Hiába tűnt úgy, hogy a néhány évvel ezelőtti brutális nyugat-európai terrorcselekmények veszélyét sikerült felszámolni – a legutóbbi bécsi merénylet is megmutatta, hogy az Iszlám Állam jelentette veszély nem múlt el, legfeljebb átalakult: „magányos farkasok” egyéni akciójává. Egyre több fanatikus iszlamista érzi kötelességének, hogy megbosszulja Mohamed próféta „meggyalázását”.

A terror elleni harcban nincs papírforma

– A saját környezetemben azt érzékelem, hogy a bécsi terrortámadás jobban megrengette az embereket, mint pár héttel korábban a franciaországi esetek.

– A felfokozott félelem érthető, hiszen a legutóbbi merénylet az országhatárunkhoz nagyon közel történt. Ugyanakkor szakmailag nézve „megnyugtatóbb”, hogy a négy halálos áldozatot követelő lövöldözést mégsem egy szervezett csoport követte el – ahogyan az első híradásokból értesülhettünk –, hanem egyetlen szélsőséges elme gyilkolt.

Azért beszélek a 20 éves Kujtim Fejzulai élettörténetéről, mert nem sokban különbözik azoktól a nagy-britanniai, franciaországi vagy németországi elkövetőktől, akik mostanában terrorakciókat hajtottak végre: muzulmán bevándorlók gyermeke (albán gyökerekkel rendelkező szülei Észak-Macedó­niából jöttek Ausztriába), alacsony iskolázottságú (kerékpárszerelőnek tanult), és az Iszlám Állam hatására radikalizálódott.

A világ egyik legismertebb terrorszervezete az iszlám erkölcsi és vallási vezérelveinek szélsőséges, önkényes értelmezéséről ismert, ezekre hivatkozva alkalmaz brutális erőszakot.

– Mégis, hogyan hatalmasodott el Kujtim Fejzulain a vallási fanatizmus?!

– Legelőször is egy olyan csoportba került, ahol a verekedés és a fegyverek iránti vonzalmát ki tudta élni. Célul tűzte ki, hogy kimegy Szíriába, és harcolni fog az Iszlám Állam kötelékében. Eljutott a török–szír határig, de a törökök lekapcsolták, visszaküldték Ausztriába, ahol hónapokra börtönbe került. Valószínűleg bent találkozhatott olyan kőkemény radikálisokkal, akik arról győzködték: meg kell bosszulnia, amit velük tettek.

Fejzulai története ezen a ponton is illeszkedik az európai szélsőségek körében 2017-től megjelenő irányzathoz (ekkortól vált világszerte büntethetővé a terrorszervezethez való csatlakozás, kiutazás kísérlete is): azt látjuk, hogy gyakran olyanok követik el az európai támadásokat, akiknek nem sikerült kijutniuk az Iszlám Államhoz, ezért elszántságukat egy otthoni merénylet elkövetésére fordítják.

Ezek rendszerint egyedül, főként lőfegyverrel és civilek ellen végrehajtott támadások, lehetőleg jelképes helyszínen – Bécs belvárosában egy zsinagóga előtt, Nizzában egy templomban –, ahol az öldöklés végül az elkövető haláláig tart.

– Milyen gyújtószikra kell egy ilyen merénylet végrehajtásához?

– Láthattuk: Párizsban egy tanár a szólásszabadság nevében a Charlie Hebdo nevű francia szatirikus hetilap egykori, nagy vihart kavart Mohamed-karikatúrájával példálózott az óráján, majd a nyílt utcán lefejezték. Ráadásul a muszlin hívők érzékenységét sértő karikatúra újraközlése kiverte a biztosítékot a fanatikus iszlamista csoportoknál, vallási kötelességük lett megbosszulni a Próféta „meggyalázását”. Ebbe a sorba illik a bécsi merénylet.

– Valóban „csak” a karikatúrák generálták az elmúlt hetek „szólista” terrorcselekményeit, vagy ezek is egy sokkal régebben zajló folyamat, a szélsőséges iszlamisták és a nyugati értékek harcának következményei?

– Mindenképpen ez utóbbiról van szó, és ebben a harcban mindkét fél módszereiben találni kivetnivalót, sőt bűnt. Hangsúlyozom: a dzsihád, azaz a hitük védelme érdekében folytatott „szent háború” nem lehetőség, hanem vallási előírás a muzulmán szélsőségesek fejében.

A hitetlenek ellen harcolni kell, és ha gúny tárgyává teszik a sérthetetlen Prófétát, akkor a szélsőségesek ölni is képesek a Próféta nevében, készek bármikor mártírhalált halni érte. A gyilkosság bűn, nincs rá mentség.

Ugyanakkor a szólásszabadság híveként is azt mondom, a vallási érzékenységet még egy szatirikus újságnak is tiszteletben kellene tartani, ehelyett a Charlie Hebdo karikatúrái a mai napig nemegyszer átlépik a durvaság határát. Más vallások esetében is: láttam már a Prófétát bombával a fején és Jézust pornósztárként. Igaz, a keresztények ezért nem ölnek.

Dr. Kis-Benedek József. Forrás: uni-milton.hu

– Az egyes vallásoknál tehát máshol van a tűrőképesség határa?

– Én nem szívesen sorolnám a vallásokat toleráns és intoleráns csoportba. Már csak azért sem, mert a tisztességes muszlim hívők ugyanúgy elítélik a vallásuk nevében gyilkoló szélsőségeseket, ahogyan minden jóérzésű ember, vallástól függetlenül. Emlékezzen vissza, Párizsban a muzulmánok is felvonultak azt követelve, hogy számolják fel a szélsőséges csoportokat.

A dzsihadisták ezekkel a terrorcselekményekkel megnehezítik a muszlimok életét, és más vallásúak egy részében erősítik a sztereotípiákat: minden muzulmán, menekült, migráns terrorista, akitől félni kell. Ezek hallatlan butaságok! Sokan közülük éppen az Iszlám Állam terrorja elől menekültek Európába, például, mert megölték a családjukat, felégették az otthonaikat.

– Megállítható valahogyan ez a radikalizálódási folyamat?

– Jó hír, hogy az Europol legutóbbi jelentése szerint az elmúlt években egyre kevesebb terrorcselekmény történt a kontinensünkön. Vagyis, ha megszüntetni lehetetlen is, de visszaszorítható a terrorizmus. Várhatóan a közeljövőben nagyobb figyelem összpontosul Európában az úgynevezett deradikalizációs programokra és azok hatékonyságára.

Ebben Németországot és Franciaországot tudnám kiemelni, ott ugyanis nagyobb lélekszámú musz­lim közösség él, s a nagy számok törvénye alapján az Iszlám Állam nagyobb eséllyel tudja hadba hívni a korábban említett réteget: a muzulmán bevándorlók alacsony iskolázottságú, fiatal gyermekét. Több-kevesebb sikerrel járnak ezek a programok; nem Kujtim Fejzulai az első, aki egy mintaszerűen teljesített tréning után követett el terrortámadást.

– Sokan haltak meg az elmúlt hetekben. Remélhetjük, hogy enyhült a bosszúszomj, és némi nyugvópont következik?

– Ebben nem vagyok biztos. Bizonyos internetes oldalakon még mindig olvasható a felszólítás a megtorlásra a Próféta nevében, a szélsőségesek bosszúhadjáratot hirdettek ­Európa ellen. A halálos áldozatok számának növekedése nemcsak elégedettséggel tölti el őket, de egyben hergeli, további öldöklésre ösztönzi a hasonszőrűeket: ők is vallásvédelmező mártírok akarnak lenni.

– A terror megközelítette Magyarországot. Van okunk félni?

– A bécsihez hasonló egyedi, személyes akciók sajnos nehezen kivédhetők. De általánosságban elmondható, hogy hazánknak kisebb a terrorfenyegetettsége, kisebb a veszély egy esetleges merényletre. A szomszédunknál maradva: Ausztria lakosságának majdnem 10 százaléka muzulmán, ebből nagyobb eséllyel több szélsőségre hajlamos személy akad, mint a nálunk élő kis létszámú közösségben, amely egyébként szépen beilleszkedett.

Ezenkívül ha Kujtim Fejzulai segítői külföldre igyekeztek volna szökni, véleményem szerint nem Magyarországra, Szlovákiába vagy Csehországba tartanának, hanem sokkal inkább nyugatnak vennék az irányt, hogy megbújjanak és később csatlakozzanak egy másik radikális szervezethez.

– Magyarország menekültpolitikája némi védőhálót jelent számunkra?

– Mindenképpen, még akkor is, ha a tökéletes biztonság nem szavatolható. Ausztria kezdetben beengedte a menekültáradatot, míg Magyarország első perctől más álláspontot képviselt, mi bezártuk a kapukat. Amelyik országba csak szigorú ellenőrzést követően lehet bemenni, az értelemszerűen jóval védettebbnek tekinthető – tudva persze azt is, hogy még így is átcsúszhatnak a szűrőn sötét hátsó szándékkal érkezők.

Ha csak a számokból indulhatnánk ki, miszerint 2019-ben a 9 milliós Ausztriában több dzsihadistagyanús személyt tartóztattak le, mint a 83 milliós Németországban és a 60 milliós Olaszországban, és a listát a 66 milliós Franciaország vezeti – akkor az elmúlt hetekben nem Ausztriában és nem Franciaországban történtek volna véres merényletek. Vagyis a terrorizmus elleni harcunkban nincs papírforma.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.