Földöntúli fények között

Komoly vállalás egy életmű-kiállítás: összefoglal és minden fontosat megmutat, ráadásul a krétai származású művész esetében első alkalommal látható Magyarországon. El Greco, a manierizmus óriása azért is ismerős lehet számunkra, mert a Szépművészeti Múzeumban őriznek legszebb alkotásai közül ötöt. Nehéz kedvencet választani: A bűbánó Magdolna kérdő-elgondolkodó arca vagy a zaklatott hangulatú, egyben drámai erejű Krisztus az Olajfák hegyén?

Büszkék lehetünk ezekre, kvalitásos képeink gyakran szerepeltek már eddig is külhoni kiállításokon – ám ezúttal mi látjuk vendégül az összesen majdnem 50 El Greco-alkotást, mellette pedig még mintegy 20 mű szerepel korabeli alkotóktól.

Értő és merengésre, elcsendesedésre elég időt hagyó módon rendezték el a műveket. Nincs zsúfoltság, minden műnek van helye és tere – hét egységbe szervezve.

Az 1541-es születésű El Greco a bizánci hagyományú képzőművészet alapjainak biztos ismeretével érkezett Velencébe, ahol többek között Tiziano és Tintoretto alkotásaiból tanult és képezte magát. Miután találkozott a velencei színgazdagsággal, 1570 novembere után Rómában Michelangelo monumentális világával, művészetelméleti tanulmányait is tökéletesítette. Sokat olvasott olaszul – azon a nyelven, amelyet, úgy tűnik, még a görögnél is jobban kedvelt –, és végre megmutathatta, mire képes.

Korai munkáin az ikonokat idéző, kötöttebb mozdulatú alakokkal találkozunk, ezek határozott színvilágú, fatáblára festett alkotások. Az 1570-es évek után egyre szabadabban dolgozott a művész: olajképek sora következett különös hangsúlyú tájháttér-ábrázolásokkal, vászonra festett portrék, sőt oltárfelépítmények (retablók) szobrai, valamint a toledói időszakban kisméretű rézmetszetek is, melyek révén még ismertebbé vált. A portrékon kívül a vallásos áhítat kiemelkedő példáit is látjuk itt: a szentek sora – például a valószínűsíthető önarckép, Szent Pál apostol –, köztük Szent Ferenc alakja kiemelten népszerű volt abban az időben.

Harminchat évesen már Toledóban találjuk a művészt, és bár innen Madridba vágyott, hogy a királyi udvarban dolgozhasson II. Fülöp megrendeléseire várva, végül ott maradt haláláig, 1614-ig. A király nem kedvelte a manierizmus nyugtalan vonalait, az arányok esetében a reneszánsztól eltérő túlzásokat, így aztán több alkalommal el is utasította az El Greco által felajánlott alkotásokat.

A szenvedélyes művész így elsősorban az egyház számára dolgozott, művei egyre átszellemültebbek lettek. Ezt példázza az 1590-es évek vége felé készített Angyali üdvözlet kavargó, felhőkbe burkolt angyalserege, Mária látomást figyelő tekintete. Ne keressük a robusztus figurákat, mert a festő színes ruhákba öltöztetett, lebegő alakjai a lelkivilágukat tükrözik vissza. A műalkotásokon szereplő szentek, tanítványok, mennyei hírhozók szemei felfelé néznek, az őket megvilágító vagy kiemelő fények sem ebből a világból érkeznek. Különös kincse még a tárlatnak a valaha Nemes Marcell gyűjteményébe tartozó Gonzaga Szent Alajos portréja, mely letétként még hosszú ideig része lesz a múzeum szépségeinek.

A kísérők

A lélek világára nyitó kiállítást az El Greco-műhely kiemelkedő alkotóinak munkái zárják: a festő fia, Jorge Manuel Theotokopuli képei (aki apja nem egy alkotását fejezte be) és Luis Tristán két festménye. Utóbbiak közül a Királyok imádása már a spanyol barokk nagymester, Velázquez számára mutatott példát.