Színek igézetében

A kimondottan nézőbarát tárlat egy kronológiai felvezetéssel és egy olvasmányos ismertetővel indít. A Vadak (Fauves) kifejezés sokaknak ismerős lesz, így azt gondolhatjuk, hogy a XX. század elejének magyar alkotóira, köztük Czóbel Bélára, Czigány Dezsőre vagy a tanítvány Perlrott-Csaba Vilmosra és Bornemisza Gézára is döbbenetes erővel ható Matisse-ról a lényeget tudjuk is. Ugyanakkor ez a mintegy száz műalkotást felvonultató kiállítás egészen mást ad majd nekünk.

Picasso barátja és egyben versenytársa viszonylag későn kezdett festeni. Huszonöt éves volt, mikor felvették az École des Beaux Arts-ra, s akkor sem egészen az akadémiai útvonalat követte, hiszen a szimbolista mester, Gustave Moreau tanítványa lett, és nagyon sokat járt a Louvre-ba is, a nagy elődöket tanulmányozni.

Amikor 1905-ben a párizsi Őszi Szalonon bemutatkozott, alkotótársaival együtt megkapták a Vadak jelzőt, mert olyan színrobbanással lepték meg a közönséget, ami lenyűgöző és feledhetetlen is volt egyben. A perspektíva helyett a tiszta színek ereje dominált – az „összes szín egy szintre” emelve valami más volt, mint például az impresszionisták világa. Ugyanakkor Matisse művészete a folyamatos kísérletezés, újragondolás jelképe is.

Nehéz egy ennyire szerteágazó életműből válogatni, egy olyan művészt megmutatni a közönségnek, aki nemcsak festett és rajzolt, rézkarcokat készített, díszletet tervezett, hanem szobrokat is alkotott, a portréktól az egész alakos aktig.

A bronzzal ugyanúgy megküzdött, mint önmaga állandó belső kételyeivel. Élete utolsó időszakában a vence-i Rózsafüzér-kápolnán dolgozott, a miseruhától a falfestményekig, az üvegablakait is ő tervezte – ennek egyik tervváltozata a légies Halványkék üvegablak, növényi motívumokkal Budapesten is látható. Erőteljes kisugárzású portrék, játékos vázlatok, dekoratív nőalakok (odaliszkok), csendéletek és a természet teljességét ünneplő papírkivágások ismertetik meg velünk Matisse munkásságát.

Egyre több oldaláról ismerjük meg művészetét, a tárlat végén pedig egy fekete-fehér kisfilmen őt magát is láthatjuk, ahogy festett papírkivágásait készíti, a legnagyobb műgonddal, lankadatlan figyelemmel hajolva a papír fölé. Így fogalmazta meg, mi a célja: „Az egyensúly és a tisztaság művészetére törekszem – olyanra, amely nem nyugtalanít, s nem zavar össze. Szeretném, ha a fáradt, túlterhelt, megtört emberek békére és nyugalomra találnának képeim nézegetése közben.” Nincs kétségünk, hogy így lesz.