Mándoki László: Közös értékeket keressünk

Mándoki László nekünk, Leslie Mandoki a világnak. A magát mindmáig pesti srácnak tartó zenész és producer megfogadta édesapja tanácsát, aki azt mondta: „Éld az álmaidat, ne álmodd az életedet!” Mivel nem kaphatott útlevelet, ezért kalandos úton, menekülve hagyta maga mögött a kommunista diktatúrát.

Ország-világPuskás Kati2021. 05. 01. szombat2021. 05. 01.

Kép: Mándoki László Leslie Mandoki rockzenész Budapesten 2020 09 04 Fotó: Kállai Márton

Mándoki László: Közös értékeket keressünk
Mándoki László Leslie Mandoki rockzenész Budapesten 2020 09 04 Fotó: Kállai Márton

– A technikusai őrültségnek tartották, hogy összehozzák a közös zenélést úgy, hogy a Mandoki Soulmates zenészei több kontinensen tartózkodva játszanak. Nem ismer lehetetlent?

– Fontos dolgokban nem. Nemcsak én, hanem a zenésztársaim is úgy érezték, hogy vissza kell adnunk valamit abból a rengeteg szeretetből, amit évtizedeken át kaptunk a közönségtől, és legalább online szólnunk kell hozzájuk. A világjárvány ugyan bezártságra ítélte az embereket, de két dolgot nem lehet karanténba zárni: a kreativitást és a közösség iránt érzett felelősséget. Már a szokásos karácsonyi konferencia-telefonbeszélgetésünk során eldöntöttük, ideje, hogy reményt adjunk, lelket öntsünk a közönségünkbe.

Mindnyájan érezzük, hogy most különösen nagy a felelősség a művészeken. Valakinek meg kell gyújtania a fényt, amikor sötétben vacognak a lelkek. Úgyhogy összehívtam a technikusokat, akik már sejtették, ismét őrültséget tervezek, és kértem: meg se forduljon a fejükben, hogy nem fog összejönni, hanem csináljuk meg jól.

– Magyarországon több mint tízezren, a világon pedig már kétszázezernél is többen látták a Mandoki Soulmates élő online koncertjét, amit továbbra is meg lehet nézni a Youtube-on. A közönség semmit sem érzékelt a produkció esetleges technikai nehézségeiből, csak élvezte a muzsikát. Önök hogyan érezték magukat?

– Fantasztikusan! Én Tony Careyvel és a müncheni Soulmates zenekarral a Starnbergi-tó melletti stúdiómból játszottam, a többi zenésztársunk pedig onnan, ahol éppen tartózkodott. Volt, aki a New York-i nappalijából működött közre, de olyan is akadt, aki Dél-Karolina tengerparti strandjáról vagy éppen észak-angliai kastélyának pincestúdiójából csatlakozott hozzánk, mások stú­diót béreltek az alkalomra. A Soulmates szokásos csapatát tokiói, sanghaji, pekingi, delhi és moszkvai zenészek is kiegészítették, mert ők is a magukénak érezték a koncert szlogenjét: Zene az emberség szolgálatában. Mindannyiunk számára nagy élmény volt a közös muzsikálás.

– A rock-szvit koncert alapját a Mandoki Soul­mates legutóbbi, Living in the Gap + Hungarian ­Pictures­ című albuma képezte, ez egészült ki új szerzeményekkel. Megfertőzte a zenésztársait Bartók Béla zenéjének szeretetével?

– Erre nem volt szükség, mert Bartóknak világszerte hatalmas kultusza van. Tinédzser korom óta vallom, hogy ő volt a legelső rockzenész, mások az első világzenésznek tartják. Korunk egyik legjobb basszusgitárosának, An­thony Jacksonnak például hatalmas Bartók-gyűjteménye van harlemi otthonában. Amikor három évtizeddel ezelőtt először dolgoztunk együtt New Yorkban, és megtudta, hogy magyar vagyok, az volt az első kérdése, hogy mit gondolok Bartókról. Ma Bartók zenéjét minden dzsesszmuzsikus vagy bármilyen stílusú, magát komolyan vevő zenész alapvetésnek tartja, csodálja világszerte.

– Mióta dédelgette Bartók feldolgozásának vágyát?

– Régóta! Tizenvalahány évvel ezelőtt – amikor megcsináltuk az azóta a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült 50 Years of Rock produkciót – a próbák alatt megkeresett John Lord a Deep Purple-ből és Greg Lake az Emerson Lake & Palmerből egy komoly ötlettel. Elmesélték, hogy a Deep Purple is meg akarta csinálni a Hungarian Picturest, meg az ELP is, de a Bartók családtól nem kaptak jogot az átdolgozáshoz. Sajnos egyikük sem érte meg, hogy felszabaduljanak a szerzői jogok.

Ez mára megtörtént, így amikor a mostani lemezen dolgoztam, és a saját számaim kezdtek összeállni, szóltam a többieknek, hogy meg lehetne valósítani a régi ötletet. Leültünk a stúdióban, Bartók-felvételeket hallgattunk szigorúan bakelitlemezről, mert érdekelt minket, hogyan játszotta a szerzeményeit ő maga. Így született meg az album, amelyen összesen 35, Grammy-díjas világsztár merült el Bartók zenei világában.

Mándoki László (Leslie Mandoki). Fotó: Kállai Márton

– Éppen a Föld napján beszélgetünk. Mi a véleménye, hogyan bánunk a bolygónkkal? Egyesek szerint a járvány is azért ütötte fel a fejét, hogy kicsit megálljt parancsoljon a hihetetlen pörgésnek.

– Nincs mit tagadni, csúnyán bánunk a bolygónkkal, kizsákmányoljuk, a Covid-járvány pedig csak nagyító alá helyezi a bajokat. Nem véletlen, hogy a Living in the Gap (A szakadékban élve) albumon is megjelenik a természetvédelem, a XXI. századi egománia, a család és a hazaszeretet kérdése. Az én korosztályom a „Woodstock gyermekei”, régi lázadók vagyunk. Arról szól az album, mit adunk át a fiatal lázadóknak, a gyerme­keinknek, és a zene elsősorban a korosztályuknak íródott.

A művészek fontos feladata hidat építeni a szakadék felett, hiszen csak úgy juthatunk ki a bajból – akár a járványból is –, ha befedjük a köztünk tátongó szakadékokat, és az ellentéteket félretéve együttműködünk a közös jóért. Mi, a régi lázadók tulajdonképpen büszkék is lehetnénk magunkra, hiszen 32 évvel ezelőtt ledöntöttük a falakat. Mihail Gorbacsov barátom szerint is az ’56-os forradalom hozadéka volt ’89. Született budapestiként büszke vagyok arra, hogy a magyarok bontották le 1989-ben a vasfüggönyt, és ezzel kiütötték az első téglát a berlini falból. Ez gyönyörű dolog, de aztán elég sok mindent elrontottunk.

– Mire gondol?

– Megmámorosodva a szabadságtól, az egoizmus létrehozta a kaszinókapitalizmust, amely az értékteremtés helyett a pénzt helyezte a középpontba. A népesség egy százaléka birtokolja az összes vagyon felét, a lakosság 50 százaléka pedig egy százalékon osztozik. Ezért kell felemelnünk a szavunkat a kaszinókapitalizmus ellen. Nem a pénz, hanem az emberi munka alkotja a társadalmi többletértéket. Tehát sok mindent jogosan kérhetnek rajtunk számon a gyerekeink. Azt is fáj látni, hogy mennyire nem értjük vagy nem akarjuk érteni egymást.

A közösségi média az algoritmusaival mindenkit buborékba helyez, egy visszhangkamrába, ahol csak a saját véleményét hallja, olvassa. Ez roppant káros, hiszen egy egészséges társadalomban helye van vitának. Manapság viszont konstruktív vita helyett szekértáborok léteznek, mindenki a saját mondandóját hajtogatja. Holott jelen helyzetben különösen fontos lenne, hogy ne a különbséget és a másságot keressük egymásban, hanem azokat a közös értékeket, amelyek mindnyájunkat összekötnek.

– Milyen közös értékekre céloz?

– A nyelvünk és hazánk szeretetére, a különbözőségünk tiszteletére. A mi dalaink arról szólnak, hogy az elfogadás, a tolerancia, a szeretet, a család, a munka erősebb az önző kapzsiságnál, az irigy gyűlöletnél. A mérce az emberi minőség, az erkölcsi tisztaság, a teljesítmény, amit leteszünk a társadalom és a közjó asztalára.

Ne hagyjuk, hogy ezekben a hírbuborékokban a saját véleményünk visszhangjától megsüketülve szembeforduljunk egymással. Amikor Amerikában éltem, hétvégén megvettem négy-öt nívós magazint is, amelyek különböző világnézeteket képviseltek. Ma viszont minden fekete vagy fehér. Ez ellen szól a dal. A széthúzás ellen, az összetartásért.

– Személyes életében is hatalmas változást hozott a pandémia, hiszen ön, aki rengeteget utazott vagy éppen színpadon állt, a járvány miatt – sokunkhoz hasonlóan – nem hagyhatja el a lakóhelyét. Hogyan birkózik meg a bezártsággal?

– Csúnya dolog lenne, ha panaszkodnék, hiszen csodálatos helyen élünk: Bajorországban, a Starnbergi-tónál van az otthonunk, és attól másfél kilométerre a stúdióm. Megesik, hogy kenuval járok dolgozni. Alkotással kötöm le magam: írom a zenéket, tartom a kapcsolatot a zenészbarátaimmal, megszerveztem az online koncertet. Akkor konstatáltam, hogy kicsit megállt a pörgés, amikor egy közönséges szerdai napon békésen sétáltattam a kutyáimat, korábban ritkábban adódtak az életemben ilyen „ajándék órák”.

Most orvosként a feleségem áll a frontvonalban. Nem is tudják önök, mennyire szerencsések, hogy sokféle vakcinával oltakozhatnak. Itt kevés a vakcina, hiába regisztráltam az elsők között, a jelenlegi állás szerint majd csak októberben kerülök sorra. Ez azt jelenti, hogy idén Németországban valószínűleg nem lesz sem koncert, sem kávéházak teraszán üldögélés.