Megbocsátás feltétel nélkül

– Megbékélés, összetartozás, nemzet – ezekkel a fogalmakkal is találkozhatunk a Charta XXI. honlapján. Milyen előzményei vannak a mozgalmuk létrejöttének?

– A mozgalmunk a magyar önvizsgálat céljával jött létre a trianoni békediktátum 90. évfordulója után. Máig sem találtuk meg a megoldást Trianon fájdalmára. Az a generáció, amelyik átélte, természetszerűleg a revansban gondolkodott, a „Mindent vissza!”, a „Nem, nem, soha!” voltak a jelmondatok. Ez teljesen érthető, hiszen mindenki megpróbálja visszaszerezni, amit elvettek tőle. Ám kiderült, hogy erővel nem megy, és az is, hogy más erejére támaszkodva meg nem érdemes. Majd jöttek a kommunisták, akik a proletár nemzetköziségre hivatkozva az elfelejtésben látták a megoldást.

A revíziós politika egyébként nem volt sikertelen, de végül nem működött, és a kommunisták sem voltak sikertelenek, ezt jól mutatja a 2004-es népszavazás szerencsétlen eredménye. A sokéves elhallgatás ugyanis információhiányossá tette a magyarországiakat. Az Antall-kormányban azt gondoltuk, hogy mindenki nyugatosan és kereszténydemokrata módon kezd majd gondolkodni Közép-Európában, és nem a proletár nemzetköziség, hanem a közös értékek alapján, az Európai Unió tagjaiként.

– És ez működik?

– Nem tökéletesen. Például, amikor megnyíltak a határok, Ján Slota szlovák politikus elkezdett kiabálni, hogy a magyarországi magyarok úgy járnak Szlovákiába, mintha otthon lennének. Igen, jogunk van rá. Otthon lehetünk Szlovákiában, ahogy bármely más uniós országban is. Az unióban nincs akadálya annak, hogy bármikor bárhová menjek, akár a régi Magyarország területére is, és ott tanuljak vagy éljek, vállalkozzak. A szabadság légköre hozzájárult a görcsök oldásához, de ez még nem elég. Nem ismerjük egymást, kölcsönös a gyanakvás. Hiányosak az ismereteink. Nem tudjuk, hogy Szent István óta többnemzetiségű ország vagyunk. Trianon a határzárral nemcsak minket sértett, az alföldi szlovákság is elvesztette a kapcsolatát a többi szlovákkal. A mesterségesen kialakított határok tologatása több bajt hoz, mint hasznot. Arra kell törekedni, hogy a szülőföldjén mindenki a saját kultúráját művelve élhessen. Az emberi jogok teljességét kérjük és követeljük. Egyébként pedig józanul gondolkodó szomszédainknak nem kellene félniük a határrendezéstől.

– Mintha mégis félnének...

– Igen, és ennek két oka van. Az egyik a rossz lelkiismeret. Ők is tudják, hogy a határok nincsenek jó helyen. Történelmi tapasztalatuk is van, mert amikor erre lehetőség volt, például 1938 után, akkor azonnal előkerült a területi kérdés. Ez mélyen bennük él. Meg is fogalmazta egy szlovák történész: a politika a „lehetséges művészete”, vagyis most ugyan nincs revíziós politika Magyarországon, ám ha lehetségessé válik, akkor lesz. A másik ok a napi politikában keresendő. Ki is vetette föl először, hogy Orbán Viktoron milyen (a tör­ténelmi Magyarország térképét ábrázoló – a szerk.) sál volt egy focimeccsen? Egy német európai parlamenti képviselő. Neki aztán mi köze van hozzá?

– Vajon mi?

– Semmi, de van egy általános magyar- és Orbán-ellenesség az európai baloldalon. Ezért támadják állandóan a magyar kormányfőt. A sálügyre rárepültek a románok, szlovákok, majd az ukránok. A múltunkat nem adjuk fel. Trianon sok rendelkezést hozott ellenünk, de nem mondta ki, hogy a múltunkat el kell törölni. Tehát, aki Magyarország történelmi térképét használja, az semmi bűnt nem követ el a szlovákok, románok, ukránok vagy szlovének el­len. Tényekről van szó, amelyeket minden olyan ember ismer, aki a saját nemzete múltjával tisztában van. Ha itt mi Közép-Európában egymást marjuk, mindnyájan rosszul járunk. Ez a térség, amely egy évezredet élt át úgy, hogy két malomkő – a Nyugat és a Kelet – között őrlődött, számos ponton ma is különbözik Nyugat-Európa gondolkodásától, értékrendjétől, és az itt élők sok kérdésben jól megértik egymást.

– „A Megbékélési Mozgalom tagjai a szomszéd országok polgáraiban elsősorban az embert látják” – fogalmazott korábban. Ez mintha nem működne széles körben.

– A Kárpát-medencei településeken az egymás mellett lakók elsősorban emberek, és csak másodsorban más nemzetiségűek. Azt a tudatot kellene visszahoznunk, hogy az 1700-as évek végéig a Kárpát-medence nemzetiségei békében éltek egymással, egy király alattvalói voltak. A fegyverbarátság a szlávokkal már kezdetektől, a kalandozások korától megvolt.

A szlovákok kurucok voltak, sőt az 1848-as szabadságharcban is több szlovák harcolt a magyarok mellett, mint ellenük. Alapvető érdekeink és értékeink ma is ugyanazok. A határok már olyanok, amilyenek, ha a magyart nem bántják azért, mert magyar, akkor nincs akadálya annak, hogy együtt legyünk közép-európaiak, és együtt védjük meg az unión belüli érdekeinket. Erre azért van szükség, mert az is látszik, hogy Nyugat-­Európa ki akar használni minket. Ezeket a gondolatokat a megbékélés chartájában foglaltuk össze. Elolvasható a honlapunkon, a http://chartaxxi.eu/chartaxxi címen, és egyetértés esetén ott alá is írható.

– Idén augusztusban egy szlovák alapítvánnyal ki is adtak egy nyilatkozatot az együttműködésről.

– Ennek lényege, hogy mi, magyarok és szlovákok összetartozunk, összeköt minket az ezeréves történelem. Kossuth-díjas írónk, Németh László szerint a szomszédaink tejtestvé­reink. A nyilatkozat folytatásaként együtt koszorúztuk meg az 1652-es vezekényi csata emlékművét és az ott elesett négy Esterházy sírját. A napokban pedig átadtuk a magyar és a szlovák miniszterelnöknek javaslatunkat, hogy jöjjön létre egy magyar–szlovák alapítvány, amely a két nép közötti kapcsolatok fejlesztéséért, egymás jobb megismeréséért dolgozik. A múltunk közös. Ha a szlovákok Szent Istvánt királyuknak tekintik, az nem azt jelenti, hogy ki akarják sajátítani a mi királyainkat. Az emberek kezdenek rájönni arra, hogy nem érdemes ellenségként tekinteni a másik nemzetre.

– Mi jellemzi a mai szlovákiai magyarságot?

– Hurráoptimizmusra nincs okunk. Tény, hogy porlad. Nagy veszteséget jelentett korábban a kitelepítés és a lakosságcsere. Ma a kivándorlás és a beolvadás jellemző. Sokan idegennek tekintik őket Szlovákiában és szlováknak Magyarországon. Odaát megjegyzéseket kap az, aki magyar keresztnevet ad gyermekének vagy az utcán magyarul beszél. Be kellene ezt fejezni. A keresztények imádkozzák: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Nincs ott, hogy „majd ha a menyem bocsánatot kér”, akkor megbocsátok neki. Feltétel nélküli kölcsönös megbocsátás kell a szlovák–magyar viszonyban is.

– Tíz évig volt az Európai Parlament képviselője, 2014 előtt két és fél évig alelnöke. Hogyan látja Európa jövőjét?

– Sötét felhők vannak Európa felett. A jó és a rossz, az Isten és a Sátán küzdelme zajlik a történelemben. Felfelé szárnyaló és lefelé zuhanó korszakok váltják egymást Európában. Olyan abszurditások vannak most a világban, amelyek kijózaníthatják az embereket, hiszen a hagyományos nyugati kultúra értékeit lecserélni akaró woke (angol szó: „felébredt, éber”, azaz bizonyos társadalmi kérdésekre fogékony, érzékeny – a szerk.) ideológiát úgy erőltetik ránk, mint hajdanán a marxizmust. Ukrajnában háború van, de más problémák is sújtják Európát. Például nincs rendezve a kisebbségek helyzete, hiszen sokak alapvető emberi jogai nem érvényesülnek. Ez nemcsak a Kárpát-medencében probléma. Gondoljunk csak a katalánokra, a korzikaiakra, a skótokra. A nemzethez tartozás az emberi természet része, ezért egységes európai nemzetet nem lehet kialakítani, ugyanakkor a sokszínűség előnyt jelentő érték.

– Teológiára járt, orvosként dolgozott, majd az Antall-kormányban népjóléti miniszter volt. A népjólét kérdésében hogyan állunk ma?

– Ma hazánkban a legnagyobb nehézség a cigányság körében érzékelhető. Komoly eredmény, hogy javult az iskolázottságuk, de sokak nyomorban élnek még. A jelenlegi politika nem segélyt, hanem munkát ad, fölemeli ezt a réteget, növeli az öntudatukat. Persze a segélyezést sem szabad teljesen leépíteni, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor arra van szükség, és nem csak a cigányság körében. De ez nem kizárólag állami feladat. Sokan meggazdagodtak, de ez nem mindig jár együtt a vagyon felelősségével, vagyis az adakozással, amelynek az élet szerves részévé kellene válnia. A vagyon ugyanis részben más emberek munkájából keletkezik.

– Adventben vagyunk, közeledik a karácsony. Az ünnep mire figyelmeztet minket?

– Az Istenre. Gondoljuk meg, hogy ez a világ, mint egy legójáték, egységes elemekből (mint elektron, proton, neutron) áll. Elképzelhető, hogy ezek véletlenül álltak volna össze azzá, amit látunk? Kell lennie Teremtőnek, aki viszont – a jezsuita Vízi Elemér szerint – személyesen szeret minket, és nem mond le rólunk. Fontos azt is felismerni, hogy a halál nem pont, hanem kettőspont a földi élet végén. Értelmetlen lenne ugyanis az életünk minden erőfeszítése, ha nincs folytatás. Ennek fel- és elismerése ad igazi karácsonyi örömet, amit kívánok mindenkinek.