Az ember igénye az önkifejezésre minden korszakban tetten érhető. A barlangrajzok arról árulkodnak, hogy őseink általuk meséltek élményeikről, adták át egymásnak ismereteiket, fejezték ki vágyaikat, hiedelmeiket, félelmeiket. Bár a rajzolás végigkíséri történelmünket, kommunikációs eszközként való felhasználása csak jóval később, a technológiai fejlődés nagyléptű előrehaladtával jelent meg.

Rajzban, képben elbeszélve

Charles-Émile Reynaud, az ambiciózus francia mérnök első ízben 1892 őszén, apró párizsi mozijában rajzolt mozgóképeket vetített a falra. Ekkor nyitotta meg kapuit az Optikai Színház – ennek tiszteletére emlékezik meg október végén a Nemzetközi Animációs Szövetség az animáció világnap­járól.

Az animációs filmkészítési technika lényege, hogy a rajzok, ábrák kockázásával olyan illúzió alakuljon ki a nézőben, mintha az egymástól kismértékben eltérő képkockák sorozatából összeálló történésben a szereplők megelevenednének. Ekkoriban készültek az első pörgetős füzetek, melyeket Reynaud fejlesztett tovább.

Filmjeit kézzel rajzolta és festette celluloidra, melyeket aztán saját fejlesztésű pra­xi­noszkópjával vetített le. Újszerű alkotásaival elkápráztatta Párizs közönségét.

Reynaud újdonsága nem csak a különleges mozgóképek megalkotásában rejlett, de abban is, hogy a képek vetítését kísérve, a zongoramuzsikát, a dalt és a párbeszédet élőben adták elő, míg néhány hangeffektust elektromágnesesen szinkronizáltak. Azonban e filmek sikere ellenére némi időbe telt, mire az animációt a filmipar is adaptálta.

Az első igazi animációs rajzfilmnek a Vicces arcok vicces fázisai elnevezésű alkotás tekinthető, amelyet James Stuart Blackton angol származású amerikai karikaturista készített 1906-ban. A szakirodalom az animáció atyjának is nevezi Blacktont, mert alkotásai jóval megelőzték korukat és irányt szabtak későbbi követőinek. Munkáit elsősorban formai játékokra építette, s megpróbálta a lehető legjobban kiaknázni a technika akkori lehetőségeit. Pár év alatt számos animációs hatást tartalmazó rövidfilmet készített, melyek közül Európában a Kísértetszálloda bombasiker lett.

Dargay Attila 1977-es Lúdas Matyija máig a legkedveltebb magyar animációs filmek közé tartozik. Forrás: filmarchiv.hu

A harmincas évekre az animáció komoly iparággá fejlődött, a játékfilmre szakosodott stúdiók egyre-másra nyitottak rajzfilmes részleget. Az alkalmazott animátorok esetében érdekes módon nem is annyira a rajztudás volt az elsődleges, hanem a mozgás megragadásának képessége. A rajzfilmsorozatok egyszerű témakörök szerint, alap-konfliktushelyzetekre építettek, és klasszikus karaktertípusokat vonultattak fel.

A legnagyobb filmstúdiók a Pa­ramount Pictures, a Warner Bros. és a Disney lettek, melyek egészen az 1960-as évekig nagy számban készítettek a játékfilmek előtt vetített animációs kisfilmeket. Az elein­te 5-10 perces rövidfilmek mellett később az egész estés animációk is megszülettek. Minden idők legsikeresebb stúdiójának, a Walt Disneynek több mint ötven egész estés rajzfilmje készült, a leg­első, az 1938-ban bemutatott Hófehérke és a hét törpe nyolc Oscar-díjat nyert.

Míg Amerikában a rajzfilmsztárokra és egész estés animációs filmekre épülő nagyipari rendszer uralkodott, addig Európát a független képzőművészek készítette kísérleti animációs filmek jellemezték, melyek magukon viselték a kor művészeti irányzatainak erős hatását. Az animációs film hamar maga mögött hagyta a kísérletező korszakot, és az alaptechnikák kidolgozása után megállíthatatlanul tört előre.

Nekünk, magyaroknak is van mire büszkének lennünk, hiszen rengeteg neves animációsfilm-ké­szítőt adott az ország a nagyvilágnak, akik műveit a nemzetközi szakma a mai napig számon tartja és elismeri.

A honi animációs film aranykorát a hetvenes-nyolcvanas években élte, hírnevét a Pannónia Filmstúdiónak köszönheti, amelyet akkoriban a világ öt legjelentősebb rajzfilmműhelye egyikeként – a Walt Disney, a Hanna–Barbera, a So­juz­multfilm, a japán Toei mellett – tartották számon.

Rófusz Ferenc nevéhez fűződik az első magyar Oscar-díj, melyet A légy című filmje kapott 1981-ben, a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Fotó: Balaton József, MTI

A Pannónia sorra kapta a külföldi megrendeléseket, ami az alkotóknak kitűnő kiugrási lehetőséget adott. Jankovics Marcell az Air India légitársaság megbízásából készített reklámfilmje a Bejrúti Fesztivál Arany Cédrus Nagydíját hozta el, Rófusz Ferenc 1981-ben Oscar-díjat nyert A légy című háttér-animációs filmjével, amely a műfajban addig egyedülállónak számított.

Jankovics és Rófusz mellett megannyi tehetség öregbíti a magyar születésű mesék hírnevét. Foky Ottó alkotta meg A legkisebb Ugrifülest, a Misi Mókus kalandjait és a Varjúdombi meséket. Dargay Attilának a Lúdas Matyit, a Vukot, a Szaffit, a Pom-Pom meséit, A nagy ho-ho-horgászt köszönhetjük. Gémes József a Mézga család, a Macskafogó, a Vili, a veréb mesék atyja. Richly Zsolt A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi megálmodója. Ternovszky Béla a Pumukli és a Dr. Bubó figurájának kitalálója.

Talán a legismertebb magyar név a szakmában Csupó Gáboré, aki többszörös Emmy-díjas alkotó. Két éven át részt vett a hatalmas sikerű Simpson család munkálataiban, saját műve a Fecsegő Tipegők animációs sorozat, s nem utolsósorban a Híd Terabithia földjére mo­zifilm is az ő nevéhez fűződik.

Bár a közvetlenül a filmre rajzolás vagy az élő szereplőkkel együtt játszó rajzfigurák használata ma is él, egyre inkább teret hódít a számítógépes technikával készült két- és háromdimenziós animáció. A mo­dern eszközök és technikák megjelenésével szinte nincs olyan téma, jelenet vagy effekt, aminek megörökítése lehetetlen lenne, így az egyre élethűbb és profibb mesék megszületésének csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.