Miért éppen Alaszka?

De hogy került az Egyesült Államok tulajdonába ez a földrésznyi állam? Az USA egyszerűen megvette Alaszkát II. Sándor cártól, mindössze 7,2 millió dollárnyi aranyért. A terület 1 718 000 négyzetkilométer, így könnyen kiszámítható, hogy hektáronként 2 centért cserélt gazdát, ami akkor sem volt jelentős összeg. Az amerikai képviselőház mégsem örült az adásvételnek: a terület lakatlan, semmit nem ér, messze is van; az ellenzék hónapokig elnyújtotta a vitát. Végül az orosz nagykövet, Edward de Stoeckl megvesztegetésének köszönhetően Se­ward külügyminiszter megfogalmazhatta a szerződést. A vétel annyira népszerűtlen volt, hogy a gúnyolódó sajtó Seward’s Follynak, vagyis Seward bolondságának ne­vezte el az aktust, miszerint Seward egy „jegesmedvekertet” vásárolt. Persze az aranyláz kitörésekor kissé megváltozott a véleményük.

Oroszországban sokáig tartotta magát az a legenda, hogy a szerződés csak 99 évre szól, ám amikor kiderült, hogy örökre, azóta úgy tartják, hogy a becsületes oroszokat becsapták a gaz kapitalisták.

A ’90-es évek nagy sikerű sorozata, a Miért éppen Alaszka? története szerint egy fiatal New York-i orvosnak a világ végén, Alaszkában kell dolgoznia, mert nem olvasta el az ösztöndíjszerződés apró betűs részét, ezért egy különös világba kerül. A morcos és sértett doki aztán természetesen beleszeret Alaszkába, ahol az emberi őrület minden megnyil­vánulása szeretetről, toleranciáról és tisztaságról szól.

Az őslakos tlingitek, ejakok, atapaszkák, inuitok, majd az eszkimók, az aleutok nagyjából 25 ezer éve jöttek át az akkor még szárazföldnek számító Bering-szoroson. Megjegyzendő, hogy az alaszkai bennszülöttek az állam lakosságának ma is 18 százalékát jelentik, az államban 224 szövetségileg elismert törzs 20 őslakosnyelvet beszél. Alaszka 1959. január 3-án lett az unió 50 tagállamából, a felvétel sorrendjében a 49. (Az 50. Hawaii. Ezek ketten úgynevezett exklávék, vagyis nem szomszédosak a 48 további tagállam egyikével sem. Alaszkába szárazföldön csak Kanadán keresztül lehet eljutni, Hawaii pedig a Csendes-óceánban lévő polinéz szigetcsoport egyike.)

Alaszka Amerika legnagyobb kiterjedésű állama, lakóinak száma viszont alig 730 ezer, s ezzel egyben az USA legkisebb népsűrűségű területe. Ami nyilvánvalóan összefügg a meglehetősen zord időjárással: a világ hat leghidegebb településének egyike, Barrow is itt található. Az átlaghőmérséklet mínusz 50 fok, ennek megfelelően a mezőgazdaság úgyszólván elhanyagolható. Az állatok viszont benépesítik: vizei gazdagok halakban – legjelentősebb a lazac –, itt található a világ legnagyobb prémesfóka-állománya a pézsmatulkok, a barna, grizzly és jegesmedvék, rénszarvasok, jávorszarvasok, hegyi kecskék, kacsák, ludak és fajdok mellett.

Az úthálózat szűkös és elég rossz minőségű. Ezért a jelentős hajóforgalom mellett kisrepülők és hidroplánok közlekednek az országban. Alaszka fővárosa, Juneau (ejtsd: Dzsunó) az egyetlen főváros talán a világon, amely szárazföldi úton meg sem közelíthető, csak hajóval vagy repülőgéppel.

Minden egyes alaszkai lakos éves osztalékot kap a bányászatból, az összeg 1000–3000 dollár között változik. Hogy miért? Mert a föld és a belőle nyerhető kincs mindannyiuké…

Alaszka több mint száz vulkánnal, több mint háromezer folyóval és hárommillió tóval büszkélkedik. Az állam területének 5 százaléka gleccser, körülbelül 100 ezer van belőlük. Észak-Amerika 20 legmagasabb hegycsúcsából 17 található itt, az északi fényben pedig az év 243 napján gyönyörködhetünk Fairbanksben. A természetkedvelőknek is ajánlható: az Egyesült Államok 10 legnagyobb nemzeti parkja közül 7 Alaszkában található.

A legkülönlegesebb városuk talán Whittier, az USA legcsapadékosabb települése. Sokáig katonai támaszpont volt, de egy 9,2-es pusztító földrengés után a sereg távozott. Az egyik hátrahagyott, 14 emeletes, 150 lakásos panelházukat felújították, s abban az egy házban él most valamennyi whittieri lakos, mind a 214-en. A lakásárak igencsak borsosak: félmillió dollár körüli összegért válhat valaki egy apartman boldog tulajdonosává.

Alaszka hosszabb tengerparttal rendelkezik, mint az Egyesült Államok összes többi állama: csaknem 55 ezer kilométer. Az USA két legnagyobb erdeje is itt található: az egyik 16,8 millió, a másik 4,8 millió hektár, viszont Amerika legkisebb „nemzeti erdeje” is zöldell, mindössze 33 fenyőből áll.

Alaszka hivatalos zászlóját egy 13 éves fiú, Benny Benson tervezte 1926-ban. Kapott érte ezer dollárt, egy gravírozott karórát és egy utat Washington DC-be. Évekkel később egy hegyet is elneveztek róla.

Alaszka állami madara a fűzfa ptarmigan, egy fácánféle testes szárnyas. A rossznyelvek szerint viszont az állammadár valójában a szúnyog.

Az egyik vicces, Alaszkával kapcsolatos tévhit, miszerint arrafelé sportág a jávorszarvasok kihajigálása repülőgépből. Persze aztán kiderült: nem jávorszarvast, hanem annak ürülékét dobálták ki a repülőkből a Talkeetna Jávorszarvas Fesztivál alkalmából.

Az Anchorage-i Upper Huffman Roadon található egy útszakasz, amelyre nem érvényesek a fizika törvényei. Aki itt megáll, kikapcsolja a motort, és leveszi a lábát a fékről, lassan elindul – felfelé! Nem is csigatempóban, akár 12 kilométeres sebességgel! Sokan azt hiszik, hogy ez Alaszka egyik hátborzongató helye, de a gravitációs domb valójában csak egy optikai csalódás, amely elhiteti, hogy egy enyhe lejtő valójában emelkedő.

Alaszkának tíz és fél ezer aktív pilótája van, s négyzetmérföldenként négyszer annyi repülőtere, mint az USA-nak. Anchorage egyik külvárosi utcája kifutópályaként is működik, ugyanis minden házhoz saját hangár tartozik. Aki tehát a Cange Streeten lakik, az lényegében egy repülőtéren él.

Mivel valódi, sok ezer éves története szinte nincs, Alaszkában virágzik a horrorfolklór. Természetesen ott is van nagy, szőrös ember: Óriásláb. Az alaszkai verzió több mint 3 méteres, bozontos, durva hajjal és hosszúkás karokkal rendelkezik, bűzös, majomszerű lény. Miután a legenda szerint egy fiatal inuit egyszer megrongálta Óriásláb kajakját, azóta történetek százai szólnak arról, hogy vadászok tűnnek el, vagy a megcsonkított holttestük kerül elő. A kushtakák alakváltó lények, úgy néznek ki, mint egy vidra és egy ember keresztezése. Azt mondják róluk, nők és gyerekek sikoltozását utánozzák, hogy az aggódó halászokat a halálba csalják.

A Keelut egy gonosz szellem, fekete, szőrtelen kutyának nevezik, aki éjszaka utazókat zsákmányol. Nem sokkal kedvesebbek a qalupalik, a gyermekrabló vízi lények, akik emberszerűek, zöld, pikkelyes bőrrel, hosszú, sötét hajjal és nagyon hosszú körmökkel rendelkeznek. Dúdolva csábítják a vízparthoz a gyerekeket, itt elragadják őket, hogy aztán soha többé ne kerüljenek elő. Természetesen Alaszkának is van Loch Ness-i szörnye, csak itt nem Nessie-nek hívják, hanem Ji-Gi-Naknak, és a legnagyobb tavukban, az Iliamában él évszázadok óta. Az Ircenrraat pedig kicsi, emberszerű lény. Úgy tartják, hogy összezavarja az óvatlan utazókat, mielőtt csapdába ejti őket föld alatti odújában. És mindenki ismeri a vérszomjas Adletet, aki némileg hasonlít a vérfarkasra. Az inuit legenda szerint alul kutya, felül ember. A Tizheruk pedig egy nagy, kígyószerű tengeri lény: a feje 2 méter, a farka békalábban végződik, hossza összesen 3-4 méter. Azt mondják, hogy a Tizheruk embereket ragad ki a dokkokból és mólókból.

Azért nemcsak évszázados, hanem újkori legendák is akadnak. Ilyen az alaszkai ufóbázis, amely az egyik legmagasabb hegy, a Mount Hayes tetején „található”, és számos földönkívülinek ad otthont. Az ufóészlelések az 1940-es években kezdődtek, és hamarosan elég sok lett belőlük ahhoz, hogy felkeltsék az FBI, majd a CIA figyelmét. A ’90-es évek végén, állítólag Pat Price, a CIA egykori ügynöke azt állította, hogy a hegy „az idegenek egyik legnagyobb bázisának ad otthont”.

És legvégül ki ne hagyjuk a nemzeti sportnak számító kutyaszánhajtást! S emlékezzünk meg Togóról, minden idők leghosszabb, egyhuzamban megtett távját tartó szánhúzó kutyáról. 1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome régióban diftériajárvány tombolt. Az életmentő szérum nem érkezett meg időben, a hó már teljesen elzárta a térséget, a tengeri kikötő pedig befagyott. Az ellenszer nélkül Nome városának gyermekeire a biztos halál várt.

Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat váltójával indult meg a „szérumfutás”. Nome-ból eléjük indult a Togo vezette szán, s mintegy 250 kilométer után találkozott is a szérumot hozókkal. Ekkor pihenés nélkül visszafordult, s újabb 250 kilométert megtéve mentette meg több száz inuit gyermek életét.

Megható történet, és ráadásul igaz is…