A haza bajnoka, Szent László

László idején (1077–1095) élte első virágkorát a Magyar Királyság. Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Három törvénykönyve közül az elsőt 1077-ben adták ki. Nagyon szigorúan büntették a lopást: ha valaki baromfinál nagyobb értékű állatot lopott, fel­akasztották, ám ha a templomba me­nekült, akkor „megúszta” vakítással. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor „csak” megcsonkították a tolvajt.

A törvények emellett szigorúan védték a keresztény egyházat. Az uralkodó kimondta az egyházi személyek sértetlenségét. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. László még hitt a boszorkányokban, és ha valakit boszorkányságon kaptak, máglyahalálra ítélték.

Mély tisztelet övezi

Kultuszát a másik lovagkirály, Nagy Lajos teremtette meg. Sokáig hitte a nép, hogy a szent király „kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét. Nagyváradon a mai napig tartanak Szent László-ünnepségeket. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Ünnepe Magyarországon június 27-én van. Ez a nap a magyarországi lengyelek napja is a király lengyel anyai felmenői miatt, valamint 2011 óta a polgárőrök napja. Szent László nemcsak a polgárőrök, hanem a Debrecen–nyíregyházi egyházmegye, illetve Erdély védőszentje is. Civil szervezetek kezdeményezésére a magyar kormány Szent László-emlékévvé nyilvánította 2017-et.

A történelmi tények és a legendák mellett az utókor is azt bizonyítja, hogy Szent László megvédte a hazát és a kereszténységet. Gondoljunk csak arra, hogy a második világháborús katonák csatakiáltásában még mindig szerepelt szent királyunk, továbbá arra, hogy a második világháború elején kiépült Árpád-vonal egyik állását, amelyik pontosan a Kárpátok gerincén húzódott végig, Szent László-állásnak nevezték el.

Szent László győzelmei

1068: Kerlés (besenyők) 1071: Szerémség (kunok) 1074: Mogyoród (Salamon) 1085: Felső-Tisza-vidék (besenyők) 1091: Horvátország meghódítása 1091: Erdély (besenyők) 1092: büntetőhadjárat (Oroszország ellen, amiért segítettek a besenyőknek) 1093: Sikeres beavatkozás a lengyel belviszályokba

A határőri feladatot székelyek, besenyők, illetve kálizok látták el. Szent László király a székelyeknek biztosította ősi szokásaik megtartását, és kiváltságokkal látta el őket katonai szolgálatukért cserébe, ami évszázadokig így is maradt.

A XI. század második felére összeértek az országok határai Közép-Európában, ezért már nem volt lehetőség a gyepűvidék fenntartására.

Az ország széleinél határvármegyéket vagy határvárispánságokat hoztak létre, amelyek döntően katonai, határőrizeti és vámfeladatokat láttak el. Őrök, lövők és kémlelők alkották az itt élő várnépeket. Előbbi két csoport emlékét mai napig őrzik helyneveink, gondoljunk Mezőőrre, Őrre, Őriszentpéterre, Zalalövőre vagy Németlövőre.

Gyepű helyett pedig az országhatárt mesterséges akadályok, úttorlaszok, gátak, vízzel elárasztott, elmocsarasított területek biztosították. A Magyar Királyság területére csak külön átjárókon, országkapukon lehetett belépni.

A határvármegyéken, úttorlaszokon, határőrökön és a királyi seregen túl törvények is vigyázták a magyar emberek nyugalmát. A szabolcsi zsinat egyik paragrafusa szerint a „Magyarországon élő külföldiek tartsák be a magyar törvényeket, magyar szokás szerint áldozzanak, ami azt jelenti, hogy az itteni egyházrendet tartsák be. Ha ez nekik nem tetszik, távozzanak az országból, de ami vagyont itt szereztek, azt hagyják itt”.

A leányokon vagy asszonyokon elkövetett erőszakról rendelkező törvény is idekapcsolódik: „Ha valaki leányon vagy asszonyon, aki egyik faluból a másikba megy, erőszakot követ el, úgy bűnhődjék, mintha embert ölt volna.”

Szigorú törvények ezek, mint ahogy László vagy katonái sem sokat finomkodtak az ellenséggel, ha be akartak törni az országba. Ugyanakkor Magyarországon ebben az időben béke és fejlődés honolt – nem véletlen, hogy Szent László volt az első magyar király, akit egész népe elfogadott.

Hódítás kardcsapás nélkül

Királyaink közül először Szent László csatolt idegen területet hazánkhoz, azonban Horvátország megszerzését mégsem tekintjük tervszerű hódításnak. A történeti források egybehangzó értesítése szerint útja nem volt igazi hadjárat. Véres belharcok dúltak már a Tengermelléken, amikor Ilona, az elhunyt Zvonimir király özvegye bátyjához, Lászlóhoz fordult, aki erre 1091-ben néhány hét alatt elfoglalta Horvátországot, Tengerfehérvárral bezárólag. Szinte kardcsapás nélkül került jogara alá Horvátország. A lovagkirályt nem mellesleg a nép nagy részének szimpátiája fogadta, röviddel később Zágrábban püspökséget alapított, és a horvátok a mai napig nagy tisztelői. Dalmáciát azért nem tudta elfoglalni, mert közben Kapolcs vezér nomádjai betörtek Erdélybe.

Jeruzsálembe kívánt zarándokolni László, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én Nyitrán váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el. Utódja – az általa örökösének megtett – unokaöccse, I. (Könyves) Kálmán lett.

III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté 1192-ben, ami nagyban hozzájárult a lovagkirály kultuszának elterjedéséhez. A nagyváradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, amelyet a magyar királyok is rendszeresen felkerestek. Sírját a XVII. században feldúlták, hermáját 1619-től a győri székesegyházban őrzik.