Eljött a nők ideje

A Habsburgok örökösödési problémájának megoldása már 1703-ban elkezdődött, amikor titkos megállapodást kötött I. József és testvére, Károly spanyol király, mely szerint a dunai monarchia országai oszthatatlan egységet alkotnak. I. József, aki 1705-ben került az osztrák trónra, 1711-ben váratlanul meghalt, így a Habsburgok valamennyi országa és tartománya a spanyol tróntól végül eleső Károlyra szállt.

Az öröklés helyzete azonban nem rendeződött megnyugtatóan: József után csak két lány maradt, magának Károlynak pedig – addig legalábbis – nem született gyermeke, így reális volt az esély arra, hogy a dinasztia férfiágon kihal. A horvát rendi gyűlés a még eleven török veszély árnyékában, félve a birodalom szétesésétől, már 1712-ben a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül elismerte a leányági örökösödést.

Mindenki elfogadta

Károlynak 1716-ban aztán fia született, ám néhány hónap múlva meghalt. A következő évben viszont világra jött Mária Terézia, 1718-ban pedig Mária Anna. Ettől kezdve a császár egész politikája az új öröklési rend elismertetésére irányult, ami az örökös tartományokban 1720-ban történt meg.

Erdélyben 1722-ben, majd Magyarországon 1723-ban iktatták törvénybe a Pragmatica Sanc­tiót, ugyanezt Németalföldön 1724-ben, az olasz tartományokban pedig 1725-ben tették meg. Károlynak nemzetközi téren még nagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie, de jelentős áldozatok és engedmények árán sikerült elérnie, hogy az európai hatalmak garantálják Mária Terézia trónöröklési jogát.

Vezéregyéniség híján

A magyar rendek kezdetben határozottan tiltakoztak a rendelkezés ellen, mondván: Magyarország kezdettől fogva független ország, és nem fog egyesülni a nála kisebb Ausztriával. Miért mentek utána mégis bele? Csupán kiváltságaik, szabadságuk és előjogaik megerősítése fejében lemondtak volna a királyválasztásról, és elfogadták volna ennyiért Mária Teréziát uralkodójuknak? A kérdés azért is izgalmas, mert amikor 1740-ben meghalt III. Károly, akkor Mária Teréziát azonnal megtámadták a poroszok. A magyarok pedig ahelyett, hogy kapva kaptak volna az alkalmon, és újabb függetlenségi háborút robbantottak volna ki, „Életünket és vérünket!” kiáltottak az ifjú királynőnek, és a segítségére keltek.

A mai feltételezések szerint három oka volt a nemességnek, amiért elfogadták a Pragmatica Sanc­tiót és Mária Teréziát.

Egyrészt a török veszély még igencsak létezett. Ahogyan a horvátok, úgy a magyarok is számítottak a Habsburgokra a mohamedánokkal szemben.

Másrészt az ország rettenetesen kimerült. A tö­rök kiűzése összesen mintegy húsz esztendőbe telt, utána sok helyütt fosztogattak a császáriak, majd nyolc esztendeig elhúzódott a Rákóczi-szabadságharc. Mindezek után egy ismételt Habsburg-ellenes háború könnyen okozhatott volna újabb pusztulást az országban.

Harmadrészt nem volt olyan vezéregyénisége a nemességnek, aki élére állt volna a szabadságharcnak. Rákóczi 1723-ban Rodostóban élt száműzetésben, 1740-ben pedig már halott volt.

Az alkotmány része

Károly 1740-ben bekövetkezett halála után így elvileg biztosítottak voltak az uralkodás feltételei, a gyakorlat azonban másként festett. Az egyezmények dacára sem Franciaország, sem Bajorország, sem Poroszország nem ismerte el Mária Terézia jogait, így kirobbant a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háború.

A háborút lezáró béke elismerte a Pragmatica Sanctiót, az uralkodónő megtartotta trónját. De birodalma egyik leggazdagabb tartományát, Sziléziát át kellett engednie II. Frigyes porosz királynak.

A magyar rendek a Pragmatica Sanctio 1723-as megszavazásával elfogadták, hogy a Habsburg-ház leányágon is örökölheti a magyar trónt, valamint az ország el nem választható módon kapcsolódik a dinasztiához és a birodalomhoz. A döntés szolgált alapul az 1867-es kiegyezésnek is, így újabb kétszáz évig, az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig összekapcsolta Ausztria és Magyarország sorsát, valamint a magyar alkotmány egyik legjelentősebb alaptörvénye lett.

Magyarország Ausztriával az oldalán Mohács után újból nagyhatalmi státuszba került a Pragmatica Sanctio által, ugyanakkor a nemesség a függetlenségről is lemondott.

Belecsípett a fenekébe?

Számos ábrázolás örökítette meg azt a legendás jelenetet, amelyen Mária Terézia látható az 1741. évi pozsonyi országgyűlésen: szeptember 11-én a pozsonyi vár tróntermében az uralkodó elé járuló magyar rendek „Vitam et sanguinem dabimus pro Maiestate Vestra Sacratissima!” felkiáltással életüket és vérüket ajánlják fel az örökösödési háborúban szorongatott helyzetbe kerülő királynőnek, aki a hat hónapos trónörököst, II. Józsefet tartja karján. A források tanúsága szerint az eseményre nem pontosan ebben a formában került sor, ugyanis a csecsemő trónörököst csak 1741. szeptember 21-én hozta dajkája Bécsből Pozsonyba, ahol Mária Terézia ünnepélyesen bemutatta a főherceget a magyar rendeknek. A dátumok rendbe rakása pedig azt a legendát is cáfolja, miszerint az uralkodónő belecsípett volna csecsemője fenekébe, aki felsírt, és a magyar nemesek ezen meghatódva ajánlották életüket és vérüket az ifjú Mária Teréziának.