Élete a parasztság sorsa

„Jó kedélyű, melegszívű ember volt, erős testtel, mosolygó kék szemmel, gyors felfogóképességgel, hamar méregbe gurult, de ugyanolyan gyorsan megenyhült” – jellemezte Kovács Imre parasztpárti politikus Kovács Bélát. A Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én tartóztatták le a szovjetek, és Gulag-táborban, majd 1951-től moszkvai börtönben tartották fogva. A nagy reményekkel induló politikus életét a kommunisták megtörték, és arra is figyeltek, hogy személye ne váljon mártírrá.

*

Az 1908-ban, a Baranya vármegyei Patacson született, hatholdas kisgazdapárti politikuscsalád egyetlen gyermekeként nőtt fel. Fiatalon nősült meg, felesége 14 holdat vitt hozományul a házasságba. A négy polgári elemi iskolát végzett Kovács Béla – bár pincérnek is tanult – gyümölcstermesztéssel foglalkozott a Mecsek déli lejtőjén. „Azok közé tartozott, akik autodidakta módon képezték magukat. Rengeteget olvasott, és nagy társadalomtudományi műveltséggel rendelkezett, valamint jól ismerte a népi írókat. A húszas évek végén már bekapcsolódott a helyi, majd a harmincas években az országos közéletbe” – hangsúlyozza Szokolay Domokos történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) munkatársa.

Hamar egymásra találtak és évekig dolgoztak együtt a szintén baranyai, későbbi miniszterelnök Nagy Ferenccel. Az 1939-es választás – bár a kisgazdák nagyon bíztak benne – nem hozott Kovács Béla számára sikert. A Szabad Szó című politikai lap így írt a csalódással végződő választás előtti kisgazda reményekről 1939 májusában: „Nagy harci tűz ég Kovács Bélában, és ha a parlament tagja lesz, hisszük, hogy őszinte nemzeti érzésével és forró népi gondolatával sokakat meg fog hódítani a reformok eszméjének. A magyar nép egyik legkülönb szószólója lesz ő.”

Szokolay Domokos emlékeztet rá, hogy Nagy Ferenc elnökletével 1941-ben a kisgazdák megszervezték a Parasztszövetséget. A napi ügyeket a szervezet főtitkáraként Kovács Béla vitte. Az érdekvédelmi tömörülésnek az volt az egyik célja, hogy a Kisgazdapárt bázisát országszerte megszervezze. A második világháború alatt Kovács Béla az ellenállási mozgalom tagjaival találkozott, de a fegyveres ellenállással kapcsolatosan óvatos volt.

Az 1944-ben létrejövő Ideiglenes Nemzetgyűlés, valamint az Ideiglenes Nemzeti Kormány idején Kovács Béla belügyi államtitkár lett. A történész így értékeli ezt az időszakot: „A kormány fegyverszüneti egyezményt kötött, és ekkoriban Magyarország egy olyan időszakba lépett, amelyben nem nyerte vissza önállóságát. A szovjetek által irányított Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) sok tekintetben beleszólt a magyar politika alakulásába, még a kormány összetételébe is. „Felmerült, hogy Kovács Béla akár belügyminiszter is lehetne, de a kommunisták és a Vorosilov marsall által vezetett SZEB erről hallani sem akart. Kormányzati pozíciót azonban kapott, a választás után néhány hónapig földművelésügyi miniszterként dolgozott.

*

„Nagyon sűrű időszak az 1946-os esztendő. Az előző évi, 1945-ös választásokon megmutatkozott, hogy a kisgazdáknak meglenne a többségük, hogy egyedül kormányozzanak, de erre nem volt lehetőségük. A kommunisták a választási eredmény után agresszív politikába kezdtek, hogy leszámoljanak a Kisgazdapárttal. 1946-ban létrejött a Baloldali Blokk, zajlottak a népítéletek, a b-listázások, a szovjet katonák provokációi, és feloszlatták az egyesületeket, valamint megindult a Kisgazdapárt elleni sza­lá­mi­taktika. Nehéz helyzetbe került a Nagy Ferenc vezette kormány” – mutatja be a Kovács Béla – akkor már kisgazdapárti főtitkár – életére is nagy hatást gyakorló eseményeket Szokolay Domokos.

1946 decemberében kirobbant a Magyar Közösség ügye. Ennek a háttere a korábban a Magyar Függetlenségi Mozgalom körül gyülekező és az ellenállásban részt vevő személyek elleni eljárás volt. „Az ÁVO összeesküvéssel vádolta őket, és célul tűzték ki, hogy ezzel az üggyel összekössék Kovács Bélát, és rajta keresztül Nagy Ferencet, ezáltal végzetes csapást mérve a Kisgazdapártra” – mondja a NEB munkatársa.

1946. december 16-án megkezdődtek a letartóztatások, a sajtóban már a következő év januárjának végén Kovács Béla állt a kereszttűzben. „A kisgazdák az alkotmányos és demokratikus kereteken belül mindent megtettek, amit lehetett, de nem volt olyan támogatójuk, mint a kommunistáknak a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg. A kommunisták visszaéltek azzal is, hogy ők irányították a politikai rendőrséget” – értékeli az 1947-re kialakult helyzetet Szokolay Domokos, és hozzáteszi: „Nagy Ferenc és környezete érzékelte, hogy a kisgazdák bőrére megy a koncepciós alapon elinduló eljárás. Azt sikerült elérniük, hogy Kovács Béla mentelmi jogát nem függesztették föl, így a magyar rendőrség nem vehette őt őrizetbe, de a szovjetek mégis elhurcolták. Ez mutatja meg a legjobban, hogy akkoriban Magyarországon már senki sem lehetett biztonságban, hiszen egy megválasztott parlamenti képviselőt egy idegen hatalom biztonsági szervei le tudtak tartóztatni koholt vádak alapján.”

*

A politikai vezetők 1947 februárjában a pártközi értekezleten megállapodtak abban, hogy Kovács Béla megjelenik az Andrássy út 60-ban, és majd ott beszélgethetnek vele a politikai rendőrség munkatársai. Ennek értelmében február 25-én délelőtt a politikust szembesítették a már letartóztatott és megkínzott gyanúsítottakkal, és lelki nyomás alá helyezték a koholt vádakkal. A megviselt állapotban lévő politikusra délután újabb kihallgatás várt, majd letartóztatták a szovjetek. Kovács Imre parasztpárti politikus néhány nappal korábban javasolta neki, hogy szökjön meg, de ő vállalta a sorsát. Márciusra már Nagy Ferencet is megvádolták, neki május végén távoznia kellett a miniszterelnöki székből.

1955-ben Kovács Béla hazatérhetett a Szovjetunióból, de akkor még a jászberényi börtönbe vitték, ahonnan a következő év tavaszán szabadulhatott, és a betegséggel küzdő, megtört ember hazatérhetett családjához. „A rendszer megpróbálta személyét fölhasználni: hazatért, majd néhány hónapon belül interjút is készítettek vele az egyik lapban. 1956 őszén a forradalom mellett állt, beszédet is mondott, valamint miniszteri tisztséget kapott Nagy Imre kormányában. Valójában már egy legyengült ember volt, akit a későbbiekben a Kádár-kormány is hitegetett. 1958-ban jóváhagyta, hogy országgyűlési képviselőnek jelöljék, hiszen ő még ekkor is a parasztság érdekében próbált dolgozni, a rendszer pedig továbbra is fel akarta használni a nevét és korábbi népszerűségét. Az 1959-ben elhunyt politikus sorsa azt is láttatja, hogy a kommunisták milyen szerepet szántak a parasztságnak” – hangsúlyozza Szokolay Domokos. Mint mondja, a magyar önállóságot testesítette meg országgyűlési képviselőként Kovács Béla, akinek a letartóztatása a demokratikus lehetőségek végét, a diktatúra embertelenségét mutatja meg számunkra.

A Kis Újság egykori szerkesztője, Des­sewffy Gyula így írt Kovács Béláról: „Elmélyülő analízisre hajlamos szellemi alkata, erős egyénisége vezetésre tette alkalmassá. Nem volt habozó, bizonytalan típus, de nem volt »csakazértis« fajtából való. Az alacsonyabb rendűség érzését nem ismerte, mentes volt a feudális rendszerben felnőtt ember gyakori fogyatékosságaitól. Öntudatos, büszke, céltudatos paraszt volt. Benne láttam a Kisgazdapárt eljövendő vezérét. Sajnos, erre soha nem került sor.”