Így láttuk mi a rendszerváltoztatás korát – a Magyar Nemzeti Múzeum Közös időnk ’89-90 című kiállítása anyagának zömét szó szerint mi, látogatók hordtuk össze. Az intézmény felhívására ugyanis a múlt év során folyamatosan gyűltek a tárgyak, fényképek, plakátok, iratok és történetek… Bár a múzeum időközben minap bezárt, emlékezzünk azokra az időkre együtt!

Azok a messze tűnt nyolcvanas-kilencvenes évek...

Vegyük sorra csak a tollakat, és máris kirajzolódik egy-egy szeletnyi történelem! Ez Grósz Károly MSZMP-főtitkár tolla; Németh Miklós miniszterelnök és Casaroli bíboros pedig azzal írta alá 1990. február 9-én a magyar–vatikáni kapcsolatok helyreállításáról szóló szerződést.

Ez Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök Mont Blanc márkájú töltőtolla, amelyet Helmut Kohl német kancellártól kapott ajándékba ’90-ben. Amaz meg Für Lajos töltőtolla, amellyel a honvédelmi miniszter aláírta a Varsói Szerződés megszűnésének dokumentumát a szervezet budapesti ülésén, 1991. február 25-én.

Bár a Kádár-rendszer már a nyolcvanas évek elején gazdaságilag és társadalmilag is minden eresztékében recsegett-ropogott, megjósolhatatlan volt, hogy ez az eróziós folyamat mikor és hová fog vezetni. Aztán az évtized végére – nem csak nálunk – felgyorsultak az események, egyre fontosabbá váltak az ellenzéki megmozdulások.

A bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozások, az erdélyi falurombolás elleni fellépés, illetve a március 15-i (csak 1989-től vált ismét hivatalos ünneppé) vagy az aradi vértanúkra történő megemlékezések a Batthyány-örökmécsesnél mind-mind jelentős szerepet játszottak az egypártrendszer rogyadozó épületének lebontásában.

Egyúttal erő- és szakítópróbát jelentettek: a formálódó ellenzék tesztelte saját erejét, társadalmi bázisát – és nem utolsósorban próbára tette a hatalom tűrőképességét. Emlékeznek rá, hogy 1989 előtt a tüntetéseken és megemlékezéseken való részvétel jelentős kockázattal járt, erőszakos rendőri fellépés, előállítás, letartóztatás, munkahelyi vegzálás vagy egyenesen elbocsátás várt a résztvevőkre?!

Azok a messze tűnt nyolcvanas-kilencvenes évek…

Az utazásnak más feltételei voltak, mint manapság. Fotó: Németh András Péter

Fontos emlék a Zászkaliczky család számára a csővázas Jermak hátizsák: ebben vitték Erdélybe a magyar nyelvű bibliákat, könyveket, segélyadományokat.

Csipetnyi politika

Ajándéktárgyak és „repi” anyagok idézik fel az 1990-es első szabad választásokat. Van itt mindenféle pártlogós papírtasak és kitűző, a Postabank által kiadott franciakártya-csomag magyar politikusok és közéleti szereplők karikatúráival, pártkereső emlékezetfejlesztő társasjáték a Fidesztől, valamint puzzle Magyarország térképével meg a pártelnök Palotás János képével, a hátoldalon a Köztársaság Párt programja olvasható.

Hogy, hogy nem, de anno sok holmi leesett a kamionokról – pél­dául egy versenybringa, amit a muter barátnőjének a férje, aki a Csepel Művekben dolgozott, fél áron adott el; így meséli a kiállítás egyik képregény-szereplője…

A Seltron típusú videomagnetofont a tulajdonosa, Ihász István a pult alól vásárolta a fővárosi Déli ABC-ben, amely az első magyar szupermarketnek tekinthető, mivel iparcikkeket is árusított.

A Sharp ELSI Mate EL–233 típusú zsebszámológép, Kiscsatári Marianna tulajdona (akárcsak a kék útlevél és a valutalap) 1989-ben, a legendás bécsi bevásárlóturizmus keretében került Magyarországra. A világútlevél 1988. január 1-jei bevezetését követően hatalmas lendületet vettek a főként Ausztriába irányuló beszerzőutak.

Nehéz elhinni, hogy az 1989. április 4-i szabadnapon félmillió magyar lépte át az osztrák határt és lepte el a határ menti városokat, valamint Bécs bevásárlóközpontjait. A vásárlást nehezítette, hogy személyenként hivatalosan 70 dollárt lehetett kivinni az országból, ezért a család minden tagja kiváltotta az útlevelét és az éves valutaadagját, így gazdaságosan, egy autóban öten nyomorogva, de 350 dollárral vágtak neki az útnak a „fridzsiderturisták”.

Azok a messze tűnt nyolcvanas-kilencvenes évek…

Az első lego játékok Moncsicsi kíséretében. Fotó: Németh András Péter

Dívott a cserekereskedelem is: a magyarok Nyugaton alig vagy nagyon drágán beszerezhető Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgőt, tokaji bort, téliszalámit vittek magukkal, ezeket Fa szappanra, Milka csokoládéra meg Donald kacsás rágóra cseréltek.

Ma már talán tudnánk mosolyogni a történeteken, ha mesélni tudnának a Wartburg- és Trabant-prospektusok (Kiss Zoltán tulajdona), a moncsicsik (Simonovics Ildikó) és Barbie baba-utánzatok (Gál Veronika), a Commodore plus/4 számítógép (Molnár Mária), az Elite Electronic sztereó walkman (Rosta József) meg a No, megállj csak! című szovjet rajzfilm filmszalagjai (Szalay Miklósné).

Mozgalmas éveket írtunk a rendszerváltás idején! Látható az a bőrönd, amelyben Végvári József, a Belső Biztonsági (III/III-as) Csoportfőnökség őrnagya 1989 karácsonyán fontos iratokat csempészett ki a „Cégtől”.

Ezenkívül bejuttatta a Fekete Doboz két munkatársát az állambiztonsági szolgálat szigorúan őrzött Néphadsereg utcai (ma Falk Miksa utca) objektumába, ahol sikeres felvételeket készítettek az ellenzéki pártok lehallgatását bizonyító dokumentumokról és az alagsorban bezsákolt, bezúzott iratmaradványokról.

A Fidesz és az SZDSZ képviselői feljelentést tettek az ügyben, merthogy az október 23-án elfogadott alkotmány megtiltotta mindezt. Az úgynevezett Dunagate-botrány miatt Horváth István belügyminiszter januárban lemondott.

Látható az az emlékérem is, amelyet az országunkat elhagyó szovjet katonák kaptak. A hőn vágyott kivonulásról szóló megállapodás után két nappal, 1990. március 12-én elsőként a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat indult haza.

Azok a messze tűnt nyolcvanas-kilencvenes évek…

A vasfüggöny egy darabkája is látható volt…Fotó: Németh András Péter

Összesen 100 380 szovjet állampolgár hagyta el Magyarországot, köztük 49 700 katona, a többi családtag és polgári alkalmazott. Az utolsó, 55 vagonból álló vonatszerelvény 1991. június 16-án lépte át a határt Záhonynál. Ugyanitt távozott az utolsó katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka június 19-én.

Minden egyes tárgy felér egy történelemleckével! Konzerv egy élelmiszer-segélyszállítmányból, Schu­micky András tulajdona: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hatalmas mennyiségű adományt küldött Romániába a forradalom idején, 1989 decemberében.

Tóth Hajnalka a berlini fal lerombolásának emlékére készült pólót őrzi, Róth Erzsébet pedig a fal egy darabját, amit a berlini nászútján tett el emlékbe, és azt a fehér Malév-logós bőröndöt, amelyikben hazahozta. Slachta Krisztinának köszönhetjük a Stasi-irattáskát és NSZK-s, NDK-s nyaralók balatoni képeslapjait.

Azok a messze tűnt nyolcvanas-kilencvenes évek…

Régi utcanevek – egy letűnt korszakból. Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

A Gellért-hegy északi lejtőjén egy vasszerkezeten lévő vörös csillagot, mint a kommunista diktatúra jelképét 1990 márciusában ellenzékiek távolították el, ennek egy lefűrészelt darabját birtokolja Müller Ferenc és Lovas Krisztina.

A múzeumi ereklyéken kívül több mint ötven honfitársunk tárgyain és megőrzött emlékein keresztül idéződnek fel Magyarország sorsfordító évei. Emlékezzünk rá, hogy harminc évvel ezelőtt volt egyszer egy rendszerváltás…

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.