk. Sokakkal együtt ő és a családja is mindent megtett a délután jó hangulatáért. Szinte biztos, hogy a következő olyan körversenyen is ott lesznek, amely a környéket választja egyik helyszínéül. Jelezzük: lapunk megjelenése idején már javában zajlik a Tour de Hongrie.

Miután az utolsó kísérőautó is elhalad, a kereszteződést átadják a megszokott forgalomnak. Mi pedig sietünk haza, hogy a tévéközvetítésből megtudjuk, kik is húztak el olyan gyorsan előttünk, akikre a különös figurák között órákat vártunk egy lezárt kereszteződésben.