Györgynek született, apjával az arabok végeztek, esze ágában nem volt Magyarországra jönni, végül mégis több évtizedig itt élt, majd apjához hasonlóan hite miatt vesztette életét. 975 évvel ezelőtt, 1046. szeptember 24-én, a Kelen-hegyen szenvedett vértanúhalált Szent Gellért.

Gellért, velencei vértanú püspök útja

A magyarság a honfoglalás előtt már biztosan találkozott a kereszténységgel, ahogy a zsidó és a muszlim vallással is, de egyik sem hagyott bennük mély nyomot. A 950-es években azonban megérkeztek magyar földre az első hittérítők, az erdélyi Gyula – Sarolt fejedelem asszony apja – bizánci rítusú papokat hívott Erdélybe, és családjával megkeresztelkedett. A környék népének egy része is így tett, nagyobb hatást azonban nem értek el a görög papok.

Géza nagyfejedelem udvarába két évtizeddel később már nyugati rítusú papok érkeztek, a fejedelmet Bruno passaui püspök keresztelte meg, a hittérítés azonban ekkor is elakadt. Igazi lendületet István, vagyis Vajk idején kapott, akit Adalbert prágai püspök keresztelt meg.

István egyszerre végezte a hittérítést és az egyházszervezet kiépítését. Helyenként csak a fegyver erejével tudták rábírni az embereket a keresztség felvételére, de az igazi nehézséget a hitélet megszilárdítása jelentette. Utóbbi érdekében igyekezett az egész országot behálózó egyházi szervezetet kiépíteni.

Első királyunk a némettől független egyházszervezetet hozott létre két érsekséggel (Esztergom, Kalocsa) és nyolc püspökséggel (Veszprém, Győr, Erdély, Pécs, Eger, Csanád, Bihar, Vác). Az egyházmegyékkel együtt épült ki a plébániahálózat, István törvényei szerint minden tíz falunak kellett építenie egy templomot. Egy-egy plébánia esetében ruhákról, oltártakarókról a királynak, papokról és könyvekről a püspöknek, telekről, két szolgálóról és jószágokról a falvaknak kellett gondoskodniuk.

Emellett a bencés szerzetesek is megjelentek a Magyar Királyságban. Valószínűleg kezdetben főleg külföldi, többségében német szerzetesek éltek az István által alapított öt monostorban (Pannonhalma, Zalavár, Bakonybél, Zobor, Pécsvárad).

Szent Gellért szobra. Fotó: Kállai Márton

Egy velencei bencés

A kereszténység meghonosításában játszott nagy szerepet többek között Szent Gellért püspök is. György néven született 980 körül Velencében, a Gellért nevet édesapja tiszteletére vette föl, akivel szentföldi zarándokútja során végeztek az arabok.

A Szent György-szigeti bencés monostorban nevelkedett, felnőttként meg is választotta a közösség vezetőjének, apátnak, de Gellért a Szentföldre vágyott, hogy ott zsidóknak és mohamedánoknak prédikáljon. 1015-ben útra is kelt, ám a viharos időjárás miatt Isztriánál kénytelen volt partra szállni. Itt ismerkedett meg Pécs püspökével, Mórral és Asztrik apáttal, akik István király udvarába vitték.

A magyarok szimfóniája

Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmében a királyhoz sietett, és annak a vidéknek erdős környékén, amely disznók hizlalására volt alkalmas, volt egy falu, és délben ott látták vendégül. Ott éjféltájt hallotta a malomkövek surrogását, s mivel ilyesmit sohasem látott, csodálkozott, hogy mi az. Egyszer csak az az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. A püspök álmélkodva szólt Valterhez: „Valter, hallod a magyarok szimfóniá­ját, hogyan hangzik?” Mindketten kacagtak azon az éneken.

Mivel pedig az asszony hajtotta a malmot, és éneke mind hangosabb lett, a püspök lefeküdt, és még mindig mosolyogva azt mondta: „Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?” Erre az így felelt: „Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom.”

Erre így szólt a püspök: „Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erő?” Valter így felelt: „Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe.” „Oh, csodálatos dolog ez – mondta a püspök –, hogy is gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát! Boldog ez az asszony – mondta –, aki más ember hatalma alá vetve ilyen jó lélekkel, zúgolódás nélkül is vidáman végzi köteles szolgálatát!” Elrendelte, hogy tekintélyes pénzösszeget adjanak át neki.

(Részlet Szent Gellért püspök Nagy legendájából)

Nagyboldogasszony napján felkérték Gellértet ünnepi szónoknak, és Istvánnak annyira tetszett beszéde, hogy megbízta fia, Imre herceg nevelésével, noha a velencei szerzetes csak rövid kitérőként tekintett Magyarországra. Hét esztendeig nevelte Imrét Pannonhalmán, majd ezt követően engedélyt kért az uralkodótól, hogy remeteségbe vonulhasson a Bakonyban. A következő hét évet a ma is működő bakonybéli bencés monostorban töltötte, amit egyébként Gizella királyné rokona, Szent Günther alapított.

Szent István és Imre herceg – 18. századi metszet. Forrás: Szabad Föld archívum

Már nem találkozhattak

Az imádság, a böjt és az írás évei után István azonban ismét fontos feladattal látta el. A frissen megalapított csanádi egyházmegye püspökének nevezte ki. Gellért komoly elszántsággal látott a munkához, papi iskolát szervezett, templomokat építtetett, valamint a hazai Szűz Mária-kultusz első nagy hatású terjesztőjeként is számon tartjuk.

Noha püspök volt, ő maga aszkéta életet élt, egyházi feladatai mellett pedig tudományokkal és csillagászattal is foglalkozott. Magyarul azonban nem tudott megtanulni annyira, hogy a nép nyelvén prédikáljon.

Tudni illik Gellértről

– Vértanúságának hegyét, a Kelen-hegyet később róla nevezték el, temetése után a nép azonnal szentként tisztelte. Az egyház szentjei közé való iktatására 1083-ban került sor István király, Imre herceg, vértanútársai (Beszteréd és Bőd), valamint a zobor-hegyi remeték (András és Benedek) társaságában.
– Szent Gellért megmaradt ereklyéit – bebalzsamozott testét, piros miseruhában és piros infulában – most a velencei lagúnában fekvő Murano egyik templomának oltára alatt őrzik. Ereklyéi Bolognában, Prágában, Győrött, valamint Szegeden vannak szétszórva.
– Többek között a műszaki katonák védőszentje.

Szent István halála után a következő uralkodókkal, Orseolo Péterrel és Aba Sámuellel is szembekerült. 1046-ban a száműzetésben élő Vazul-fiak, András és Levente herceg fogadására indult, de már nem találkozhatott velük. Miközben utolsó miséjét mondta a diósdi Szent Szabina-templomban, látomása volt, ami megjövendölte vértanúságát.

Az országban ugyanis közben kitört a pogánylázadás. Amikor püspöktársaival, Beszteréddel, Bőddel és Benetával a pesti révhez értek (a mai Belvárosi plébániatemplom és a Rudas gyógyfürdő között), a Vata vezette lázadás résztvevői megtámadták őket. Gellértet kétkerekű taligán a Kelen-hegyről a mélybe taszították.

Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban temették el, később átszállították Csanádra. A kereszténységet és a rendet az az I. András király állította helyre az országban, akinek az üdvözlésére indult Gellért püspök.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.