Képkocka mellékletünkben ezúttal Tóth Gábor Ákos író, újságíró vendégeskedett.

A Balaton romantikájáról

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Budapesten, a „nyóckerben” nőttem fel, a Múzeum-kertben is sok időt töltöttünk a szüleimmel. Jó pár helyen laktam a városban, s mindig azokat szerettem. Azt hiszem, azért, mert valamilyen műhiba folytán toleránsnak születtem. Aztán egyszerre sok lett, meghaladta a tűréshatárt, s azóta csak színházba járó turistaként tudom elviselni. No meg vannak persze úgynevezett „emlékező” helyeim.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Lényegében minden. De főként a könyvek és a lányok. Az űrutazás meg a felnőttek gyerekessége kiélezett helyzetekben.

– Kedvenc könyve?

– Az amerikai irodalom, hosszú lenne a sor… Az abszolút kedvenc persze Richard Brautigan, utánoztam is egy darabig. Mondjuk az öngyilkosságát nem.

– Milyen zenét szeret?

– Pink Floyd, LGT, Cseh Tamás, Hobo, Sting – tehát látszik, hogy mértékletes mindenevő vagyok. Az operával, operettel, musicallel zéró közösséget érzek, Mahlerért egy időben rajongtam, ki tudja már, miért…

– Példaképei voltak?

– Jók és rosszak egyaránt, de kellő távolságtartással figyeltem őket. Csak az esendőségüket is vállalók maradtak fenn a rostán.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Esterházy Péterrel, Petrivel. Mivel ez lehetetlen, azzal, aki jó szándékkal közeledik felém.

– Mindenkiben megbízik?

– Meglehetősen bizalmatlan vagyok, de állítólag jók a megérzéseim, az emberismeretem. Ezért sokan nagyképűnek gondolnak. A nagydumások alapból gyanúsak.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe? Itt az ideje, hogy el is mesélje!

– Legendásan rossz az arcmemóriám. Rendszeresen nem ismerek meg embereket, van, akinek már többször bemutatkoztam.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Semmilyet. Én jól elvagyok a magaméval. Az is igaz, hogy a kvázi „írói felkészülés” idején rengeteg pénzkereső állásom volt, amikhez értelemszerűen nem kötődtem. Voltam kórházi beteghordó, esztergályostanonc, írógép-karbantartó, nyomdai korrektor… Beilleszkedési tréningnek sem volt utolsó.

– Gyűjt valamit?

– Leginkább élményeket. És olyan vállalkozók címeit, akik megszabadítanak a felesleges tárgyaktól.

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni? Mondjon egy példát!

– Nem jellemző. Egyébként is utálok vásárolni. Mint mondtam, alapvetően bizalmatlan vagyok mindazzal, amit rám akarnak tukmálni. Hadd döntsem el én, hogy mire van szükségem.

– Kedvenc helye a világban?

– Prága, Ciprus, Kuba. Utóbbiba nem sikerült eljutnom, de több regényemben is inspiráló erővel bírt – lásd Isten veled, Havanna!, illetve Forrásvidék – ennek a folytatása ősszel kerül a boltokba. Egy félig magyar kubai olajmérnök és egy online jósdában (is) utazó cigányember osztrák vendégmunkásokkal aknázza ki az Őrségben a magyar forrásvízkincset, amelynek legfőbb vásárlói a környéken megtelepült „holland” falu iszákosai. Kell ennél őrültebb alaphelyzet egy regényhez?

– Magyarországon?

– Ahol most élünk, a Balaton. Füred olyan, mint egy magyar Baden-Baden. Rend és pozitív gondolkodás egy alapvetően életörömre hangolt monarchikus miliőben. Nincs ennél jobb kombináció. Viszont, ha nagyon leharcolják, megyünk az Őrségbe. Az utóbbi két regényem is már ott játszódik, de egyelőre még nem csomagolunk…

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– Öt kötetben írtam meg, 1500 oldalon, az Édesvízi mediterrán sorozatban. Ízek, fények, illatok, emberi kapcsolatok. Vállalkozói mohóság. Túltúristásodás. Végtelen nyár. Idézzem magamat? Hát tessék: „T. G. Oaks boldogan élte a kanadai magyarok álmosítóan unalmas életét egy hamiltoni kertes házban, és néha meglátogatta kissé bogaras édesapját az öregek otthonában.

A hirtelen jött örökség értékesítésének ügyében nagy duzzogva Magyarországra, a Balatonhoz utazik. A tóparti falu különc lakói először ugyan az őrületbe kergetik, de egy jó balatoni halászlé és egy pohár hűs kéknyelű után máris más színben fest az a bizonyos öreghegyi szőlőskerttel körbevett Fenséges Rom, amelyet ráadásul még egy titokzatos legenda is övez.” A valóság persze sosem ennyire idilli… Hosszú az út odáig, hogy az ember kikerüljön a „gyüttment” státuszból.

– Mi a kedvenc sportja?

– Amit gyakorlok is: futás, fallabda, bicikli. Bár mindezt hívjuk inkább karbantartó foglalkozásnak. Élőben – a lányom okán – és tévében vízilabdát szoktam nézni.

– Az okostelefonja mely funkcióit használja?

– Az alapokat. Ami azért elég sok, és elég is. Ja, meg azt, amelyik irtja a kéretlen appokat.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-kockát?

– Hozzá se kezdenék. De jobb is, mert ha nincs velem a családom, még ma is ott ülnék egy szabadulószobában.

– Tapasztalata szerint mit tudnak külföldön a magyarokról?

– Amit a reklámszakemberek és a magazinok sugallnak, tehát a felszínt – tisztelet a kivételnek.

Tóth Gábor Ákos író, újságíró. Az első magyar szamizdat „folyóirat”, a Szféra szerkesztője-kiadója. A nyolcvanas évek végén az Irodalmi Levelek füzetsorozat kiadója Farkas Péterrel és Petri Györggyel közösen. Dolgozott fizikai munkásként, később szellemi szabadfoglalkozásúként, majd korrektorként a Napi Világgazdaság című lapnál. Az irodalmi közélet a Nyúltrapp című regényére figyelt fel 1990-ben, és a legtehetségesebb magyar írók közt tartotta számon, azóta 20 kötete jelent meg. Az ezredfordulótól az Elite Magazin újságírója, rovatvezetője, 2012-től a FIX TV produkciós igazgatója.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.