Az első mozgólépcső, avagy a Corvin áruház története

Ugorjunk vissza egy évszázadot! Míg Magyarország éppen csak felocsúdott az I. világháború következményeinek sokkjából, a hamburgi M. J. Emden&Söhne cég már részvénytársaságot alapított, hogy Budapesten nagyáruházat hozzon létre.

Az áruház első igazgatója Lewin Miksa volt, aki „speciális szaküzletek elmés közösségének” ne­vezte a Corvint. Nem csak ruhát lehetett itt vásárolni, volt benne vendéglő, kávéház, menetjegyiroda, méteráruüzlet, kalapszalon és gyorsfényképészet is.

Harmincnyolc kirakat

A Corvin nagyáruház építése miatt az Apolló mozinak máshová kellett költöznie. A mintegy évtizednyi építkezés után 1926. március 1-jén adták át az áruházat a vásárlóknak.

Az épület tervezésével Reiss Zoltánt, a kor népszerű építészét bízták meg. Klasszikus és modern különös elegye lett a Corvin: a neoklasszicista külső a XX. század elejének legkorszerűbb technikai újításait rejtette magában. Amíg külső homlokzatát Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek patinás szobrai és domborművei díszítették, addig az áruház belső tereibe érkező vásárlók a kor legmodernebb kereskedelmi-technikai vevőcsalogató újdonságaival találkozhattak.

Ilyen volt például az azonnali igazolványkép készítésére alkalmas Photomaton, a fodrászszalonok zenélő búrái, illetve a Pedoscop, mellyel ellenőrizhetővé vált, hogy a vevő lábára tökéletesen illik-e a cipő. Az igazi attrakciót azonban az áruház grafikai osztálya által elkészített modern alkalmi látványosságok, a dekorációk, a feliratok, a futófények, a nagyméretű kirakatok berendezése jelentette.

Európai színvonal

A Corvin kirakatai nem csupán az üvegtáblák méretei miatt, hanem a mögöttük kialakított, szobányi nagyságú, berendezhető terek miatt is különlegesnek számítottak. Kezdetben 23, egy későbbi bővítés eredményeként pedig 38 kirakat kápráztatta el a vevőket. Az áruház önálló reklám-propaganda osztályt tartott fenn, saját dekorműhellyel, ahol a reklámgrafikák és a dekorációk készültek. A kirakatrendezésben a német vonalhoz igazodtak az áruház reklámszakemberei.

Mohrlüder Vilmos, korának kiváló grafikusa, az áruház alkalmazottja így írt a kirakatokról: „Kora tavasszal és kora ősszel, amikor az új idényre készültünk, az áruház egész kirakatsorát eltakartuk, elhelyeztük az új dekorációkat, háttereket, amelyeket a legkiválóbb grafikusok készítettek. Valamennyi kirakatról egyszerre hullt le a lepel, s mint valami egységes művészi kompozíció, tárult a szakemberek és a nagyközönség elé.”

A vásárlók pedig az időjárási körülményektől függetlenül – esőben, hóban, izzasztó napsütésben – izgatottan álltak a kirakatok előtt, és várták a „nagy leleplezést”.

A vásárlókat persze nemcsak az elegáns környezet vonzotta, hanem az, hogy a Corvinban egy helyen, kényelmes körülmények között és az átlagosnál olcsóbban juthattak hozzá mindenhez, amire szükségük volt. Ráadásul itt vezettek be olyan, Magyarországon addig ismeretlen szolgáltatásokat, mint a csomagküldés vagy a szezon végi kiárusítás, de a

Corvinban nyílt meg az első úgynevezett „egypengős áruosztály” is, hogy a vékonyabb pénztárcájú vevők is vásárolni tudjanak. Az üzleti siker nyomán az áruház alapterületét 1931-ben több mint 16 ezer négyzetméteresre bővítették, élelmiszerosztályt, éttermet, büfét és kávézót létesítettek, sőt még valamiféle légkondicionálóhoz hasonló berendezést is üzembe helyeztek. Az akkori fejlesztés legnagyobb szenzációja mégis az első budapesti mozgólépcső lett, amely sokáig az egyetlen ilyen szerkezet volt az országban.

Az áruház megjelenésével a Blaha Lujza téri csomópont a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésévé vált, és itt – a Rákóczi út és a Nagykörút sarkán – helyezték üzembe az ország első villanyrendőrét 1926. december 23-án.

1930-ban a Pesti Hírlap Képes Naptára is nagy lelkesedéssel írt a Corvin áruházról: „Egész kis város ez az egyetlen épület, s ma már Európa legelső divatotthonává fejlesztette igazgatósága. Küszöbét nemcsak a főváros vásárlóközönségének ezrei lépik át, de óriási termeiben randevút ad egymásnak a vidék jó pénzért jót vásárolni szerető népe éppen úgy, mint azok a külföldiek, akik tudják, hogy Budapest divatkereskedelme nem marad ízlés, minőség és lelkiismeret tekintetében sem Párizs, sem London mögött.”

A látogatók nemcsak vásárlási célból látogatták az áruházat, a vásárlás egyben szórakozás is volt. Divatbemutatókat és képzőművészeti kiállításokat is rendeztek a palotaszerű épületben, délutánonként szalonzenével szórakoztatták a betérőket. Az áruházban különleges gonddal fogadták és kezelték a vásárlókat. Ha a vevőkre nem pontosan passzolt a kiválasztott ruha, akkor azt a külön erre a célra alkalmazott 60 varrónő egyike szabta méretre.

A vállalat a dolgozóit is megbecsülte: 700 munkavállalója az átlagosnál magasabb bérezésben részesült. A gyerekes dolgozók csemetéire pedig az áruház negyedik emeletén található vállalati óvodában vigyáztak.

Közbeszólt a történelem

A Corvin áruház fényes karrierjét és kiemelkedő profitját sem a gazdasági válság, sem a háború kitörése nem tudta megtépázni. A csaknem két évtizedes legendás időszaknak Budapest ostroma vetett véget: ekkor az épület kiégett, az árukészletet ellopták. Ám az áruház dolgozói nemcsak a romokat takarították el lelkesen, hanem már 1945 márciusában megkezdték az árusítást, mégpedig úgy, hogy a környékbeli feketézőktől visszavásárolták a megdézsmált áruházi készletet.

A Corvin 1948-ig részvénytársasági formában működött tovább, majd – mint jóvátétel tárgyát képező német vagyontárgy – a Szovjet Javakat Kezelő Hivatal birtokába került. A szovjet tulajdonlás időszakában úgy-ahogy, de helyreállították a romos épületet, és mivel az árukészlet jóval szerényebb volt a háború előttinél – helykihasználás céljából –, létrehoztak egy konfekcióüzemet is házon belül. Az áruház négy évvel később, 1952-ben – amolyan „baráti gesztusként” – került a magyar állam tulajdonába.

A Corvint 1956-ban ismét szétlőtték, ám a forradalmat követően sokáig nem került sor a felújítására, ezért az áruház gyakorlatilag életveszélyessé vált a hatvanas évek közepére. Mivel a teljes körű felújítást csak legalább két év folyamatos zárva tartás mellett lehetett volna megvalósítani a szakértők szerint, más megoldást kellett találni.

„A bezárással szemben az állt, hogy fővárosunknak a kereskedelem államosítása után megritkult, és az ellenforradalom alatt tovább szűkült üzlethálózata mellett a Corvin áruház évenként mintegy 6 millió vevő iparcikkel való ellátását biztosította. Miután ennek teljes kiesése a vevőközönség részére tovább rontotta volna az időnként egyébként sem könnyű vásárlási lehetőséget, felügyeleti szerveink hozzájárultak ahhoz, hogy áruházunk rekonstrukcióját üzemelés mellett hajtsuk végre” – olvasható a magyarázat A Corvin Áruház 50 éve című kiadványban (összeállította: Halász Lajos).

Kalandfilmbe illő történet

1957. február 7-én egy eldobott csikk – amely az irattárba pottyant – miatt tűz ütött ki az áruházban, és néhány dolgozó csak kalandos úton tudott megmenekülni. „Vizes kendővel a szánk előtt próbáltunk a negyedikre menekülni, azonban a vasajtó zárva volt, mert az irodisták már hazamentek. Lefelé nem indulhattunk a vastag füst miatt, a liftek is leálltak – olvasható az egyik dolgozó visszaemlékezésében. – Nem volt más választásunk: a metróépítés miatt a Rókus Kórház és a Corvin között volt egy épület liftszerkezettel, ami akkor már nem működött. Egy találékony kollégánk rákötött a derekára egy nálunk árusított vastag gumikábelt, és azzal átlendítették a szemben lévő kúpos tetőre. Azután mindannyiunkat ugyanígy. Ott kúsztunk a liftaknához, és a liftfülke sínszerkezetén csúsztunk le a földszintre. Nyakig zsírosak lettünk, feketék, és utólag tudtuk meg, hogy húszméteres volt az akna – ha ezt tudjuk, biztos meg se csináljuk.”

„Bádogos” tervek

Az így végrehajtott rekonstrukció eredménye lett az úgynevezett luxalonborítás, amellyel az 1966-os rekonstrukció során elfedték az eredeti homlokzatot. Az áruház felújítására kiírt pályázatot a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat nyerte 85 millió forintos költségű rekonstrukciós anyagával. Az illetékes minisztérium azonban nem pénzt, hanem utasítást küldött: dolgozzanak ki egy B tervet 50 millió forinttal számolva, majd miután ezzel is elkészültek, jött az újabb ukáz: készítsenek egy C tervet. A maximális költség: 35 millió forint. Végül ezt a változatot fogadták el.

A Corvin helyzete csak 1968 után, az új gazdasági mechanizmust követően javult valamelyest, mivel innentől kezdve nem a minisztérium folyósította a rekonstrukcióhoz szükséges pénzügyi fedezetet, hanem a cégek maguk finanszírozhatták az ilyesmit nyereségükből.

Ugyanebben az évben hozták létre az Országos Áruházi Vállalat romjain a Centrum Áruházak elnevezésű nagyvállalatot, amelynek természetesen a Corvin lett a zászlóshajója, így az áruház újra „sztárrá” nőtte ki magát. A folyamatos rekonstrukciónak köszönhe­tően 24 év után ismét beindult a mozgólépcső, a szénkazánt olajkazánra cserélték, sőt alig kevesebb mint 2000 négyzetméterrel az alapterület is bővül. Bővült az áruválaszték is, kevesebb lett a hiánycikk, Nyugatról is érkezett áru.

Megszületett a „Legnagyobb áruház, legnagyobb választék” szlogen, az úgynevezett „Centrum-hétfőkre” maga Gobbi Hilda – a népszerű rádiójáték Szabó nénije – csábította a tévénézőket.

Lejtmenetben

Az áruháznak volt még néhány jó éve, ám a '90-es évek közepén elindult „plázabumm”, amely fokozatosan háttérbe szorította a Corvinhoz hasonló nagyáruházak versenyképességét. Sorra húzták le a redőnyt a budapesti áruházak, ám a Corvin még állta a sarat, sőt 1996-ban, a 70. születésnapját komoly belső megújulással ünnepelhette. Egy 250 millió forintos beruházásnak köszönhetően új szupermarket nyílt az épületben, a földszintet teljesen felújították, számítógépes vezérlésű hűtőrendszert, új mozgólépcsőket, fotocellás bejárati ajtókat helyeztek el.

A Corvin áruház privatizációja 1992-ben kezdődött meg, és hiába történt a 2000-es években még egy bágyadt kísérlet a felújítására, annak megvalósítása körülbelül akkora összeget igényelt volna, amennyiből két plázát is fel lehetne építeni zöldmezős beruházás keretében.

A Corvin többé nem rúghatott labdába: már csak a helyiek szükséglete, a bóvli kínai tucatáru és a nosztalgia tartotta életben az áruházat.

Na és a legendás Corvin-tető! 2007 májusában az áruház közkedvelt részévé vált a tetőteraszon megnyitott szórakozóhely, amely 2008-ban negyedik emeleti, zárt termekkel bővült. A hely ugyan rozoga és lepukkant volt, de igen nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok és a fiatalnak maradni akaró középkorúak körében. Az itt működő underground zenei klub a magyar és külföldi elektronikus zenei koncertek Mekkájává vált.

A népszerű szórakozóhelyet a kerületi önkormányzat 2018-ban bezáratta, és május 23-án elkezdődött az alumíniumburkolat eltávolítása, amely május 28-ra be is fejeződött. Azóta reméli minden arra járó, hogy egyszer majd újra szépséges lesz.

Mit hoz a jövő?

A Corvin jelenlegi tulajdonosa – a Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. – magánberuházásban kezdte meg az épület műemléki homlokzatának felújítását. A tervek szerint 2022-re fejeződött volna be a munka – a Blaha Lujza tér felújításával egyidejűleg –, de ha most arra sétálva vetünk egy pillantást a kibelezett épületre, szomorúan konstatálhatjuk, hogy jó, ha 2023-ra elkészül. A tervek szerint az alsó szinteken üzletek, míg a felső szinteken irodák kapnak majd helyet.