Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Lezsák Sándort sokan „csupán” az Országgyűlés alelnökeként ismerik, de lévén József Attila-díjas költő, népszínművek, drámák, verseskötetek is fűződnek a nevéhez.
Ilyen például a 2019-ben megjelent Nagypapa a bőröndben, amely egy közkedvelt groteszk népszínmű, míg a koronavírus kapcsán újra aktuális Nyolcvan vödör levegőt színpadra is vitték. A Zsuffa Tünde regényéből készült, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje musical szövegkönyv- és dalszövegírójaként pedig nagymértékben járult hozzá az előadás sikeréhez.
Idén, a 94. Ünnepi Könyvhétre megjelent Szellemfalu és egyéb jelenések című kötete újabb izgalmakat tartogat – Szakolczay Lajos szavait idézzük az előszóból: „A költő-drámaíró Lezsák Sándor Szellemfaluja, s ezt nem csak a címadó színműre értem, világmodell. Fölmutatva a történelem, a háborúk, a vereségek, a rossz döntések és az emberi megaláztatások véghetetlen tárházát. Ugyanakkor a magára ébredés, a nemzet és a család körében építkező lendület, mondhatnám boldogság megannyi formáját. Az újjászületés hitét, a cselekvő erkölcsnek, mint a megmaradást fókuszába emelő parancsnak az erejét. Közép-Európai hitünk drámai józanságát.
Az írót mindig is fokozottan izgatta a Kárpát-medence zivataros történelme, benne hazánk és a környező – a kommunizmusban egyként szenvedő – országok sorsa. Az iszonytató küzdelmek árán kivívható, megvalósítható emberhez méltó élet. A modern kor iszapjában fuldoklók, jobb sorsra érdemesek fölemelése. A vidéknek, mint eddig jobbára leszólt, elmaradott „tájhazának” az istápolása. A nincstelenség tengerében evickélő öregek kiszolgáltatottságának enyhítése.
Történetei múltban kalandozó lendülettel és kesernyés humorral s némi groteszkkel vegyített bölcsességgel hírelik a közösség erejét – emberi hangon lélegző mindőjüket a költő írja –, mintha az összefogás egyféle szabadság-arkánum volna.
Lezsáknál az abszurd helyzetek – mert annyira, oly mélyen ismeri a valóságot – sosem váltanak át szürrealizmusba, inkább harlekini kacajjal közvetítik az oknyomozó józanság kijózanító erejét, rácsodálkozván a közép-európai manézs cirkuszi porában megtestesülő újabb és újabb mutatványokra, nemkülönben a családi bonyodalmak útvesztőire. Ha kell, költői erővel fogalmaz, ha úgy hozza a téma, szinte kopogó egyszerűséggel, ám melegséggel, tájszavakat is tükrözve.”
A könyv 128 oldalon át szembesít minket olyan abszurdumokkal, amelyek a valóságot tükrözik. Néhol a szomorúság, máshol pedig a humor jelenik meg Lezsák Sándor költő, drámaíró sajátos hangvételében. Változatos stílus, tanulságos történetek – ezeket tartalmazza a Szellemfalu és egyéb jelenések.
A kötet 2560 forintos áron rendelhető a Kairosz Kiadótól: http://kairosz.hu/
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu