Egy hurkatöltővel kezdődött

A kőművesből lett kereskedő eleinte csak a megélhetést látta ebben, de manapság meg-megdobban a szíve a különlegességekért. Az is érdekes tapasztalása, hogy az energiaválság óta pél­dául igencsak megnőtt az igény a régi sparheltekre és a fatüzelésű bojlerekre.

Aranybulla, A Nyugat kapujában, Tündérkert, a Hunyadi című sorozat – kevés olyan magyar és hazánkban forgatott külföldi filmprodukció készült az elmúlt tizenöt évben, amelynek valamennyi kellékét vagy legalább azok egy részét ne az Ódon-Fon régiségraktár adta volna. Éppen ezért a bútorok és használati tárgyak java része (majd hetven százaléka) csak bérelhető. Nem véletlen, hogy 2019-ben Drew Pritchard is megfordult itt. A Discovery csatornáról ismert brit kincsvadász úgy jellemezte, hogy a raktár „Európa egyik legnagyobb antik gyűjteménye”.

– Manapság közkedveltek a régi bútorok. De nem annyira, mint a rendszerváltást követően, amikor az antikvitás a fénykorát élte. Az emberek, nem sejtve a birtokukban lévő tárgyak értékét, sorra szabadultak meg tőlük. Olcsón hozzá lehetett jutni az addig értéktelennek hitt berendezésekhez és használati tárgyakhoz – vág bele a történetbe Parádi Zsolt egy XVI. századi reneszánsz motívumokkal díszített szekrény előtt. – Az antikvitás kétszáz évesnél kezdődik, a régiség feleannyi idős. Míg a sokak által keresett vintage csak régiségre hajaz, de nem olyan korú tárgy. Ez utóbbinak a patinás jellege megmaradt, de az eredeti bőr- vagy vászonborítás nem. Szerkezetében ugyanaz, mint egykor, de felújítottuk vintage modorban, újrafestettük, visszakoptattuk, megmentettük – mutatja egy utazóládán a régiségkereskedő, aki 1992 óta foglalkozik ezekkel az értékekkel.

Egy barátja vezette be őt a régiségek rejtelmeibe. Az eredeti elképzelés szerint Parádi Zsolt a kőművesmunkájáért nem pénzt akart kérni, hanem egy hajdani használati tárgyat. Első szerzeménye egy hurkatöltő volt, amelyből persze minden háznál akadt több is. De régiségről régiségre tanult a szakmáról, fejlődött és finomodott a hozzá való érzéke.

Kilenc évig a barátjával közösen míves bútorokkal és berendezésekkel foglalkoztak. Útjaik 2001-ben különváltak. Zsolt egy évre rá megalapította az Ódon-Fon Kft.-t. Amerikába és más nyugat-európai országokba exportált. Majd jött a 2008-as gazdasági válság, amelyet munkatársaival úgy vészeltek át, hogy felújító műhelyükben egyedi bútorok készítését vállalták egészen 2016-ig.

Szintén 2008-ban találtak rájuk A sas (The Eagle) című brit–amerikai történelmi kalandfilm készítői, így a kelta falu helyszínének berendezését Parádi Zsolt régiségraktára adta. Innentől filmes bérbevevőket szolgáltak ki, mellette folytatták az exportot és a kiskereskedelmet. Közben egyre nagyobb bérleményekbe költöztek, majd 2016-ban a kereskedő megvette a két emeleten majdnem ötezer négyzetméteres raktárt, amelyhez ezer négyzetméter udvar is tartozik. A múlt évben átvette a fóti filmesraktár teljes árukészletét, gazdagítva ezzel a sajátját, ahol ma már témák és évek szerint rendszerezve sorakoznak a régiségek.

Többnyire a mai vagy a történelmi Magyarországról, esetenként a tengerentúlról kerül a birtokába egy-egy különlegesség. Harmincegy év alatt számos régiségkereskedő, beszerző és gyűjtő partnere lett, akiktől átveszi a gyűjteményébe illő darabokat. Ritkábban hagyatékot vásárol fel. A bútor és használati tárgy kora, állapota, mérete, stílusa, egyedisége és az aktuális divat is befolyásolja, hogy mit vesz át. De a rozsdás vasszögnek is van értéke – vallja a kereskedő.

A raktárban rendelkezésre áll egy restaurálóműhely. Az eltelt évek alatt Zsolt megtanult politúrozni, festményt tisztítani, órát felújítani, restaurálni. Ez utóbbira egy jó érzékkel megáldott kollégáját is kitanította. Minden alkalommal tisztelettel és alázattal, a jó gazda gondosságával nyúlnak egy-egy antik darabhoz, mintha maguknak csinálnák, a restaurálás nemzetközi szabályainak megfelelően. Így, ha antik bútort újítanak fel, tiszteletben tartva annak korát, csak eredeti faanyagot és régi tartozékokat (például vereteket) használnak.

– Örök dilemma, hogy milyen mértékben érdemes hozzányúlni – mondja egy XVIII. századi pohárszéknél álldogálva. A bútor festése kopott, ajtói és fiókjai hiányoznak, de rengetegszer bérbe vitték már mint lelakott ház berendezési darabját. Mellette áll egy barokk korból származó darab, amely valódi kuriózum, mégsem kelendő annyira, mint a rozzant pohárszék. Ne gondoljuk, hogy azt ne vennék meg. Sok vál­lal­kozó kedvű érdeklődő pont ebben lát fantáziát: archaikusan, szakszerűen felújítva a saját munkáját akarja viszontlátni benne.

Manapság a divatos darabok mellett azok a tárgyak a leginkább népszerűek, amelyek funkcionálisan használhatók. Az energiaválság óta például igencsak megnőtt az igény a sparheltekre és a fatüzelésű bojlerekre. Úgy látszik, az emberek szeretik azt, ami már hosszú évtizedeken át bizonyított.

A tömegtermeléssel készültekhez képest a váci antikraktárban fellelhető bútorokért és tárgyakért mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. De a régiség időtálló érték. Patinája olyan, akárcsak a jó vörösbor, és korral érik meg rá az ember is. Tizenhat éves koráig Zsolt sem érdeklődött iránta.

Az évek alatt a megélhetés szükségéből szenvedély (is) lett.

– Megfog az, hogy egy-egy tárgyban mennyi szakmai tudás sűrűsödik. Több szakembernek össze kell fognia ahhoz, hogy egy bútor önmaga lehessen. Vegyünk egy kandallóórát: a számlapkészítőnek el kell készítenie a zománc számlapot, az öntőnek az öntött bronztokot, majd a cizellőr felfinomítja, az aranyozó megcsinálja az aranyozást, legbelül pedig ott az óraszerkezet, amely az órásmester keze munkája – büszkén mutatja egyik kedvencét a polgári bútorokkal és holmikkal berendezett szobában.

A fali- és az utazóórák is közel állnak hozzá, kifejezetten a XVI–XIX. század közötti darabok. A festmények és a bútorok esetében is az ilyen korúak fogják meg leginkább. Az otthonukban szintén található jó pár antikvitás, leginkább használati tárgyak, az összkép pedig a régi és a modern stílus pazar ötvözete. A régiségraktárba ma már csak okosan, a hellyel jól gazdálkodva lehet hozni az újabbakat, akarom írni: régieket. De ha érkezik egy különleges darab, arra egy ízig-vérig régiséggyűjtő nem mondhat nemet.

Ezer, tízezer használati eszköz kastélyokból, villákból, polgári otthonokból. Ha beszélni tudnának! Évek, évtizedek, évszázadok alatt annyi mindent „láttak” már.