A biotechnológia lehetőségei és egy magyar kutató útja

– Milyen kutatásokkal foglalkozott amerikai karrierje kezdetén? – kérdeztük online beszélgetésünk indításaként a magyar származású dr. Nikolich Károly professzortól, a San Carlos-i székhelyű Alkahest elnök-vezérigazgatójától.

– Az 1980-as évek második felében a Genentech biotechnológiai cég idegtudományi kutatási osztályát vezettem. Ekkoriban a molekuláris neurobiológiai felfedezések izgattak, például, hogy milyen molekulák léteznek az idegekben és azok hogyan működnek, illetve miként zajlik az idegsejtek fehérjéi közötti kommunikáció.

A molekuláris szintű modulálás óriási áttörést hozott a kutatásokban, lenyűgözött az a lehetőség, hogy ezzel a megközelítéssel képesek lehetünk neurológiai és pszichiátriai betegségek kezelésére is. Ezt követően olyan technológiák érdekeltek, hogy miként lehet szövetekből komplex cDNS (kiegészítő vagy komplementer DNS)-könyvtárat csinálni, melynek segítségével összehasonlító elemzések végezhetők.

Az ilyen könyvtárakat az adott fehérjék kódoló szekvenciájának előállítására hozzuk létre, és két állapot közötti különbségek feltérképezésére alkalmasak. A Genentechnél részt vettem a stroke kezelésére alkalmas tPA (vérrögöt feloldó enzim) kifejlesztésében, azóta is ez az egyetlen módja a betegség tünetei enyhítésének. Meg kell említenem honfitársamat, dr. Patthy László fehérjebiológust, aki úttörő munkát végzett ezen a területen.

Nekem az volt az ötletem, hogy vizsgáljuk meg a stroke előtti és utáni állapotot. A kísérleteket patkányok agyával végeztük. A sejthalál kifejlődése idő függvénye. A stroke esetében tehát sok múlik azon, hogy milyen gyorsan kerül orvoshoz a beteg.

– Említette a neurológiai és a pszichiátriai betegségek molekuláris megközelítésű kezelésének le­hetőségét. Milyen eredmények születtek?

– Sajnos a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások hatása a biotechnológiában is érződött: elő volt készítve a befektetési szerződésünk, másnap írtuk volna alá. Egyik felfedezésünk új utakat nyitott meg a skizofrénia gyógyításában, megtaláltuk azt a legfontosabb receptort moduláló enzimet, amelynek hiperaktivitása a skizofrénia egyik kiváltó oka.

Másik programunk során sikerült olyan fehérjét felfedeznünk, ami a különböző agytumorokban domináns szerepet játszik a daganat keletkezésében. Harmadjára pedig a stroke utáni regenerációt serkentő kis molekulát határoztuk meg. Ezek közül az agytumor esetében már gyógyszer is létezik, a többinél évek óta dolgoznak rajta.

Nikolich Károlyt foglalkoztatta a rövid és a hosszú távú memória – az úgynevezett episodic memory – közötti állapot kérdése. Az agy-gerincvelői folyadék tisztításának technikai eszközét is megalkotta, ezt a pumpát azóta is használják például stroke esetében, amikor vér kerül az agyvízbe.

Karl Deisseroth professzorral együttműködve sikerrel alkalmazta az üvegszáloptikát az idegsejtek aktivitásának fénnyel való szabályozására, 50-60 idegpályát karakterizált, ami eredményesen vethető be a depresszió vagy az evés kontrolljában. Elemezte az Alzheimer- és a Parkinson-modellt, differenciális klónozással meghatározta a különböző fehérjéket kódoló géneket.

– Hogyan jutott el az öregedéssel kapcsolatos betegségekig?

– Huszonöt éve megismerkedtem egy gazdag hongkongi famí­liával. A családfőnél sajnos Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, s azt tervezték a kínai orvosok, hogy agyműtét alá vetik. Ezzel sem a családtagok, sem én nem értettem egyet. Bár a betegségre nem voltak még gyógyszerek, de mivel tudtam a folyamatban lévő kísérletekről, azt javasoltam, hogy érdemesebb két-három évet várni, mintsem bizonytalan kimenetelű műtétre vállalkozni. Később nem győztek hálálkodni, hogy megmentettem a férfi életét.

Barátság alakult ki az egész családdal, többek között az unokákkal is. Aztán egy hongkongi utam során az egyik unoka elmesélte, hogy nagyapja a prosztataműtéte miatt plazmatranszfúziót kapott, és azt követően valósággal felébredt, felismerte a családot, még viccelt is. Eszembe jutott Tony Wyss-Coray stanfordi professzor kollégám kísérlete, aki „összevarrt” egy fiatal és egy öreg egeret – vagyis plazmatranszfúziót végzett rajtuk –, melynek eredményeként az öreg egér agya megfiatalodott, memóriatesztje a fiataléhoz hasonlított. Azonnal felhívtam telefonon, és Tony javasolta, hogy ez embereknél is működhet.

– Hol tartanak ebbéli kutatásai?

– Az Alzheimer-kór esetében 40 betegen végeztünk plazmafehérje-frakciót, öt napon át napi öt alkalommal adtunk infúziós kezelést, majd három hónap múlva megismételtük. Nem mutatkozott rajtuk állapotromlás, sőt picit javultak a funkcióik. A Parkinson-kórnál 80-90 fős vizsgálat zajlott, esetükben 10-12 kognitív funkció (pél­dául számolás, beszéd, szavak emléke) változott meg kedvező irányban.

További kutatásokat végzünk, de az már most egyértelmű, hogy az öregedés analízisében fantasztikus technológiai lehetőségek vannak. Elérkeztünk a klinikai munka második fázisához, elkezdtük tesztelni a rossz fehérjékkel szembeni ellenanyagot és kis molekula­blok­kolókat. Ha pozitív eredmények születnek, az világraszóló szenzációnak számít majd. Az elkövetkezendő években az eddigieknél sokkal nagyobb rálátásunk lesz arra, hogy milyen a normális öregedés, tudjuk mihez viszonyítani a betegségeket.

Nikolich Károly az öregedés betegségeivel kapcsolatban már eddig is fontos megállapításokat tett. Számára sosincs holtidő, mosolyogva mondja, még szerencse, hogy elég neki öt-hat óra alvás. Szereti a kihívásokat, az alkotói folyamatokat.

Befektetési partnerként és cégvezetőként évekre előre látja a születőben lévő biotechnológiát, ami csak keveseknek adatik meg. Nem vágyik Nobel-díjra, pe­dig már érlelődnek az arra érdemes felfedezései. Neki fontosabb a tudomány gyakorlatbeli alkalmazása, a kutatói tevékenység, a gyógyszerfejlesztés. Személyében végtelenül szerény és barátságos embert tisztelhetünk.