Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Július 1-ig várja a kikapcsolódni vágyókat Kecskemét több napos rendezvénye, azaz a II. Street Food & Street Art és Borsétány. A legnagyobb nyári szabadtéri fesztivált ebben az évben még több helyszínre koncentráltak, mint 2022-ben. Részt vesz az eseménysorozaton a Neumann János Egyetem is, Neumann 2023 programjával, így külön kulturális kínálatot ígérnek a felsőoktatásban tanuló diákoknak, fiataloknak is.
A szerdától szombatig, június-július fordulóján megrendezett eseményre sokakat várnak, és nemcsak a nézni- vagy hallgatnivalók hanem a kóstolnivalók miatt is. Három színpadon láthatjuk majd a koncerteket, Kecskemét Főtere köré koncentrálva. Minden korosztályra gondoltak a szervezők, így például a kisgyermekes szülők is bátran elindulhatnak felfedezni a fesztivált, hiszen az aprókat váró elektromos autók, az ő ízlésüknek megfelelően készített finomságok, valamint szombaton babajátszó helyszín is a rendelkezésükre áll majd.
A legkisebbeknek szánt pénteki népzenei alkalom és a szombat délutáni mesejáték mellett a fiatalokat a helyi alkotók bemutatkozó rendezvénye vagy a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum Kondor Béla Művészeti Tagozatának festő szakosai tárlata várja. Minden korosztálynak izgalmas szórakozást ígérnek a látványos utcai performanszok, például az élőszobrok, vagy a Barakoo dobkör nevű akusztikus zenekar előadása, az utcazenei produkciók, a Neumannplatz esti és késő esti zenei fellépői Lotfi Begitől Willcoxig, vagy akár a Deák téren megtekinthető Magyar Sajtófotó Kiállítás is. Ha pedig valaki megéhezne, akkor különböző street food-fogások közül válogathat: a kézműves hamburgerek típusait nézegetve, a különböző barbecue-szendvicsek, pizzák mellett megtalálni a hagyományos kürtőskalács ízvilágát és a hűsítő finomságokat is. A neves borpincék kínálata egészíti ki mindezt Egertől Soltvadkertig.
Szintén érdemes felhívni a figyelmet még a fellépő zenekarokra, s közülük csak néhány példát emelnénk most ki, hogy a többféle zenei irányzatot kedvelők is lelkesedhessenek: itt lesz a 2014-ben Tiszakécskén alakult Spontán Blues Band, vagy a 2022-es Hangszert a kézbe Bács-Kiskun megyei fordulójának nyertese, az Algo-Ritmus zenekar. Fellép majd Király Linda és testvére, Király Viktor is, valamint a Symphonic Street Band muzsikáját is hallgathatja, aki ellátogat ezekben a napokban a kecskeméti II. Street Food & Street Art és Borsétányra.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu