Katona, koronaőr, huszár

Ádám Barnabás ezredes számára a Szent Korona azt üzeni, hogy minden helyzetben embernek kell maradni. A Honvéd Koronaőrség parancsnoka majdnem lelkész lett, szolgált műveleti területen, ma pedig a Szent Koronát védi. A huszárok mentalitásával is rendelkező főtiszttel a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnokságán, a Petőfi Sándor Laktanyában beszélgettünk.

Ország-világT. Németh László2022. 08. 19. péntek2022. 08. 19.

Kép: Ádám Barnabás honvéd koronaőr ezredes 2022 08 04 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

Katona, koronaőr, huszár
Ádám Barnabás honvéd koronaőr ezredes 2022 08 04 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

– Szokta még énekelni a Horthy Miklós katonája vagyok… kezdetű dalt?

– Mostanában nem énekeltem, de ha van rá alkalom, akkor igen. Egyébként apai nagyapám kedves nótája volt.

– Talán sejti, hogy miért kérdeztem. 1983-ban fiatal katonai kollégistaként egy létszámellenőrzéskor ezt énekelte, majd megpróbálták átnevelni. Sikerült?

– Lehet látni, hogy mennyire... Ebben sem sok sikert ért el az akkori politika.

– Korábban úgy fogalmazott, hogy katonának született. Azt is elmondta egy interjúban, hogy majdnem református lelkész lett. Miként dőlt el a jövője?

– Amikor konfirmációra készültem, nagyon érdekeltek a hit és a vallás kérdései, a Biblia és az egyháztörténet. Fontos értékeket kaptam a családban. Példa volt számomra, hogy apai nagyapám nyakas magyar református, nagyanyám hithű magyar katolikus volt. A két egymást szerető és tisztelő ember minden vasárnap karonfogva ment az útelágazásig, majd egyikük a református, másikuk a katolikus templom irányába haladt tovább. A konfirmációm előtt dr. Marschalkó Bertalan lelkész megkérdezte tőlem, hogy van-e elhívásom. Egy hetet gondolkoztam, majd amikor az egyházközségnek segítettünk a kétlovas szekerünkkel, Marschalkó tiszteletes úr menet közben hátrafordult hozzám a bakról. – No, akkor mi az elhívásod? – kérdezte. – Tiszteletes úr, én inkább katonának mennék – mondtam. – Ne felejtsd el fiam, mindig a reformátusok voltak a legjobb katonák – felelte. Konfirmációi áldásomat János jelenésekről írt könyvéből kaptam: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” Akkor még nem tudtam pontosan, hogy mit is üzen ez nekem.

– Gondolom, ma már tudja.

– Igen, az évek során minden a helyére kerül, és látható, hogyan dolgozik az életemben az Úristen és a Szent Korona. Amikor az ember visszatekint, akkor láthatja, hogy semmi nem történt hiába, és mindennek oka van. Fiatalkoromban sokat beszélgettem idős emberekkel, háborús veterán katonákkal. Mindig kiderült róluk, hogy tisztelték ellenségeiket, és az Úristenre bízták az életüket. Ez is ösztönzött a pályaválasztásban. Annak idején azt mondtam magamnak, ha katona leszek, akkor a munkámat tisztességgel és hitelesen fogom végezni. A politikai helyzettől függetlenül mindig a hazámat szolgáltam, és ma is így teszek. Fontos, hogy a katonaságban bajtársként számíthatunk a másikra. Amikor műveleti területen voltam, azért szolgáltam és imádkoztam, hogy minden velem együtt ott lévő magyar katona épen és egészségesen hazajöjjön.

– A műveleti területen Irakot, Afganisztánt, Koszovót kell értenünk. Miket tapasztaltak ott?

– Mindenki mást élt meg, én csak arról tudok beszélni, hogy én mit. Azért jelentkeztem önként, mert felderítő csapattisztként csak úgy lehettem hiteles a kiképzésben, ha jártam műveleti területen. Azt láttam, hogy a mi itthoni életünk az ottani mindennapokhoz képest nagyon gazdag. Amikor egy iraki férfi azzal keresett meg, hogy tudnánk-e ágyat adni az újszülött gyermekének, akkor mi készítettünk neki egy bölcsőt. Azt tapasztaltam, hogy nekünk magyaroknak eltérő a lelkünk más nemzetek tagjaihoz képest: mi mindig segíteni akarunk. Az iraki gyerekek rendszeresen koldultak az út szélén a katonai konvojoktól. Az elhaladók általában kidobáltak nekik valami ehetőt, ihatót a járművükből. Mi magyarok nem dobáltuk az ételt. Egyik alkalommal, amikor megállt a konvojunk, két kislány koldult az út szélén, letettem a fegyverem, odamentem, letérdeltem hozzájuk, és átadtam nekik a napi élelmemet. Látva mindezt, a többi magyar nekem dobta oda a csomagját, hogy azt is adjam még oda nekik. Ma is emlékszem a lányok könnyes tekintetére.

– A háborús országokban éreztek félelmet?

– Igen. Eleinte a bizonytalanságtól féltünk, mert ugyan felkészítettek minket, mégis nehéz volt látni, hogy mit történhet ott velünk. Majd a tapasztalatok segítségével a belső félelmünk már meg tudta különböztetni, hogy egy adott helyzet veszélyes vagy nem. Irakban az egyik alkalommal az út mentén feküdt egy elpusztult szamár. Nagy ívben kerültük a konvojjal, mert nem tudhattuk, hogy felrobbantják-e. Visszaúton már láttuk, hogy hiányzik a combja, akkor világossá vált, hogy nincs benne robbanóanyag, mert a helyiek vittek el maguknak belőle. Amikor hazajöttem szabadságra, és az autópályán kidobott papírdobozt vettem észre, bele akartam kapni a kormányba, hogy nagy ívben kerüljük ki. Amit itthon tanultunk katonapszichológiából, azzal mind-mind találkoztam ott is.

– Ezredes úr tudományos cikkeiben a mai huszárságot vizsgálja, de a gyakorlatban is megéli a huszárság hagyományait.

– Ugyan nem vagyok honvéd huszár, de úgy érzem, hogy a valamikori magyar huszárok mentalitásával rendelkezem. Ez azt jelenti, hogy mindig azt nézem, miként tudok akár lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldani, vagy néhai mélységi felderítőként arra törekedtem, hogyan lehet „megcsípni” az ellenfelet, hogyan lehet információkat szerezni róla. A huszár mindig azt tartja szem előtt, hogy megoldja a nehézségeket, akár borsot törve az ellenség orra alá. Amíg a mai felderítő megnézi, hogy ki és mi az ellenség, addig a régi huszár annak harcértékét is felmérte. A könnyűlovasság ezen magyar csapatneme a hadi tapasztalatok alapján alakult ki, és nem a létszámuk volt fontos, hanem a minőségük. Ahogyan Dobó István is mondja az Egri csillagokban: „Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl.”

– Miután hazatért a portugáliai NATO-szolgálatából, a 2011-ben megalakuló koronaőrséghez került.

– Portugáliából másodmagammal 85 nap alatt jöttünk haza lóháton. Nagy élmény volt felkészíteni a portugál lovakat erre az útra. Amikor hazaértem, nem sokra rá indult a Honvéd Koronaőrség szervezése, és Kun Szabó István vezérőrnagy – akkoriban ezredes – helyettese lettem. Ekkor értettem meg a konfirmációi áldás igéjét.

– Mit jelent önnek, hogy a koronaőrség parancsnoka?

– Ez a csúcs: a magyar nemzet legnagyobb kincséért lehetek felelős. A leglélekemelőbb feladat, hiszen a Szent Korona egyedülálló a világon, és a miénk. Megtisztelő, hogy 2011 augusztusa óta része lehetek a Szent Korona történetének. Büszkék lehetünk az őseinkre, elődeinkre, hogy megőrizték nekünk. Nekünk is az a feladatunk, hogy megőrizzük, és átadjuk az utókornak.

– Mi annak a jelentősége, hogy 2011 óta a honvédség őrzi a Szent Koronát?

– Nos, ki vigyázott mindig erre a hazára? A hadsereg feladata a történelem során mindig az volt, hogy a határon túlról érkező, valamint a belső ellenség ellen védje a hon értékeit. A külső ellenséget nem kell magyarázni, a belső ellenség pedig az, aki a külsőt támogatja belülről. A Szent Koronát, a legfőbb nemzeti kincset ennek megfelelően mindig katonák védték fegyverrel, akik hol a nemzeti, hol a királyi haderőbe tartoztak. Ma a Magyar Honvédség állományába tartozó koronaőr azért őrzi, mert ez a dolga, erre tett külön esküt. Nemcsak díszőrök állnak mellette, hanem folyamatosan fegyveres őr védi a méltóságát és a biztonságát. Arra is fel kell készülnünk, hogy egy esetleges veszélyhelyzetben tudjuk menekíteni, és biztonságban helyezzük el.

– Közeledik augusztus 20. napja. Az ünnepen más a feladatuk, mint egy átlagosnak mondható hétköznapon?

– Igen. A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység feladata az állami ünnepeken a protokolláris részvétel. Mi jelenítjük meg a Magyar Honvédséget. Az államalapítás és Szent István királyunk ünnepén tartjuk a tisztavatást is, ezért számunkra ez a legfontosabb ünnep. A Kossuth téren lobogófelvonással kezdünk. A koronaőrség egyenruháján a piros, a díszelgőkén a fehér, a palotaőrségén a zöld zsinór adja ki a nemzeti trikolórt – ahogyan az egységek egymás mellett állnak. A díszegység legfiatalabb alegysége, a Honvéd Huszár Díszalegység is ott lesz a téren csodálatos lipicai lovakon, a nemzeti színeket megjelenítő huszár díszben. A koronaőrség ugyanakkor megerősített szolgálatot teljesít, hiszen nyílt nap lesz az Országházban , amikor a Szent Korona szabadon látogatható.

– Ki lehet koronaőr?

– Katonák jelentkezhetnek hozzánk, és szigorú a kiválasztás menete. Akin áldás van, idekerül – az már más kérdés, hogy ezt a feszített szolgálatot meddig bírja. A Szent Korona kiválogatja, hogy kiből legyen koronaőr. Kevesen tudják, hogy a kupolacsarnokban gyorsan el tud fogyni a levegő a sok látogató között, és nekünk ennek ellenére folyamatosan ott kell állnunk. A díszőrség és a fegyveres szolgálat mellett figyelni kell, hiszen látogatási időben bármi megtörténhet. Például mentettünk már életet is a szolgálatunk során, de akadt olyan látogató is, akit figyelmeztetnünk kellett, mert a kordont át akarta lépni. Sokan nem tudják, de a vaku fénye károsítja legjobban a Szent Koronát, ezért nemzeti kincsünk védelme érdekében tilos fotózni. Erre kiemelten kell figyelnünk.

– Mit üzen nekünk ma a Szent Korona?

– Nekem azt, hogy minden helyzetben embernek kell maradni. Csodálatos látni, hogy az ünnepeken hosszú sorokban várják az emberek, hogy meglátogathassák, és akik nem tudnak bejutni, azok is békésen, ember módjára távoznak. A Szent Korona arra is figyelmeztet minket, hogy a történelem során minden kornak és minden generációnak megvan a maga próbatétele. A koronán lévő képek talán a léleknek üzennek, azt, hogy ma legyünk jobb emberek ahhoz képest, mint amilyenek tegnap voltunk.