Idén 143. alkalommal gördült fel a függöny a bayreuthi Festspielhaus színpadán. A mostani Wagner-fesztivál rekordhőfokon indult a Zöld dombon, a megnyitó napján a Fesztiválszínház parkjába sereglő klímatüntetők nem az új Tannhäuser bemutatójára igyekeztek, az aktivistákat inkább a 34 fokos kánikula hozta lázba.

Az idei Wagner-fesztivál is bizonyítja: nincsenek határok

Újból beütött az „operalottó”, a kultúr „jackpot” ismét Bayreuthban dobott ki, a remízszerű, egyszerre puritán és egyszerre elegáns téglaépület erkélye alatt a Parsifal vezérdallamával kezdődött számomra az idei Wagner-ünnep. A tavaly, első alkalommal érzett szent áhítatot az otthonosság kellemes érzése váltotta fel, nemcsak a személyzet, de a közönség és zenekritikusok soraiban is ismerős arcokra bukkan az ember.

Egy pillanatra – néhány napra – hihetőnek tűnik, hogy a július vége, augusztus eleje ezentúl mindig így, itt, Trisztánnal, Hans Sachsszal, Wartburg várának modern díszletei közt telik majd, kortárs dalnokokkal. Bár a biztonsági intézkedéseken némileg szigorítottak az elmúlt egy évben – például a bejáratnál a jegyekhez már a személyigazolványt is fel kell mutatni –, ez semmit nem változtat az ünnepi játékok oldott, rendkívül nyitott szellemiségén.

GYEREKEK WAGNERÉRT

Katharina Wagner szívének kedves kezdeményezése volt a 11 évvel ezelőtt útnak indított Wagner für Kinder (Wagner gyerekeknek) című sorozat. A Richard Wagner dédunokája nevéhez fűződő számos újításhoz hasonlóan a gyerekopera célja, hogy megszabadítsa a nagy előd munkásságát a nevéhez hosszú ideje tapadó elitista szemlélettől. Kis túlzással azt is mondhatnánk, aki Wagnert akar „eredetiben”, üljön be a kicsik számára ingyenes opera-előadás bármelyikére. Ebben az évben A nürnbergi mesterdalnokokon szórakozhatott a nagyérdemű. A darab ideális, a zeneszerzőnek ez az egyetlen vígoperája.

A történet itt egyszerű, de jócskán tartalmaz szatirikus elemeket, így a szórakozás garantált a Katharina Wagner és Markus Latsch által színpadra állított előadás 80 percében – ez az időtartam már önmagában rendezői bravúr, hiszen az eredeti délután négytől éjjel fél tizenegyig tart! A jelentős kurtítás ellenére az alkotók minden fontos elemét megőrizték az eredetinek, igaz, a 13 szólista egyszerre mesterdalnok és kórus. A Fesztiválszínház egyik, az épület keleti szárnyában fekvő próbatermében bemutatott darab cselekményét természetesen kezdő wagneriánusokhoz igazították.

Az Éváról (Christiane Kohl) és Stolzingról (Vincent Wolfsteiner) szóló szerelmi történetet nemcsak nézni érdemes, meghallgatni is. Vincent Wolfsteiner, aki régóta bejáratos a Zöld dombi gyerekoperába, komikus módon adta elő az opera nagy slágereit, amiben ideális társa Armin Kolarczyk (Beckmesser) és Werner van Mechelen (Hans Sachs).

Bayreuth, Wagner-fesztivál, kultúra,

Mesébe illő díszletek és jelmezek a Mesterdalnokok gyerekelőadásán.

Jóleső és vitathatatlan tény, hogy a tolerancia szele szinte állandóan fúj a Zöld dombon. Ebből a friss, a színház falain belül egyszerre dermesztő és perzselő légáramból a bayreuthi alkotók a wagneri összművészet jegyében legtöbbször viharos sikereket aratnak. Az egykor Adolf Hitler egyik legkedveltebb helyének számító – majd a világháború után rövid időre amerikai katonák „mulatóhelyévé” lefokozott – Bayreuthnak van miből merítenie: továbbra is birkózik a múltjával, a német történelem árnyékos oldalaival, a közös múlttal, múltunkkal, miközben a jelen problémáira is van víziója.

Richard Wagner színpadi művei közül az egyik legizgalmasabb a Parsifal, amiből az sem von le, hogy időtartama hat és negyed óra (igaz, ebben már benne van a Bayreuthban szokásos egy-egy órás szünet is a három felvonás között). A „szakrális fesztiváldrámaként” ismert előadást – melyet Szemjon Bicskov vezényelt kiválóan – Uwe Eric Laufenberg rendezésében először 2016-ban mutatták be, nem sokkal a Németországban elkövetett terrorista támadássorozat után.

Üzenetét akár a Richard Wagner által leginkább csodált zeneszerző, Beethoven IX. szimfóniájának Európa-himnusszá vált híres sora is inspirálhatta volna: „Alle Menschen werden Brüder”, azaz „Minden ember testvérré válik”. Egyfajta pánvallásos misztikummal a keresztények, zsidók, muzulmánok vallásokon átívelő egyenlőségének hirdetőjévé válik a pátoszt olykor-olykor fricskába hajló humorral száműző előadás.

A mássághoz való viszony, annak elfogadására adott vagy inkább adható válaszok a kortárs Bayreuth-filozófia fő kihívása. A 2017-es év egyik legnagyobb eseményének A nürnbergi mesterdalnokok bayreuthi bemutatója számított a német kulturális életben. Az előadást azóta is töretlen siker és érdeklődés kíséretében játsszák, a tavalyihoz hasonló tapsvihar és dübörgő üdvrivalgás kísérte a mostani előadást is. Pedig az ausztrál származású zsidó rendező, Barry Kosky igencsak tabu témát boncolgat.

A Parsifal végére minden kereszt lehull.

Kosky először hozta a Festspielhaus színpadára Wagner antiszemitizmusának kérdését, történelmi jelentőségű előadást teremtve ezzel. S bár a wagneriánusok joggal állítják, hogy a zeneszerző nem hibáztatható azért, hogy halála után húsz évvel egy diktátor követendő példának jelölte ki őt, mint ahogyan azzal sem, hogy a holokauszt spirituális előkészítésében vállalt volna szerepet, ugyanakkor kétségtelen, hogy Wagner egész munkásságát áthatotta az antiszemitizmus. Holott korának legsikeresebb zenészei, énekesei, karmesterei mind az ő operaházának és darabjainak hírnevét kovácsolták – s akiknek jelentős része zsidó származású volt.

Így válik Kosky rendezésében A nürnbergi mesterdalnokok egyik kulcsfigurájává a Beckmesser szerepében megidézett Hermann Levi, a Parsifal ősbemutatójának legendás karmestere. A Bayreuthi Ünnepi Játékok kezdeti időszakának meghatározó alakja származása miatt meghurcolások sorozatán esett át annak idején a Richard, majd halála után felesége, Cosima Wagner – Liszt Ferenc lánya – vezette Festspielhausban.

A bayreuthi, a világ minden részéről érkező közönség e tényekkel való szembesítése több mint történelmi jelentőségű érdem. A darab második felvonásának monumentálisra sikerült végére a nürnbergi katonai törvényszék 600-as tárgyalótermében ott ül mindenki. Színpad és nézőtér egybeolvad. Nincsenek határok.

A KÖZÖNSÉG: RENDÍTHETETLENEK
A Bayreuthi Ünnepi Játékok sztárkörhintája időnként gyorsabban ér körbe, mint ahogy azt a szervezők – általában több évre előre – tervezik. Nem ritka, hogy egy-egy híres művész nem tud eleget tenni a felkérésre mondott igennek, máskor a már kész teljesítményre épp a fesztivál vezetősége mond előbb vagy utóbb nemet. A sztárringlispílről azonban annyira gyorsan még nem hullott ki senki, mint Valerij Gergijev karmester, aki a nyitónapon, július 25-én, a Tannhäuser premierjén bukott óriásit.

Akkorát, hogy már a bemutató másnapján a fesztivál vezetője, Katharina Wagner bejelentette: jövőre nem az orosz maestro vezényli az operát. Hogy a wagneriánusokat mennyire rázzák meg az ehhez hasonló hírek, váratlan fordulatok? Igen is meg nem is. A jegyeket szinte sosem váltják vissza arra hivatkozva, hogy nem azt a sztárt kapják, akire vásárolták. A közönség még mindig inkább várja a Lohengrint, mint az orosz karnagyot. Ahogy azt valaki a fesztivál Facebook-oldalára írta: az előadásért fizetünk, nem egy névért.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.