Meglepetés a Balaton partján: a háromszoros BL-győztes focicsapat nem lesz ott a Tippmix MK-döntőben

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa Balatonfűzfőn folytatódott, ahol már ki is alakult a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntő mezőnye. A Balaton-partján is kiváló mezőny jött össze, így egész nap izgalmas meccseket láthatott a kilátogató közönség. A Balatonfűzfői AK műfüves pályáján végül az Airnergy együttes győzött, de a második helyen végző H.O.P.E. is ott lesz a csepeli fináléban.

Ország-világSzabad Föld2023. 07. 05. szerda2023. 07. 05.

Fotó: Polyak Attila

Meglepetés a Balaton partján: a háromszoros BL-győztes focicsapat nem lesz ott a Tippmix MK-döntőben Fotó: Polyak Attila

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédberceli csapat mellett a másik döntős H-Terasz jutott a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőben. Ezt követően Csepelen bombaerős mezőny jött össze, végül óriási izgalmak után a győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark kvalifikált magát az országos fináléba. Az MK-sorozat harmadik állomásán győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még örülhetett Tápiószentmártonban, így már csak két csapat kiléte kérdéses a nagydöntőben.

Szombaton Balatonfűzfőn folytatódott a kupasorozat. A selejtezők utolsó állomásán is bombaerős mezőny jött össze, ráadásul a Balaton közelsége mindig egy kis pluszt ad a tornához, így nem csoda, ha mind a játékosok, mint a szurkolók nagyon élvezték az egésznapos eseményt. Az időjárásra sem lehetett panasz, igazi futballidőben zajlott a kupanap.

A benevezett 16 csapatot négy csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses rendszerben döntötték el a továbbjutó helyezések sorsát. Minden csoportból az 1. és 2. helyezettek jutottak tovább a kieséses szakaszba, azaz a negyeddöntőbe. A csoportküzdelmek egészen 15 óráig zajlottak, és nagy izgalmakat hoztak.

A csoportmeccsek is jó találkozókat hoztak. Fotó: Polyák Attila, Origo

Az A-csoportból a hibátlan Airnergy és a Nevesincs FC jutott tovább, a B jelű négyesből az ugyancsak százszázalákos Squadra Anonima és a New Birds folytathatta a szereplését a kiesés szakaszban. A C -csoportban az elsöprő teljesítményt nyújtó, háromszoros BL-győztes Mad Dogs és a Régi idők focija nevű csapat kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, míg a D jelű négyesből a H.O.P.E. és a Tatker ment tovább.

A negyeddöntő összes párharcában kijött a csapatok közötti nagyobb tudáskülönbség. Az Airnergy 6-1-re ütötte ki a New Birds csapatát, a Squadra Anonima 5-0-ra verte a Nevesincs FC-t, a Mad Dogs 3-0-ra nyert a Tatker ellen, míg a H.O.P.E. négygólos sikert (4-0) aratott a Régi idők focija ellen.

Az elődöntőbe négy nagy erős csapat jutott be, ahol már az volt a tét, melyik két csapat csatlakozik a nagydöntő mezőnyéhez. Az Airnergy elképesztően nagy csatába, feszült mérkőzésen 2-1-re győzte le a háromszoros BL-győztes Mad Dogs együttesét, míg a H.O.P.E. a másik mérkőzésen ugyancsak nagy küzdelemben 2-0-ra verte a Squadra Anonimát, így a Airnergy és a H.O.P.E. jutott a fináléba és a budapesti nagydöntőbe.

A Mad Dogs végül a bronzéremről is lemaradt. Fotó: Polyák Attila, Origo

A bronzmérkőzésen sem jött ki a lépés a Mad Dogsnak, a motiváltabb Squadra Anonima 4-2-es sikert aratott, így érmekkel térhetett haza. Az Airnergy-H.O.P.E. döntőben hatalmas taktikai csata volt végig, egyik csapat sem mert nagyot kockáztatni. Sokáig nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, de így is óriási csatákat láthatott a közönség. A második félidőben mindkét oldalon egy-egy kapufa jelezte, hogy egyik csapat sem akarja a szerencsére bízni és eljutni a büntetőkig. Végül, amikor már szinte mindenki elkönyvelte, hogy nem esik gól a rendes játékidőben, az utolsó másodpercben Sztojka Márk szép lövéssel döntötte el a finálét, amelyet így 1-0-ra nyert meg az Airnergy.

Egy gól döntött a fináléban. Fotó: Polyák Attila, Origo

„Ismét egy remek szervezésű tornán vehettünk részt, ahol sikerült megnyernem a legjobb kapus díjat. Köszönöm a szervezőknek, hogy ismét rám gondoltak. Nagyon jó napon vagyunk túl, büszke vagyok a csapatra. Köszönöm, hogy itt lehettünk” – mondta Szacskó László, a H.O.P.E. kapusa.

„Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak, mivel nem régóta kerültem ide. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy az összes meccset sikerült megnyernünk. Két tornára osztottuk a mai napot, a délelőttöt és a délutánt is sikerült jól lehoznunk, ami fantasztikus teljesítmény” – árulta el Földi Botond, az Airnergy játékosa.

Földi Botond lett a torna legjobb játékosa. Fotó: Polyák Attila, Origo

„Sikerült megnyernünk a mai tornát itt a Balatonon. Délelőtt mindhárom csoportmeccsünket sikerrel vettük, majd lementünk egyet pihenni a csapattal a Balatonra. Így is beszéltük meg, hogy két külön tornaként fogjuk fel a mai meccseket. A folytatásban is jól játszottunk, az elődöntőbe a mumusunkat, a Mad Dogsot győztük le. Szinte napra pontosan egy éve szakadt el a keresztszalagom, úgyhogy hosszú kihagyás után tértem vissza a pályára. Nagyon köszönöm mindenkinek a mai élményt, nagyon jó volt visszatérni a csapatba” – összegzett a kupa után Égető Márk, az Airnergy játékosa.

„Szombaton Balatonfűzfőn került megrendezésre a Tippmix Minifoci Magyar Kupa negyedik, egyben utolsó selejtező állomása. Innen újabb két csapat jutott be a július 16-i, budapesti nagydöntőbe. Összességében nagyon elégedett vagyok a sorozattal. Az ország négy pontján, négy állomás került megrendezésre, amelyet majd a nyolccsapatos döntő követ a minifutball válogatott bázisán, Csepelen” – mondta Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Balatonfűzfő, végeredmény:

1. Airnergy

2. H.O.P.E.

3. Squadra Anonima

4. Mad Dogs

 

Különdíjasok:

A torna legjobb kapusa: Szacskó László (H.O.P.E.)

A torna legjobb játékosa: Földi Botond (Airnergy)

A torna gólkirálya: Cseszneki Richárd (Mad Dogs)

 

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

05.29. hétfő: Hajdúszoboszló

A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06.11. vasárnap: Csepel

A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton

A győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még jutott a nagydöntőbe

07.01. szombat: Balatonfűzfő

A győztes Airnergy és az ezüstérmes H.O.P.E. jutott a nagydöntőbe

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest

 

A finálé résztvevői:

- SZPCDSE-ECECE

- H-Terasz

- Szilasi és Barátai

- Lázár Lovaspark

- Todor Pet Bau Team Kft.

- Futottak Még

- Airnergy

- H.O.P.E.

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek