Családi örökség – kulturális kincs a határon túl

Erdélyben ezeket a Teleki-kastélyokat tartják nyilván: Máramarosban Pribékfalván, Kő­várhosszúfaluban és Koltón, Kolozs megyében Kendilonán, a szomszédos Fehérben Marosújváron, Beszterce-Naszódban Paszmoson, és további négyet a székelyföldi Maros megyében, Magyarózdon, Marossárpatakon, Sáromberkén és Gernyeszegen. A rossz hír az, hogy a műemlék épületek közül már csak egyetlen kastély, a gernyeszegi található a történelmi magyar család tulajdonában.

Néhány birtok még a két világháború között gazdát cserélt, a Teleki-örökösök egy részét pedig az utóbbi harminc esztendőben mostohán kezelt restitúciós folyamat rettentette el a sokéves pereskedéstől. Vagy a visszanyert birtokot azonnal eladták. A tucatnyi erdélyi kastély közül a gernyeszegi az egyetlen, amely megmaradt a Teleki család tulajdonában. Itt szeretnék létrehozni azt a múzeumot, amely az 1634–1690 között élő, és a történelmi család megalapozójaként számon tartott Teleki Mihály kancellárral kezdődően mutatná be a Telekiek mintegy négy évszázados tör­ténetét.

Az erdélyi Teleki-kastélyok közül egyet sikerült eddig eredeti szépségében felújítani. A Nagybánya melletti Koltón a két világháború között a községháza tulajdonába került műemlék épületet a többségében magyar önkormányzat és a magyar polgármester kiállásának köszönhetően lehetett európai uniós forrásokból restaurálni. A gernyeszegi műemlék épületet szintén uniós pályázatból újítanák fel. Riportutunk során a máramarosi és a székelyföldi kastélyt kerestük fel.

Petőfi-emlékszoba

A történelmi család birtokai közül az 1760-ban befejezett koltói kastély a legismertebb a Kárpát-medencében. Gróf Teleki Sándor 1847. szeptember 9. és október 19. között itt látta vendégül a mézesheteit töltő Petőfi Sándort és Szendrey Júliát. A Teleki család koltói ága 1936-ban hagyta el Erdélyt. A hányatott sorsú épületnek a kommunizmus éveiben a Petőfi-kultusz lett a mentsvára.

Az ötvenes években a román kommunisták által uralt megyei pártvezetőség szemet hunyt a magyar faluból érkező kezdeményezésre, hogy Petőfi Sándor megérdemel egy emlékszobát a termelőszövetkezeti székházzá „előléptetett” kastélyban. Később a román elvtársak megbánták beleegyezésüket a Petőfi-múzeumhoz, amikor a falut a Ceaușescu-rendszerben az Erdélyből és Magyarországról érkező turisták lepték el. Bőven akadt munkája a hírhedt állambiztonsági szervnek, a Szekuritáténak. A helybéli magyar vezetők kiállásának köszönhetően azonban a kastélybeli emlékszoba és a költő kerti kőasztala átvészelte a kommunista diktatúrát.

Az 1989-es rendszerváltás után 27 esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gazdag történelmi örökséget a Teleki család és Petőfi Sándor emlékéhez méltóan lehessen rendbe hozni. Erről legtöbbet Csendes Lajos, Koltó negyedszer újraválasztott polgármestere tud mesélni. Már akkor találkoztam vele, amikor az önkormányzati képviselőkkel közmunkában lapátolta a földet az ingatlan udvarán, és a kastély kertjét takarították.

Aki a Teleki-kastélynak a rendszerváltás után is folytatódó hányatott sorsát figyelemmel követte, tisztában volt azzal, hogy 2008-as megválasztása óta Csendes Lajos polgármester legfontosabb küldetésének a koltói emlékhely felújítása bizonyult.

Kastélyavató járványos időben

„A felújítás sikerében kevesen hittek. 2009 és 2017 között ötször nyújtottunk be uniós pályázatot, mígnem megelégeltem az állandó elutasítást, és megkerestem Bukarestben az európai alapokért felelős román minisztert. Magyarázatot kértem arra, hogy a szakemberek által profi módon összeállított pályázatainkat miért dobják vissza indoklás nélkül. Panaszom a minisztert is elgondolkoztatta, és ígéretet kaptam, hogy utánanéz. Így sikerült elérnünk, hogy a következő alkalommal benyújtott pályázatunkra a bírálóbizottság rábólintott, és 1,5 millió euró támogatást ítélt meg” – meséli nyolc év harcát dióhéjban Koltó polgármestere.

A történet azonban itt még nem vett megnyugtató fordulatot, mert a Műemlékvédelmi Hivatal arra hivatkozva állította le a restaurációt, hogy a padlástérbe tervezett kiállító- és konferenciaterem nem illeszkedik a XVIII. században emelt épület eredeti tervébe. Az állami hivatalok közötti pingpongozást végül Csendes Lajos polgármester nyerte meg, aki községvezetői mandátuma előtt építőipari nagyvállalkozóként dolgozott, így el tudta magyarázni, hogy egy műemlék épületnek többféle funkciót kell betöltenie ahhoz, hogy fenntartható legyen.

Szeptember első hétvégéjén, a 31. Petőfi-ünnepség keretében, a tomboló koronavírus-járvány ellenére és a szigorú biztonsági előírások betartásával felavatott Teleki-kastély és a magyar kormány támogatásával megújult udvar vendégei számára felemelő ünnep volt. Ha nincs járvány, akár többezres tömeg is érkezett volna azok soraiból, akik korábban már megfordultak Koltón, hogy megtapasztalják a környék egyedi hangulatát, ahol Petőfi Sándor legszebb szerelmes verseit írta.

A felújított épületet a polgármesterrel járjuk be. A kastély restaurálásának idejére a falu művelődési házába költöztetett Petőfi-emlékszoba darabjait már visszahozták. A szobák berendezése egyelőre azonban gyér, de több ígéret is van – elsősorban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum részéről –, hogy közös pályázatok és adományok révén Koltón interaktív múzeumot hoznak létre nemzeti költőnk tisztelői számára.

Csendes Lajos a földszinti termeket is megmutatja, ahol a vad grófként elhíresült Teleki Sándor ezredes és emlékíró ükunokája, a Budapesten élő dr. Galántai Sándor segédkezik a Teleki család történetét bemutató kiállítás megszervezésében. Az első emeleten kap helyet a Petőfi-múzeum, a tetőtérben pedig állandó képzőművészeti kiállítás fogadja a vendégeket, míg az alagsorban a falut és környékét bemutató helytörténeti kiállítás megnyitására készülnek.

Az elhurcolt grófi család

Gernyeszegi látogatásom azt az időszakot idézi fel bennem, amikor a lepusztult koltói kastélyban pár éve még arról beszélgettünk egy helybéli tanárral, hogy milyen nagyszerű látvány volna a felújított kastély, mennyi turistát vonzana a Kárpát-medencéből. Akkor ez vágyálomnak tűnt, hiszen mindketten tisztában voltunk vele, hogy milyen mostoha sorsuk van Erdélyben a magyar történelmet idéző műemlék épületeknek.

Amikor gernyeszegi vendéglátómnak, Teleki Károlynak erről mesélek, azt mondja, a koltói kastély szerencséje, hogy olyan, magyar többségű önkormányzat tulajdonában áll, amelyik szívén viseli a sorsát. Az ilyen típusú pályázatoknál az önkormányzati tulajdon előnyt jelent, mert műemlék épületek esetében az Euró­pai Unió elsősorban múzeummá történő átalakításra ad pénzt, aminek működési költségeit egy polgármesteri hivatal könnyebben elő tudja teremteni, mint a Teleki család.

A gernyeszegi örökösöknek uniós pályázásra még nem volt lehetőségük, mert hiányzott a részletes szakmai dokumentáció. Ezt több év kitartó munkájával és műemlékvédelmi szakemberek bevonásával sikerült összehozni.

Az 1947-ben született gróf mindössze kétéves volt, amikor 1949. március 2-ról 3-ra virradó éjszaka szü­leivel és három testvérével elhurcolták a kastélyból Marosvásárhelyre, a Görbe utca 52. szám alatti dohos pincelakásba. Huszonöt négyzetméteren kellett meghúzódniuk nagy szegénységben, a kommunista hatóságok által kijelölt kényszerlakhelyen. De itt sem hagyták őket békén, állandó zaklatás és ellenőrzés volt az osztályrészük.

Nagyobbik nővérét, Erzsébetet koholt vádak alapján 1957-ben 15 év börtönre ítélték, és a politikai foglyok 1964-es amnesztiájával szabadult. Másik nővére nem került börtönbe, de oktatói állásából kirúgták. Ahogyan megalázott erdélyi sorsukat meséli, Nyugat-Európába történő menekülésük megváltásnak tűnik. Végül a család legfiatalabb tagja, a vegyészmérnök Teleki Károly is Belgiumban talált új otthonra.

A gernyeszegi kastélyba többé nem léphettek be. Egyedül apjuk kockáztatta meg, hogy a kerítésen kívülről és az udvarról vegye szemügyre a birtokot, amiért 1935 óta annyit tett. A két világháború között nősült meg, és az édesapja nászajándékul nemcsak a kastélyt, hanem az egész gazdaságot rátestálta.

A kisajátított gernyeszegi műemlék épületnek az volt a szerencséje, hogy az Egészségügyi Minisztérium keretében 1950-ben megalakult az országos szanató­riumi osztály, és a kastélyban létrehozták a tuberkulózisban szenvedő szülők gyerekei számára a pre­ventóriumot, hogy a kicsik a családban ne fertőződjenek meg. Teleki gróf szerint ez óvta meg az ingatlant attól, hogy lepusztuljon, és mozdítható darabjait a környékbeliek széthordják, mint sok más erdélyi kastély esetében.

Kulturális központtá alakítanák

Kívül-belül szemügyre vesszük az impozáns épületet, amely első látásra a gödöllői kastély tükörképe. A Mayerhoffer András salzburgi építőmester tervei alapján elkészült U alaprajzú ingatlan több részletben épült a XVIII. század második felében. Végül 1803-ban készült el Erdély egyik legszebb barokk kastélyaként.

Vendéglátóm elmeséli, hogy a birtokot a XX. század elején nagyapja, Teleki Domokos kapta meg, és a nyitott tereket ő alakíttatta át zárt folyosókká. Kiderül, mi a magyarázata a hatalmas erdélyi Teleki-örökség lepusztulásának. A családi vagyon eltűnésének okait házigazdám a Trianont követő 1921-es földreformban látja, amikor a történelmi magyar családokat vagyonukból kisemmizték.

A földbirtokosok egyetlen településen tarthatták meg földjeiket. „Nagyapám Uzdi­szent­péteren ezer hold szántóval rendelkezett, amiről kénytelen volt lemondani, hogy a gernyeszegi kastélyhoz tartozó uradalom 300 hold szántóját megtarthassa. Ilyen birtokveszteségek után nagyon nehéz volt a kastélyokat fenntartani” – magyarázza Teleki gróf, aki szerint sok magyar arisztokrata család a román világban ment tönkre.

Már a húszas években többen arra kényszerültek, hogy uradalmaiktól megváljanak. Aki mégis kitartott, az apjához hasonlóan hangyaszorgalommal és nagy szakértelemmel gazdálkodott, egész faluközösségeknek adva megélhetést.

A télire Belgiumba visszatérő Teleki házaspár tavasztól késő őszig itt él Maros-parti kastélyában. Az ingatlant 2011-ben kapták vissza, öt év pereskedés és öt év várakozás után, amire a szanatórium végre kiköltözött. De a kastélyhoz már nem járt szántóföld, csak némi legelő és egy olyan erdőrész, amit évek óta nem tudnak használni, mert perben állnak a román állammal: az állami erdészet visszaköveteli tőlük az „indokolatlanul” átadott birtokrészt...

A Teleki házaspár két szobát alakított át „családi lakosztállyá”, vagy ahogyan vendéglátóm fogalmaz, kastélybeli spártai életmódjukhoz. A 22 szobából álló kastély egy részét rögtönzött múzeumnak rendezték be. Tavalyelőtt tartottak itt lakodalmakat, kamarazenei koncerteket, kiállításokat, a kertben pedig zenei fesztivált. Tavaly ezek a pénzforrások elmaradtak. A család évente összead annyi pénzt, amiből néhány állandó alkalmazottat fizetni tudnak, és a rendezvényekből származó bevételekből a legszükségesebb állagmegőrző munkákat elvégezhetik. Az évekkel ezelőtt bozóttengerként átláthatatlan hathektáros kastélypark már mutatja, hogy a teleknek van gazdája.

Vendéglátóm vaskos dossziét tesz az asztalra. Lapjairól kitűnik, hogy a kastély helyreállításához mintegy 3,5 millió euró szükséges. Ezt akarják uniós forrásokból előteremteni. A sikeres pályázásban még nem biztosak, de abban eltökélt a család, hogy a következő évtizedekben kulturális központtá és turisztikai látványossággá alakítják át a kastélyt. Amihez immár jó fogódzót jelent a koltói sikertörténet.