Ha ellenség a magyar

Határon túli közösségeinket a mai napig rendszeres támadás és jogfosztás éri. Romániában országos a felháborodás, amikor székely létükre eléneklik a székely himnuszt, a székely vagy a magyar zászló használatáért pedig automatikusan pénzbírság jár.

Aki Szlovákiában felveszi a magyar állampolgárságot, az rögtön elveszíti a szlovákot, de Malina Hedvig, a temerini fiúk bántalmazása és más magyarverések is előfordultak a rendszerváltás óta. Ezeknél is fájóbb, amikor teljes magyar közösségek szenvednek ártatlanul – csupán azért, mert magyarok, de nem Magyarország lakói.

Véres rendszerváltás

Ahogyan ma kárpátaljai honfitár­saink szenvedik meg az ukrajnai háborút, úgy a Délvidéken élőknek is rengeteg nehézséget okozott a kilencvenes években Jugoszlávia szétesése. A délszláv háború és a NATO-bombázások miatt 50 ezer főre teszik azon magyarok számát, akik ekkor hagyták el a Vajdaságot (a Délvidék szerbiai részét). Továbbá magyar fiatalokat vittek háborúba a szerbek, és a magyarlakta régiók megteltek délszláv menekültekkel. A helyzet kísértetiesen hasonlít a mai Kárpátaljára.

A horvátországi magyarságot még jobban megroppantotta a délszláv háború. 1991-ben még 22 ezren vallották magukat magyarnak Horvátországban, a 2011-es népszámlálás szerint viszont már csak 14 ezren.

Háromnapos munkára készültek

A kárpátaljai magyarok és németek története szintén keserves volt a II. világ­égés végén, a Vörös Hadsereg bevonulása idején. A harcok végeztével a Szovjetunióhoz csatolt vidéken hamar kihirdették, hogy háromnapos munkára készüljön minden férfi 18 és 50 év között, amely 1944. november 13. és 16. között esedékes. A magyarázat szerint az ellenség, tehát a magyarok felelősek az utak, a hidak stb. lerombolásáért, ezért kötelesek eltakarítási munkára menni háromnapi hi­deg élelemmel és fehérneműváltással. A legfrissebb kutatások szerint 40 ezer magyarról van szó, mellettük kisebb lélekszámban németekről, viszont közülük az asszonyokat és a gyermekeket is deportálták. Körülbelül 20 ezren tértek haza a lágerekből, de amikor 1945–46-ban elkezdtek hazaszivárogni a férfiak, ismét megnövekedett közöttük az elhalálozások száma…

A délszláv háború előtt Romániában is véres fordulattal történt meg a rendszerváltás. Amíg nálunk békésen zajlott minden, addig Erdélyben több magyar áldozata is volt az eseményeknek. Az egész azzal kezdődött, hogy Tőkés László magyar lelkészt deportálni akarták, majd folytatódott a fekete márciussal, Sütő András súlyos sérülésével és több magyar halálával.

’56 Erdélyben

A kommunizmus évtizedei alatt is többször érte támadás a határon túli közösségeket. 1956 kiváló alkalom volt a román hatalomnak arra, hogy leszámoljon a magyar értelmiséggel. Annak ellenére, hogy nem történt igazi kihágás az államhatalommal szemben, Romániában harmincezer embert tartóztattak le politikai okokból, negyven embert ítéltek halálra, és rengetegen ültek több mint tíz vagy akár több mint húsz évig is börtönben. Erdélyi honfitársaink elképesztő véráldozatot hoztak azért, mert azonosultak a magyarországi szabadságharccal.

Mindezekért még a jutalmát is megkapta a román hatalom: olyannyira szilárdan álltak 1956-ban a Szovjetunió mellett, hogy Hruscsov kivonta Romániából az orosz csapatokat. Ceausescu idején már egy szovjet katona sem állomásozott Romániában; más kérdés, hogy aztán kitartásáért a nép is megjutalmazta a diktátort.

Módszeres emberirtás

A II. világháború utolsó hónapjai és az azt követő évek az eddig említetteknél is nagyobb szenvedést hoztak az elszakított országrészek számára. Sajnos fel lehetne sorolni számtalan példát…

Tito és partizánjai módszeres népirtásba fogtak Délvidéken 1944–45 telén. Természetesen nem lehet a szőnyeg alá söpörni az 1942. évi „hideg napokat”, amikor a magyar honvédség mintegy 3000 szerb és zsidó lakost gyilkolt meg, de ugyanígy a magyar honvédeket fogadó szerb orvlövészek is megérdemelnének egy külön cikket. Mindenesetre annak, amit a partizánok műveltek, egyetlen célja volt: brutális eszközökkel megváltoztatni a térség etnikai arányait.

A kutatások jelenlegi állása szerint mintegy 30-40 ezer ártatlan civil magyart végeztek ki a szerbek. Három faluban például, Csúrogon, Mozsoron és Zsablyán minden 14-15 év fölötti magyar férfit megöltek, tetemüket a Tiszába, dögkutakba és hasonló helyekre dobták. A jugoszláv időkben tabu volt a téma, és a rendszerváltás óta is csak nagy nehezen kerülnek napvilágra a délvidéki magyarirtás részletei.