Az óriási szobor öt évet sem állt, a forradalmi akarat 1956. október 23-án éjjel ledöntötte a zsarnokság és a politikai elnyomás jelképét. Darabjait évtizedekig titkos/tiltott szuvenírként rejtegették. A generalisszimusz bal füle és jobb kézfeje viszont túlélte az illegalitást.

A Sztálin-szobor rövid története

Vajh ki dicsőíti jobban Joszif Visszarionovics Sztálint, „a népek atyját”, „a világbéke őrét”, aki 1949. december 21-én töltötte be 70. életévét? – erről szólt az idő tájt a megszállt népi demokráciák versengése.

A generalisszimuszhoz méltó szobor ötlete nem csak a magyar pártvezetők fejéből pattant ki, a prágaiak a világ legnagyobb Sztálin-szobrára hajtottak, öt évig építették, és mire elkészült, „az emberiség lángeszű vezére” már két éve halott volt. A magyar alkotás elkészültét viszont még megérte a diktátor!

A születésnapi szoborra 1949 végén pályázatot írtak ki, 25 magyar művészt kértek fel, de végül nem hirdettek győztest. Pongrácz Kálmán vb-elnök egyszerűen csapnivalóan rossznak minősítette a beadott terveket.

Ám a pártvezetők nem hagyták annyiban, négy művészt (Borsos Miklóst, Farkas Aladárt, Kisfaludi Stróbl Zsigmondot és Mikus Sándort) újabb körre köteleztek. Az utóbbi szobrász terve nyerte el a tetszésüket. Mikus szobra Sztálint mint közvetlen és nyitott, emberséges személyt igyekszik bemutatni, akihez bátran fordulhat bárki; ezt a figura kezének gesztusa hivatott érzékeltetni, illetve az, hogy a néző felé lép az alak.

1956, szobordöntés, történelem,

E képünkön még teljes ünnepi pompájában látható a szobor. Fotó: Fortepan

A bronzszoborért (második) Kossuth-díjjal jutalmazott szobrász eredetileg hat méter magasra tervezte művét, de az végül nyolcméteresre nőtt. Ehhez jött még a tíz (más források szerint tizenöt) méter magas tatai vörös mészkő talapzat.

Menet közben döntöttek a pártvezetők úgy, hogy ne csak egy óriási alkotás szülessen a Városligetben (amelyhez felhasználtak korábbi, de elbontott és erre a célra beolvasztott köztéri szobrokat), hanem dísztribünnel egy felvonulási tér is épüljön. A szobrot 1951. december 16-án avatták fel, állítólag 80 ezer ember jelenlétében.

Az 1953-tól Sztálin térnek, később Felvonulási térnek, ma Ötvenhatosok terének nevezett terület ekkor lett a hivatalos állami ünnepségek helyszíne. A politikai elit képviselői a 18 méter széles tribünről nézték végig a katonai parádékat és a tömegfelvonulásokat.

1956 forradalmi napjaiban a népharag a szobrot is elérte. A műegyetemi diákgyűlésen elfogadott 16 pontból a 13. így szólt: „Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848–49es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.”

Azonban nem vártak arra, hogy a hatalom hajtsa végre követelésüket, az október 23-án összegyűlt tömegben felvetődött, hogy a szobrot népítélettel, rögvest döntsék le. A művelet nem bizonyult egyszerűnek. Még világosban, délután fogtak neki, és éjszakába nyúlt, amire befejezték.

1956, szobordöntés, történelem,

A darabolás pillanatai. Fotó: Adományozó Pesti Srác 2/ Fortepan

A felkelők előbb a kerekek kipörgése miatt macskakövekkel megrakott teherautókkal húzott sodronykötelekkel próbálkoztak, hiába. Amikor lángvágóval elvágták a szobrot a csizma fölött (a pesti népnyelv azonnal elkeresztelte a teret Csizma térnek), már sikerült lerántani a szobrot.

Külön örömet szerzett a forradalmároknak, hogy felmászhattak a tribünre, ahova addig átlagember be se tehette a lábát. Az emberek birtokba vették a pártelit számára fenntartott várószobákat is a betontömb gyomrában.

1956, szobordöntés, történelem,

Már csak a csizma áll a talapzaton…Fotó: Adományozó Nagy Gyula, Fortepan

Jobb kézfej

Láttam Sztálin jobb kézfejét, stílszerűen utcaköveken feküdt – pontosan hatvan évvel később, a Magyar Nemzeti Múzeum jubileumi kiállításán. Történt, hogy az ötvenes évek népszerű színésze, Pécsi Sándor, amikor meghallotta, hogy darabolják a vezér szobrát, kocsival odahajtott és kért egy részt belőle.

A hírességet felismerve az emberek egy nagy, ép darabot adtak neki: Sztálin teljes jobb kézfejét. Pécsi a kertjében, antik kőedények és oszloptöredékek között állította ki a relikviát, büntetlenül. Halála után azonban a családja inkább elásta a kompromittáló emléket.

1986-ban, a fellazuló politikai viszonyok között derült fény a kézfej hollétére, ezek után vásárolták meg a közgyűjtemény számára.

A szobortestet aztán a Blaha Lujza térig vontatták. Ott előbb feszítővasakkal tovább darabolták, majd pár nap alatt forradalmárok százai kalapácsokkal, reszelőkkel, kövekkel darabokra bontották, feliratokkal dekorálták, a szobor fejét vizeldének nevezték ki. A legtovább az Akácfa utcába vonszolt szobordarab tartotta magát.

A szobor szétdarabolásáról jó néhány fotósorozat, sőt filmhíradórészlet készült. A szuvenírnek hazavitt apró darabokat sokan évtizedeken át rejtegették otthon. Eleinte Kádárék a térd felett csonkolt szobor csizmájával és a tribünnel nem kezdtek semmit.

Végül elbontották Sztálin maradványait a talapzattal együtt, a tribünt viszont kisebb átalakítással tovább használták. 1965-ben avattak fel kicsit arrébb egy Lenin-szobrot – igaz, feleakkora lett, mint anno Sztáliné. Az 1990-es évek elején ismeretlenek ellopták a tribün vörös márványburkolatát.

 

Csillaghullás

A forradalmi „programhoz” országszerte hozzátartozott a jelképpusztítás, legyen szó porba hulló Rákosi-címerről és vörös csillagról vagy ledöntött szovjet emlékműről. A fővárosban a Parlament tetején lévő csillag díszkivilágítását a tömeg nyomására már 23-án este kikapcsolták, majd néhány nap múlva elkezdték a szerkezet leszerelését is.

Amikor a svábhegyi Vörös Csillag Szállóban a melbourne-i olimpiára készülő sportolóink értesültek a belvárosi eseményekről, leverték az épületről a vörös csillagot. Az Állat-orvostudományi Főiskolán is hullania kellett a politikai dekorációnak, például a Sztálin-képeket az egyetemi park fáira aggatták. A gellérthegyi Szabadság-szobor mellékalakja sem úszta meg: a felszabadító szovjet katona szobrát is ledöntötték.

 

A Lenin-szobrot 1989-ben vágták le a talapzatáról, de ezúttal nem a feldühödött tömeg, hanem néhány munkás, hogy „kimenekítsék” Nagy Imre közeli újratemetése elől. Hivatalosan az a hír járta, hogy csak felújítják, de soha nem került már vissza, a Memento parkban kapott végleges helyet.

1956, szobordöntés, történelem,

És a fej…Fotó: Adományozó Album 023/Fortepan

Akárcsak Sztálin csizmája – bár az nem az eredeti darab, hanem az eredeti sablon alapján utángyártott. A Városligetben Lenin helyére az Időkerék került, míg a Sztálin-szobor pontos helyén a forradalom 50. évfordulóján avatták fel az ’56-os emlékművet.

Ötvenkét évi lappangás után, 2008-ban bukkant fel Sztálin bal füle a debreceni MODEM kiállításán. Tulajdonosa a következő évben aukción próbálta értékesíteni a szobordarabkát, ám a tárgy nem kelt el a 2,4 millió forintos kikiáltási áron.

Ezután vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum félmillió forintért egy támogató bevonásával.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.