Az emberiség szellemi kulturális örökségének része, melynek világnapját november közepén ünnepeljük. A tánc, a hangszerek, az ének, s legfőképp a szenvedély csodálatos keveréke: a flamenco.

A flamenco titka – tánc, zene, szenvedély

Vérpezsdítő dallamok. Eredete Andalúziában gyökerezik, s bár kialakulásában a helyi parasztzenének, a zenés lírát képviselő arab-mór hagyományoknak és a szefárd-zsidó zenei alapoknak kiemelkedő szerep jutott, a flamencóra a legnagyobb hatással a XV. században az India északi területéről, Pandzsábból elvándorló, majd Spanyolországban letelepedő cigány törzsek voltak.

A flamenco a társadalom legalsóbb rétegeiben született: vándorló földmunkások, bányászok, lókereskedők, kovácsok, halászok, kosárfonók körében. Évszázadokon keresztül formálódott, míg végül a XIX. században az andalúziai ünnepek elmaradhatatlan részévé, kávéházi szórakoztató műfajjá vált.

Mai művelői az andalúzok és a romák közül kerülnek ki, s bár a flamenco mindkét nép életét szervesen áthatja, a műfaj funkciójában és műfajaiban is különbözik a két kultúrában.

Az andalúzoknál inkább intézményi jellegű: számos klub, egyesület és flamencoiskola működik, ahol a hagyományos koreográfiák mellett helyet kapnak az újító szellemű kísérletezések is. A flamenco itt színpadcentrikus, a közönséget hivatott szórakoztatni.

Ezzel szemben a romáknál a flamenco sokkal közösségibb és spontánabb műfaj. Régebben, amikor a nagycsalád tagjai végeztek a mezőgazdasági munkákkal, a nap lezárásaként flamencoesteket tartottak az ideiglenes szállásokon, melyen a teljes közösség részt vett. Ma a roma flamencokörök a szűkebb városrész lakóközösségéből állnak, azonban leggyakrabban itt is rokoni kapcsolatokról van szó. Ebből következően rendkívül zártak, a cigányok a szervezett flamencotanfolyamok helyett családi körben sajátítják el az ala­pokat.

A flamencogitárosok az ujjukkal és a körmükkel pengetik a húrokat. Fotó: Benoit Bacou via AFP

Érzelmeket közvetít. Maga a művészeti forma három részből áll: legősibb fajtája, a szíve, a lelke az ének, melynél elengedhetetlen, hogy a flamencoénekes a hangjával, előadásmódjával érzelmeket közvetítsen. Eredetileg leginkább férfiak énekelték, és a dalok nagy része sirám volt, a szövegek üldözésről, szenvedésről és halálról szóltak. A második elem a hangszeres kíséret, amelyről a legtöbb embernek a gitár jut az eszébe, holott a flamenco kialakulásakor a gitár még nem volt jelen, csak tapssal és ütős hangszerekkel kísérték az énekeseket és táncosokat.

A gitár csak később vált a flamenco részévé, mára már önálló műfaj is lett, vannak olyan előadások, ahol csak hangszeres flamencóval találkozhatunk, énekesek és táncosok nélkül. A flamencogitárosok nem használnak pengetőt, hanem az ujjukkal és a körmükkel pengetik a húrokat, és a gitár testén kopogva is adnak ki hangokat.

A flamencotánc – mint az ősi táncok legtöbbje – a mágikus rítusok szabályai szerint épül fel, melynek az alapját a kör, a ceremóniamester és a résztvevők alkotják.

A táncosok a fürge lábmunka mellett a karjukkal, kezükkel és vállaikkal is kifejezően mozognak, jellegzetes a kecses csuklókörzés, a kopogás, amihez a táncosok spe­ciális cipőt húznak. Bár a nézők számára úgy tűnhet, hogy előre begyakorolt előadást látnak, az énekesek, zenészek, táncosok valójában improvizálnak, egymásra hangolódva a flamenco nyelvén kommunikálnak egymással.

Különleges viselet. A flamen­co bölcsője ma is Cádiz, Jerez de la Frontera és Sevilla – ez utóbbiban rendezik meg évente az andalúzok legnagyobb ünnepét, a Fe­ria de Abrilt, vagyis a Tavaszi Vásárt, melynek fontos eleme a flamenco.

A mulatság története 1846-ra nyúlik vissza, amikor két észak-spanyolországi tanácsos, a baszk José María Ybarra és a katalán Narciso Bonaplata kérvényt nyújtott be II. Izabella királynőhöz, hogy hadd szervezzék meg az állattenyésztők vásárát Sevillában. A ki­rálynő egy darabig tanakodott a különös felvetésen, de végül elfogadta a javaslatot, így 1847. április 18-án Prado de San Sebastianban, Sevilla szélén, nagy érdeklődés közepette megszervezték az első marhavásárt.

Spanyolország minden tájáról özönlöttek a kereskedők, a vásárnak pedig akkora sikere lett, hogy a következő évben már nemcsak az andalúz romák és felesé­geik, de minden délspanyol részt akart venni rajta, függetlenül attól, hogy családjaiknak volt-e köze az állattenyésztéshez vagy sem.

Az ünneppel nem csak a mai napig élő hagyomány született meg, de hódító útjára indult egy olyan öltözet, aminek népszerűsége azóta is töretlen.

A különös művészeti ágról hazánk egyik legnépszerűbb flamenco­ko­reográfusa, táncosa, Bajnay Beáta azt mondja: a flamenco egy tükör, önismereti út, mely a láthatatlan világból merít, és az érzelmekből táplálkozik. Olyan egyedülálló önkifejezési forma, melynek kialakulásában meg­annyi nép és kultúra zenei hagyománya játszott közre. Forrás:tancvalaszto.hu

 

A flamencoruha tökéletesen tük­rözi az andalúz kultúrát, jelen van az összes fesztiválon, zarándoklatokon, ezt hordják a táncosok éjjelente a lokálokban, ez az univerzális művészet egyik legjellemzőbb és legszínesebb eleme.

Kivételes viselet, amely az idő múlásával is megőrizte eredeti karakterét, nem megy ki a divatból, hanem alakul, fejlődik, a spanyol kultúra alapértékévé válva minden évben megújul, egyedi anyagokkal, kiegészítőkkel, mintákkal gazdagodik.

Habár a ruha átlépte a határokat és olyan darabbá lett, amit a nők a világ minden táján ismernek, eredete igen alázatos. Gyökerei a sevillai parasztok és cigányok régi öltözködési szokásaiban keresendők, ők viselték ezeket a fodros darabokat. A nők aztán az unalmasnak tűnő dresszeket egyedi díszekkel, fodrokkal, hímzésekkel, színekkel dobták fel, így született meg ez a külön­leges viselet, amely az ének, a zene és a tánc mellett a flamenco védjegye lett.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.