Bakelitország rejtelmei

A fekete korongok paradicsomai, a lemezbörzék sajátos hangulatú időutazást jelentenek a boldogult ifjúkorokba, hiszen az ott kínált bakelitek között fellelhetők például a hatvanas évek elejének Qualiton márkájú, negyvenötös fordulatszámú tánczenei kislemezei is. Ezekről sok más mellett a táncdaléneklés egykori istennőinek számító Záray Mártától a Gesztenyepüré, Kovács Erzsitől A szerelem a legnehezebb tantárgy vagy Sárosi Katitól a Hogyha Venezuelában című korabeli sláger hallgatható vissza. Az egyik minapi börzén az ott bóklászó felfedezhette az Isten nyelve – magyar próza címkéjű lemezkupacot is, melyben Korda György-nagylemez is akadt…

Kétségtelenül eredeti ötlet a változatlanul hódító Gyuri bácsit így az egekbe emelni, de hát nem véletlenül tartják úgy, hogy a retróban az eredetiség az igazi értékmérő. Márpedig e börzéken még olyan eredeti nagylemezek is feltűnnek, melyeket, amikor a lemezjátszópiac még csak éledezett nálunk, a maszek lemezboltokban száz forintért vállalták egy-egy album átmásolását kazettára…

Egy újszülöttnek nem csupán minden vicc, hanem minden bakelit is új. Ami a lemezbörzék tanúsága szerint sem lett az enyészeté. Komoly gyűjtők és még komolyabb üzletemberek börzékkel, sőt árverésekkel igyekeznek még inkább fényesebbé tenni a bakelit, azaz a vinyl fénykorát. A hagyatékok felvásárlói olykor a Genesis-albumoktól a Lenn a Tisza partjáig nótalemezekig mindennel találkoznak. Elszánt gyűjtők itthonról és külföldről is rendre ráharapnak a ritkaságokra, sőt a kuriózumnak számító kalózfelvételekre is, hogy így tuningolják a bankjegyek és hangjegyek szerelmetes, hasznot is hozó frigyét.

Pedig a kilencvenes évek elején a zeneipar arra ébredt, hogy a compact disc, azaz a CD kivégezte a vinyl­lemezt, amit csak Magyarországon becéznek bakelitnek. A világon mindenütt vinylnek nevezik, hiszen a mikrobarázdás hanglemez a korszerű szintetikus műanyagnak számító polivinil-kloridból készül, a feltalálója nevét viselő bakelit pedig hőre keményedő, törékeny műanyag, melyből soha nem préseltek hanglemezt, leggyakoribb lelőhelyei a hajdanvolt fekete telefonok voltak. (S ha már a fekete korongok kultúrtörténeténél tartunk: az első lemezek egy délkelet-ázsiai rovar, a lakktetű váladékából előállított sellakból készültek.) Berobbanásával a CD drágább is lett a vinyl­albumoknál, mára viszont a vinyl kerül kétszer annyiba. Hiába zengtek ódákat arról, hogy a digitálisan rögzített kompakt lemezeknek az öröklét adatott meg, mert elnyűhetetlenek, elkophatatlanok, a vinyl újra visszaült a zeneipar trónjára. Egyébként is: a vinyl már bizonyított, hiszen több mint hetven éve a színen van, míg a CD legfeljebb harmincéves, és nemigen tudjuk, hogyan szól majd ugyanennyi idő múlva.

Mondják, nem kell ahhoz vájt fülű hallgatónak lenni, hogy kiderüljön: a CD-ről nem jönnek le a nagyon magas és a nagyon mély hangok, ezzel szemben a vinyllemeznek szélesebb a hangtartománya, ezért is szól szebben. – A vinyl hangzása melegebb, gömbölyűbb, számomra a CD étterem, a vinyl meghitt vacsora, a CD radiátor, a vinyl otthonosságot sugalló kandalló – tesz rendhagyó különbséget a kettő között az egykori rádiós, televíziós és két lábon járó rock­történelem, Pápai Sándor, a budapesti belváros egyik rejtett zugában meghúzódó kultikus lemezbolt, a Wave tulajdonosa, aki szerint hat-nyolc éve kezdődött a vinyl reneszánsza. Ma már az üzlete napi forgalmának nyolcvan százalékát a vinyl teszi ki. Nem véletlenül állt rá itthon is jó néhány lemezbolt a vinyllemezek adásvételére, mintha valamiféle prémium termékek lennének.

Pápai Sándor úgy véli, akik magas hangminőséget szeretnének, a vinylben megtalálják, közülük a legdrágábbak a kilencvenes években megjelent albumok, amelyekből akkoriban a CD világuralma idején csak kevés készült.

– Régi magyar nagylemezeket nem érdemes újranyomni, mert nagy példányszámban jelentek meg, a Neoton Família és a Hungária lemezeiből például milliónyi került a piacra – teszi hozzá.

– A kalózvinylek inkább csemegék, ezeket titokban rögzítették, sokszor az együttes, az énekes tudta nélkül. Előfordult, hogy ezek az előadók, miután értesültek e kalózlemezekről, összeszedték őket a boltokból. Komolyzenei vinyleket nehéz eladni, pedig Vivaldi, Beethoven, Ravel már nyolcszáz forintért beszerezhető, bár Perényi Miklós gordonkaművész albumai tizenöt-húszezret érnek. Érdekes, hogy a vinyldivat is változik, trendi lett a színes lemez, a kék, lila, piros, ezüst, arany, de készül már áttetsző, márványos, fröccsentett hatású, sőt oldalanként más színű is.

A színes vinylek előtt az LP-k (long play, hosszú lejátszású, negyvenkét perces lemezek) látványosabb megjelenéséről a nagyméretű lemezborítók gondoskodtak, amelyeknek már a kézbe vétele is nosztalgikus érzelmeket ébreszt. A nagylemezborítók készítése szinte önálló, egyesek szerint alkalmazott művészeti ággá vált, gyakran a legnevesebb fotósok (Díner Tamás, Szebeni András, Keleti Éva, Vértes György, Urbán Tamás, Révész Tamás) és grafikusok, képzőművészek (Szász Endre, Kentaur, Szyksznian Wanda) közreműködésével.

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek tárgykultúráját is idéző lemezborítóknak a könnyűzenében betöltött jelentős szerepére utal, hogy a Magyar Zene Házában látható Nekünk írták a dalt című pop-rock történet kiállításon is szerepet kaptak. A dalszövegekhez hasonlóan a lemezborítókat is cenzúrázták. 1974-ben jelent meg Szörényi Levente Utazás című albuma, amelynek tervezett borítóján Szörényi Levente egy szobában, festett mintás falak között, színes párnákon fekszik, ezt azonban arra hivatkozva tiltották be, hogy hippik kábítószeres utazására utal. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az előadókkal, zenekarokkal kötött exkluzív szerződésekben előírta, hogy a dalszövegektől a lemezborítókig a szocialista erkölcsöket kell képviselniük. Ezt nem vette figyelembe a rock szabadcsapatának számító botránybanda, a Beatrice, melynek eleinte azért nem lehetett nagylemeze, mert a popcézár Erdős Péternek nem tetszett, hogy kutyás rendőrök vonulnak fel az együttes koncertjein.

Aczélos tiprások és tipródások

A magyar pop-rock szakmában jól ismert az a történet, amely szerint Koncz Zsuzsa 1973-ban megjelent Jelbeszéd című nagylemezét, miután az akkori kultúrpápa, Aczél György meghallgatta, a rajta lévő három szám miatt állítólag megtaposta. E számok egyike volt a Ha én rózsa volnék. Mindez persze lehet városi legenda, de az tény, hogy bár ami az üzletekbe került, azt eladták, a még raktáron lévő Jelbeszéd-albumokat bezúzták, további terjesztésüket betiltották, és csak tíz év múlva adták ki újra. Hiába érettségizett Koncz Zsuzsa egy osztályban Aczél lányával, ez sem jelentett előnyt. Egy másik történet szerint Aczél összetörte az első Illés-lemezt is, mert dühítette, hogy az engedélye nélkül jelent meg. Igaz, amikor évekkel később kitüntették az Illést, megkérdeztette őket, hajlandók-e átvenni egy kitüntetést. Hajlandók voltak.

1980-ban kaptak ugyan lemezszerződést, de mivel négy daluk nem kerülhetett az albumra, Nagy Feró összetépte a már aláírt papírokat, mondván, nem kíván a „Szocialista Állami Segg” körül ólálkodni. Pedig ebben az időszakban dőzsölt a könnyűzenei hanghordozók piaca, hiszen több százezer példányszámban fogytak a táncdalénekesek, a pop- és rockegyüttesek albumai. Ekkoriban kezdődött a Karády Katalin-féle lemez retrócunamija is: a két világháború közötti filmsztár gramofonfelvételeiből összeállított lemezét több mint egymillió példányban adták el.

Nosztalgiahullám ide vagy oda, ez ma már elképzelhetetlen lenne. Az Omega-Testamentum, az együttes utolsó albuma, az egyetlen legújabb kori vinyl, amely ezer példányban kelt el, és az utóbbi két év legnagyobb vinylsikere lett Magyarországon, nem titkoltan az együttes énekesének, Kóbor Jánosnak a halála miatt is.

– Ez a példányszám megismételhetetlennek számít napjainkban – jellemzi a friss vinylpiacot Kovács László albumgyűjtő jogász, az elfeledett koncertfelvételeket, ritkaságokat csak vinylen megjelentető Moiras Kiadó alapítója. – Úgy gondolom, a vinyl esetében nem is a példányszám számít, hanem a minőség, a fogadtatás, ahogyan én is rég elfeledett minőségi zenéket keresek. Néhány száz példányban, hobbiból adok ki albumokat, nem profitvadászatból, a zenészek pedig örülnek, hogy foglalkoznak a múltjukkal. Nagy Feró is beleegyezett, hogy Topis Rok ’79 – Zenekar a mélyből címmel (a c szándékosan maradt ki a rock szóból) vinylen, felújított hanggal adjuk ki egy korábban csak gyenge minőségben megjelent régi felvételüket. Egyetlen feltétele volt: legyen jó a lemez. Több más mellett kiadtuk a nagyváradi Metropol 1978-as magyar nyelvű lemezének anyagát, az első magyar dzsessz-rock együttes, az elfelejtett és lemez nélküli Winkelmayer Brass 1969-es felvételeit, az Illés együttes 1970-ben félbemaradt, készülő albumát, Mészáros Márta 1970-ben forgatott, Szép lányok, ne sírjatok! című filmjének zenéjét.

Piacról nem lehet írni a paprika, burgonya, padlizsán árai nélkül. Ha már szétnéztünk, megemlítenék néhány árat a bakelitmustráról is. A Beatles és a Rolling Stones vinyl dupla lemezei átlagban 15-20 ezer forintot kóstálnak, a hét éve elhunyt amerikai zenész és énekes, Prince egyik, már nem új nagylemezét 50 ezerért kínálják, az ugyancsak amerikai rocksztár, Bruce Springsteen ötalbumos díszdobozáért 24 900 forintot kérnek. Ötven éve jelent meg a Pink Floyd együttes The Dark Side Of The Moon című lemeze, melynek eredeti brit kiadásához 25 900 forintért juthatunk hozzá.

A hetvenes évek elejének népszerű, magyar hard-rock együttesének, a Taurus Ex-T koncertfelvételének vinyllemeze 7000 forint, ugyanennyibe kerül a Neoton Família Japánban megjelent, angol nyelvű kislemeze a Santa Maria című slágerükkel. A Tankcsapda limitált kiadású, dedikált albuma 150 000 forintért vár vevőkre. Megnyugtató, hogy a lemezbörzéken egy Záray–Vámosi-válogatásalbumot már 500-ért is megkaphatunk. Sőt! Két zsemle áráért egy Demis Roussost. S bár alkalmanként sírásra ösztönöz egy-egy fekete korong árcédulájának látványa, a vinyl érzelmesebb, otthonosabb hangzást és hangulatot kínál, szemben a tolakodóbb CD-nél.

Magára valamit adó énekes, együttes ma már csillogó, fekete lemezeken is énekel, hallgatásuk közben mi pedig ringatózhatunk a nosztalgiahullámokon.