Az első és az utolsó mohikán

Héttől tizenegyig tart a munkaidő, oly szerencsés vagyok, hogy Mendéről, ahol élek, harmincöt perc alatt itt van a Jászságból érkező távolsági busz, letesz innét ötszáz méterre az Örs vezér téren – meséli egy fővárosi irodaház pinceszintjén a kávé mellett Sebestyén Lajos, a Vasutas Egészségpénztár gondnoka. Az imént jött meg a postáról, és szétosztotta a küldeményeket a nevetgélő lányok között fent, az egy légterű irodában.

Itt a pincei kulipintyóban egy fém áll­vány­erdőn tagi iratok tízezrei a dossziékban. Arrébb, a patikastílusban elhelyezett szerszámokon túl háromféle szóróanyag vödörszámra: télvíz idejére az utcára, a lépcsőkre, s a kerti kőösvényre. Az asztalon a Mozdonyvezetők évkönyve, a falon pedig június óta nem lapozott naptár egy gőzmozdony fényképével.

Sebestyén Lajos a vas megyei Egyházashetyén gyerekeskedett, de Budapestre hozta a villanymozdony. Meg is lennénk talán az életrajz elejével, de kicsit bővebben is kifejtené. Mert a vasutat megszeretni, az már valami. Kiderülhet, hogy örök kötelék. Édesapja Celldömölkön volt vasutas a kötőtelepen, ahol összerakták a 24 méter hosszú síneket a talpfával, majd a technika fejlődésének jegyében betonaljjal, s daruval szállították a helyszínekre, hogy ott lefektessék azokat. Gépészeti technikumba járt, az első évi gyakorlaton a Szamos-köz árvizéhez vezényelték a megroggyant házak lebontásához, de a második évet már az apja mellett dolgozva teljesítette.

Tudta, tapasztalta, hogy Szombathely környékén még gőzösökből is a legrosszabbak jártak, és a végzősök arrafelé eleinte fűtőként szenet lapátoltak, majd előhordó fűtővé váltak, s csak később lehetett belőlük segéd-mozdonyvezető, majd egyszer, valamikor a messzi jövőben mozdonyvezető. Sebestyén Lajos nem akart erre a lassú előmenetelre 2-3 évet várni, és a dízel-villamos meghajtású mozdonyok: Szergejek és No­ha­bok miatt Budapestre szökött.

– Ezer kézzel kaptak értem, mert az éjszakai munka, a rend és fegyelem elriasztotta a fiatalokat. A Keletiben kezdtem gyakornokként 1972-ben, majd mind a három elsőként bevezetett villanymozdonytípusra levizsgáztam, s 1975-től már külföldre is vezettem a vonatokat.

Elment, visszahozott egy másik vonatot, két fuvarral megvolt egy szolgálata. De sajnos már az első évben gázolt. Falubelit ütött el, mendeit, s akkor még nem váltották le azonnal a mozdonyvezetőt, a tragédia után elment még Záhonyig és vissza a Keletibe.

– Minden fékút több száz méter. Először figyelmeztetünk, hangjelzést adunk, s ha arra nem reagál, akkor azt mondom, na, most oda a féket, de nagyon gyorsan! Ám addigra megtettem háromszáz métert, s az a valami vagy valaki már ott van előttem. Na, akkor kezd felforrni a levegő: mi lesz most, mi lesz most?!

Szomorú rekordot tart az egyénenkénti gázolásokban. Évtizedek alatt tizenkilenc embert ütött el. Nagy többségük öngyilkos lett. Borzalmas megélni ezeket. Süldő mozdonyvezetőként járt úgy: 1975-ben Cegléd szélén egy szerencsétlen, juhakolban lakó, igen ittas haléktalan botorkált a sínek között. Szakadt a hó. Sebestyén Lajos egy tehervonatot vezetett, amelyet a hatalmas súlya miatt nagyon nehéz megállítani. Körülbelül hatszáz méteres volt a fékútja. A halott ott maradt a vonat alatt. Meg kellett keresnie, hol van. Leszállt a gépről, s ment a kocsik mellett, be-belesve a sínek közé.

– Ha tudok, segítek, de ha látom, hogy darabokban van, mit tudok tenni? Semmit. Szörnyű érzés kerített hatalmába, de igyekeztem nyugtatni magamat a szolgálat végéig. Csakhogy később sem tudtam menekülni a rám törő képektől. Ezek az emlékek főleg akkor gyötörnek még ma is, amikor rosszul alszom.

Tatabányánál négyszer gázolt. Az egyik esetnél egy öreg néni ment át a síneken három unokájával. Két szerelvény haladt egymás mellett egy irányba. Amikor az első vonat elhaladt mellettük, elindultak a sínekre, s nem látták, hogy ott van. Amikor észrevették, a kislányok gyorsan visszaugráltak, de a nagymama már előbbre járt, nem tudta merre szaladjon. Szerencsétlen módon érte a mozdony sarka. A gyermekek szeme láttára halt meg – drámai sorok az élet kegyetlen voltáról.

Kifejezések a mozdonyvezetőre: Bőrkabát, csapágyfej, csődör, csuri, kaszaköves, kormos, veréb, vezér, vezérúr. Mozdonyok becenevei: Béka – M–32-es mozdony, Bézike, Bözönke, Zsuzsi – Bz motorvonat, Bivaly – 424-es gőzmozdony, Buldog – M63-as mozdony, Csokító – V43-as mozdony, Gigant – V63-as mozdony, Gringó – V–63-as mozdony, Gyík – M63-as mozdony, Krokodil – M62-es mozdony és villamos vonatfűtő kocsi együtt, Macska – M28-as mozdony, Milkabika – 1047-es mozdony, Miska – M41-es mozdony, Papagáj – korszerűsített V43-as mozdony, Porszívó – V63-as mozdony, Szergej – M62-es orosz mozdony, Taurusz – 1047-es mozdony, Trúman – 411-es amerikai gőzmozdony, Zetor – M31-es mozdony. Egyéb kifejezések: Bokorugró – minden állomáson megálló vonat; csősz – jegyvizsgáló; gyalogkakukk – vonalbejáró; karmester – tolatásvezető; kavicsrugdosó – biztonsági őr; legeltetés – várakozás a mozdonnyal; magfizikus – nagyon jó képességű munkatárs; megváltó – leváltó; menetzsuga – menetigazolvány; mézgarádió – pályatelefon; papír – írásbeli rendelkezés; patyolatmenet – mosóba induló kocsik; peronkakas – menesztést végző forgalmi szolgálattevő; perontyúk – menesztést végző forgalmi szolgálattevő nő; porondmester – előrendező; rötyögő – hangosbemondó.

Harminchat év alatt négymillió kilométert biztosan vezetett. 2007-ben nyugdíj előtti levezetésként a Keletiben darabolóként dolgozott, amely tevékenység nem vonali szolgálat, hanem tolatógépes, Csöpivel, a negyventonnás tolatómozdonnyal a sínrendszeren előre-hátra mozogva, húzva-tolva szétpingpongozza a vonatokat. Megérkezett például a Metropol expressz, amelynek kocsijait a kocsirendező utasítása alapján szétszedte, és a Varsóba, Prágába, Kijevbe tartó vonatokhoz csatolta.

Sebestyén Lajos 2007. december 31-én a tengelyen töltött időt beszámítva korkedvezménnyel elmehetett nyugdíjba.

– Két évre rá meghalt a párom, s megrogytam, nem volt életkedvem. A két gyermekem és a két unokám tartotta bennem a lelket. Azt mondta valaki, miért nem megyek el dolgozni? Van nekem mit csinálni a szőlőben, igaz, este nagy a csend a házban. Aztán egyszer az egészségpénztártól kérdezték, nem tudok-e ide valakit. Én vállaltam, hogy gondnok leszek. Kinyitok, kiriasztok, postára megyek, bevásárolok a lányoknak, füvet nyírok, megkapálom az ágyásokat.

– Ez elég jó lakóparkos környék, nem mindegy, hogy néz ki az udvar.

– Ó, annyi dicséretet és ajánlatot kaptam már a csillivilli öreglányoktól, hogy jöjjön hozzánk kertet rendezni, megfizetjük. Látom én, hogy van maguknak pénzük a kertészeti brigádokra, akik pikk-pakk idő alatt végeznek, én pedig csak ígérgetni tudok – feleltem nekik. Máskülönben itt a pénztárnál nem parancsolnak, mint a vasútnál, hanem kérnek, légy kedves, csináld. Elég emberi.

Vannak beléje égett éjszakai álmai, pél­dául, hogy nem tudott megállni a Keletiben a baknál (ütközős sínvégnél). Fölriad, s örül, hogy csak álmodta. És örül, hogy él.

– Untam a banánt, hogy egyedül vagyok, egy haverom özvegy húgával jöttem össze. Mendén és mostanában Ócsán élek, mivel a gyereke és annak a házastársa lóversenyakadályokat gyárt, így folyton úton vannak, hol Pardubicén, Lipicán vagy éppen Varsóban, így a tizenhat éves unokájára ő felügyel.

– És a maga gyerekei?

– A lányom, aki negyvennyolc éves, étteremvezető volt, azt bezárták a Covid miatt, és ő az újranyitásban már nem akart részt venni. Egy catering (tömegétkeztető) cégnél dolgozik, most például egy amerikai filmet forgató stáb étel-ital ellátását vezényli. Éjjel-nappal dolgoznak, mert van, hogy a stáb hajnali kettőkor kajál. És elmentek egy kicsit parasztnak is, mert kétszázhatvan négyszö­gölön málnáznak. Ruszki málnát ültettek, amelyik későn érik, és nem fagy meg. A fiam egy német gyógyszergyárnál kamionozott, volt északi köre, s déli is.

Hol Norvégia, Finnország, Svédország útjait rótta, hol délre szállított, akár még Marokkóba is. Most Ausztriában célfuvarozik, s negyvenöt évesen minden hétvégén itthon van.

Úgy véli, sokat változott a világ. Régen hiába dolgoztak a vasútnál havonta 260–280 órát, azért összevárták egymást a Keleti mellett a borozóban, de most már senki nem akar a másikra időt szánni. Viccesen megjegyzi, az öccse, aki mozdonyvezetői tanfolyamvezető volt, most 66 évesen a gőzmozdonyokról oktat. Hogyan? A Műszaki Egyetemen a vasútgépészmérnök-hallgatóknak azért van szükségük efféle tudásra, mert ha végeznek, a nosztalgiagőzösök műszaki vizsgáit ők adják majd ki.

Kezébe vesz egy lombseprűt, és kisiet a fák közé. A kutricája falán egy idézet bizonyos Kim Stanley Robinsontól: Nem a sebesség a legfontosabb dolog a világon, hanem az, hogy meddig jut el az ember a végén.

*

Késeket fen az ajka-padragkúti kertjében Rajmon Árpád, a bányász. A felesége és a nővére ezer edényt kimostak már, s a centrifugadobból kialakított lyukacsos alkalmatosság is sorra kerül, abban hattekercsenként főzik majd a hurkát.

– Kétszáz kilón feletti a holnap levágandó disznó. Egy volt bányász kollégától veszem, aki most disznózik. Már kétszer megnéztem a hízót, olyan tisztaság van ott, hogy közéjük menve ebédelni is tudnék. Tavaly 600 forint volt az élősúlya, most ezer. Kétszázezer forint, de a minőségről nem is beszélve, a boltban a duplája lenne. A disznót levágja majd a Józsi.

– Józsi, a hentes?

– Nem. Egy bányász kolléga, a Józsi, aki gyakorlott disznóvágó. Én lesózom, a kolbászt és a hurkát megtöltöm. Tizenkét kiló rizsből lesz hurka.

Bent az asztalon Sportszelet, krémes mézes és mákos linzer. Mindet a nővére sütötte. A polcon az unoka fényképe egynapos korában, kimondottan fotómodell. Most két hónapos – mondja a vendéglátó, és éppen van egy ma készült kép is a babáról a mobiltelefonjában.

Rajmon Árpád bányászjárulékos, azaz előnyugdíjas. Ötezer műszak vagy 25 év kellett ehhez. Ő 23,5 év alatt megcsinálta az ötezer műszakot.

Néhány német eredetű bányászati kifejezés: Abléz – váltás, váltótárs; baumvágli – fák szállítására használt pályakocsi; vonat – csillék sora; drukkol a szén – a nyomásviszonyok hatására a szén pattogó hangokat ad; faléz – felolvasóterem, ahol beosztják leszállás előtt az aknászok a bányászokat; flekk – kis darab, alacsony fejtés; foszni – pallódeszka; gát – leművelt munkahelyek lezárására szolgáló ácsolat vagy falazás; karambol – kisiklás, összeütközés, a csille leugrása a sínről; kuffer – a csille ütközője; maceráj – ácsolásnál használt mérőeszköz; ort – munkahely, de így nevezik a szénfalat is; paumvágni – fa szállítására szolgáló pályakocsi; stufázás – ácsolat megjelölése.

Szénbányában dolgoztak az Ajkához tartozó Padragkúton Rajmon Árpád szülei is. Édesanyja szivattyúkezelő volt, édesapja 38 évig vájárkodott a föld alatt. Hatan voltak testvérek. Egyik bátyját 1987. november 27-én, 26 évesen megölte egy iszapbetörés. Rajmon Árpád 1985-ben végezte el az ipari iskolát, a padragkúti bánya lakatosüzemében kezdett gépi forgácsolóként. A fejtőgépeket, szalagrendszereket, rakodókat, láncos vonszolókat javította, gyorsan kopó alkatrészeiket pótolta. Élte a fiatalok életét, de hamar észrevette: vele ellentétben bordó papírszázasokkal, zöld hasú ezresekkel tömött pénztárcával jönnek sokan. Azt mondták neki akkor a bányászok, hogy a pénz anyja a föld alatt lakik.

A Rajmon név sokat nyomott a latban a felvételénél. Szakképesítés híján segédmunkásként, föld alatti csillésként kezdett 1991 júniusában, 1993-ban vájáriskolába íratták, 1994-től már aknavájár. Fő feladata a függőleges szállítóakna karbantartása volt.

– Az akna, amelyben a bányászokkal, berendezésekkel megrakott kas közlekedik, 268 méter mély volt. Hogy az önmagában háromtonnás kas ne libeghessen az aknában, egy vörösfenyőből készült, falhoz rögzített vezetőrendszerrel kell biztosítani. Mindennap ellenőriztük az akna felületét. Az aknavájár urak felálltak a kas tetejére, és másodpercenként ötven centit ereszkedve elindultak a föld mélye felé. Végignézték az idomkővel bélelt falon a vörösfenyő vezérlécek és a tra­vez­livasak rendszerét. Volt is munkánk bőven.

A padragkúti bányában 1997 októberében leállt a termelés. Rajmon Árpád még évekig ott dolgozott, de szenet már senki sem fejtett. A bánya adta a Bakonyi Erőműnek a vizet, percenként 38 köbmétert emeltek belőle, egy vezetékrendszeren keresztül tisztítás nélkül juttatták el a turbinákhoz. Kétezer augusztus 18-án került az ajka-csingervölgyi bányába, szenet fejtettek 130–140 méter mélyen. Ebből a bányából – mivel itt is megszüntették a termelést – 2004. december 29-én jött el. 2006. március 2-án termelő vájárként kezdett a halimbai bauxitbányánál. Aztán 2013. március 17-én megint a felszínre kényszerült. Munkáját a gyárban, a bauxitminta-laborban folytatta. Csökkent a fizetése, segédmunkásként a kalcinálórészlegen zsákolt. Az úrkúti történet 2013. szeptember 11-én kezdődött, de 2016 júniusában az a bánya is bezárt.

Mátraszentimrére igazolt, ahol ki kellett nyitni egy egykori réz- és cinkbányát. Korábban, 1992-ben ugyanis bezárták, de olyan anyaggal, amely veszélyeztette a karsztvízbázist, ezért 220 méter mélyen újranyitották a vágatokat, vasutat telepítettek, kihordták a meddő anyagot. Végre meglett az ötezer órája.

– Öt éve vagyok járadékos, de nem pihentem egy percet sem. Az ajkai NB II-es labdarúgócsapat sportpályáján voltam karbantartó és biztonsági őr. Nem felejtem, az első munkanapon kérdezték az ott dolgozók, nálam 15-20 évvel fiatalabbak, hogy tudod, milyen sokat kell itt dolgozni. Azt feleltem: bányász vagyok, ha sok lesz a munka, szólni fogok. Na, el nem képzelik, hogy mi volt nekik a sok munka. Az, hogy ha gyerekek jöttek a kispályára, egy kapcsolószekrényhez lépve fel kellett kapcsolni a reflektorokat, s ha elmentek, ugyanezt a bonyolult mozdulatsort meg kellett ismételniük.

– Most mit dolgozik?

– 2019. március óta egy timföldgyár szivattyútelepén, azaz az erőmű hamus vizét felfogó tározónál dolgozom. Több medence van, s egy medence akkora, mint tíz focipálya. Nyáron egy locsolóautót vezetek a gátrendszer peremén, és vízpermettel szórom a felületét, hogy megakadályozzam a kiporzást. Telente a szivattyúrendszert és a vízkezelést felügyelem többedmagammal. Én most csak itt dolgozom, mert amúgy bányász vagyok.

Változik a világ, változnak az igények. Padrag­kúton a bánya egykori irodaházát idősotthonná alakították. Az erkélyen sütkéreznek a tél miatt pokrócba bugyolált emberek. Persze van közöttük sok-sok bányász.