Képkocka rovatunk vendége most Berencsi Attila zenész-képzőművész, akire biztosan sokan emlékeznek a Szerelem első vérig című filmből.

A házépítéstől az aranycsinálásig minden érdekli

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Ózdon születtem. Tizenkét éves koromban elrángattak onnan, viszont a mai napig szívesen gondolok a városra. Pár éve kísérletet tettem arra, hogy a szülővárosomban zenéljek vagy kiállítsam a festményeimet, de a felvetésemre még választ sem kaptam. Azért hetente virtuálisan végigmegyek a műholdas megjelenítővel az ismert utcákon. Mindre emlékszem. Még egyszer sem tévedtem el. Jó érzés.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Nagymamám nevelt, így, bár nem voltak közvetlen szüleim, sok mindennel el tudtam foglalni magamat. Mama nagyon megengedő és hősies volt. Hatéves koromtól csellóztatott, szabadidőmben repülő- és hajómodelleket fabrikáltam, rajzoltam, festettem, rosszalkodtam, de voltam ministráns is a nagyim kedvéért. Szerencsére csak rövid ideig. Belátta, hogy nem ez az utam, viszont a bringát megtarthattam, amelyen nemsokára átment egy IFA.

– Példaképei voltak?

– Gyerekként mások apjára néztem fel. Később, már Pesten, bírtam Elvist. Valójában a kort, amelyikben nyomult, bár sokat nem tudtam az ötvenes-hatvanas évek Amerikájáról. Valószínűleg csak elvágyódtam az akkori életemből térben és időben.

– Mindenkiben megbízik?

– Nagyon jó megérzéseim vannak. Akiben megbízom, azzal úgy is viselkedem, akiben viszont nem, azzal sosem éreztetem, nem tudja meg, hogy mit gondolok, egyszer csak otthagyom.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe? Itt az ideje, hogy el is mesélje!

– Sok, igazán kellemetlen helyzetben találtam már magam. Egykor Budapesten a rakparton a taxiban menet közben átmásztam az anyósülésről az ablakon keresztül a hátsó ülésre. Éppen egy rendőrautó jött mögöttünk, persze, hogy szirénázott, és leállította az autót. Elmondtam neki, hogy egy barátomat temették délelőtt, rá emlékezve anekdotáztunk, és sokat ittunk. Nem büntettek meg, és a taxis is elvitt a Zöld Pardonba.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Minden hasznos tudás érdekel, a házépítéstől az aranycsinálásig.

– Gyűjt valamit?

– Saját dalokat.

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni? Mondjon egy példát!

– Amikor megveszek valamit, azt sohasem használom azonnal, így amíg el nem jön az ideje, tulajdonképpen sok mindenem felesleges. Van cipőm dobozban tíz éve, de hangszerem is legalább öt éve. Néhány szerszámgépem, a gumicsónakom és az új bojlerem sem látta még a napot.

– Kedvenc könyve?

– Kurt Vonneguttól A Titán szirénjei.

– Kedvenc helye a világban?

– Bármelyik mediterrán tengerpart.

– Mi a kedvenc sportja?

– Az aikido.

– Az okostelefonja mely funkcióit használja?

– A telefonáláson kívül a hangfelvevőt.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-kockát?

– Gyerekként sikerült egyszer 43 másodperc alatt. Mielőtt bárki lezsenizne vagy le­­ka­muzósozna, elmondom, hogy a keverésen múlt. Én soha nem láttam összefüggésében az összekevert kockát. Tettem a dolgom a betanult forgatások, sarokcserék, sorok és közepek helyrerakásával, és a színek szerencsés állása miatt hirtelen készen lett. Ezután soha nem sikerül 2 perc alá kúsznom, ma meg már talán össze sem bírnám keverni.

– Tapasztalata szerint mit tudnak külföldön a magyarokról?

– Mosogattam Londonban. Sajnos tapasztaltam jogos és jogtalan előítéletet is. Viszont amikor megismernek minket, akkor az esetek döntő többségében pozitívan kezdenek csalódni, és ennek örülnek is. Azt tudom, hogy az idelátogatók nagy többsége jókat mond otthon rólunk. Rubik és Attila, a hun, ismerős nekik, de Bolyai már nem.

Berencsi Attila a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Ott alakult a Beri Ary és a Játékos Fiúk nevű zenekara. A Szerelem első vérig című filmben nyújtott alakítása tette országosan ismertté. 1989-ben elnyerte a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Túsztörténet című filmben nyújtott alakításáért.

1990-től visszavonult a nyilvánosságtól. Manapság zenészként és képzőművészként tevékenykedik.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.