Deák Bill Gyula jövőre ünnepli hetvenötödik születésnapját, amelyre egy nagy jubileumi koncerttel készül a Papp László Sportarénába. Az Artisjus-díjas bluesénekes nemrég vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést. A rajongók által csak Kapitánynak becézett művész a sok nehézség ellenére ma is igen aktív, újra koncertezik, és új dalokat vesz fel egy új album elkészítéséhez.

Deák Bill Gyula: Mindhalálig blues, hajrá Fradi!

Kitüntetések és érdemrendek ide vagy oda, ha Deák Bill Gyulával beszélget az ember, magától értetődik az első kérdés: „Mit játszott a Fradi?” Különösen aktuális ez most, amikor éppen a nagy rivális, az Újpest elleni derbin, az Üllői úti arénában, szoros mérkőzésen győzött az imádott csapat, behozhatatlan előnyt szerezve ezzel az első osztályú bajnokságban, elhódítva az aranyérmet.

– Nagyon örülök, hogy megint megnyertük a bajnokságot, hiszen én is fradista vagyok. De talán ez már köztudott is, úgy tudom, egyedül én éneklek két számban is a Ferencvárosról – válaszolja a bluesénekes, előadóművész, amikor a kedvenc focicsapatáról kérdezem.

– Mindig szerettem a labdarúgást, az MTK-ban én is fociztam tízéves koromig, amíg el nem vesztettem az egyik lábamat. Azt is hozzá kell tennem persze, hogy akkoriban olyanok rúgták a bőrt a Fradi-pályán, mint Albert Flórián vagy Varga Zoli. Sokan felteszik a kérdést, hogy kőbányai gyerekként miért lettem Ferencváros-szurkoló. Hát azért, mert szerettem Fradi-meccsre járni, mert jó volt a csapat, a közönség, és bár nem nagyon politizáltam soha, a Fradi mégiscsak ellenzéki gárdának számított a Kádár-rendszerben, ezért is sokan szurkoltak nekik – emlékezik. Aztán persze rátérünk a lényegre, Deák Bill Gyula élethivatására, a muzsikára is. Az ország egyik legjobb énekhangjával rendelkező művész elmeséli, hogy természetesen belőle is, mint minden jó adottságú fiúból, gyerekkorában operaénekest akartak faragni.

„Én inkább a blueszenét, a rhythm and bluest meg a rockot szerettem” – összegez a legendás énekes. Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

– Elég jó hangterjedelmem volt már kiskoromban is, meg jó hallásom, ezért azt akarták, hogy operaénekes legyek, és beírattak egy énektanárhoz, de hát ez tőlem messze állt. Én inkább a blueszenét, a rhythm and bluest meg a rockot szerettem – meséli a kezdetekről.

Mint mondja, már akkoriban meg lehetett ismerni ezt a műfajt is, persze csak rejtett utakon, titokban, a Szabad Európa Rádióból. A hatvanas években nagy hatással volt rá is, ahogyan minden fiatalra a Beatles, a Rolling Stones, az Animals és a Kings, de nagyon szerette Ray Charlest és BB Kinget is. Aztán később jött egy olyan pillanat, ami mindent felkavart.

– Meghallottam Jimmi Hendrixtől a Purple Haze-t meg a Hey Joe-t, és végem volt – idézi fel a nagy csodát. – Volt azonban Magyarországon is olyan muzsika, ami hasonló hatással volt rám, és amikor meghallottam, azt mondtam, abbahagyom az éneklést, nincs értelme folytatnom tovább. Orszáczky Miklós (Jackie) és Lakatos (Bögöly) Béla olyan zenét játszott, amely magasan megelőzte nálunk is a korát.

Aztán hála istennek Deák Bill Gyula mégsem hagyta abba, pedig a pályája neki is úgy kezdődött, mint számos kortársának, fiatalon több kisebb zenekarban is énekelt, amelyek nem lettek különösebben ismertek a nagyközönség számára. Ilyen volt a Sztár, a Napsugár, a Wanderers vagy a Lloyd. Pedig, mint megtudjuk tőle, az első, kőbányai zenekarával, a Sztárral nagyon sok amatőr zenei fesztivált megnyertek, és a többi együttes is népszerű volt. A Lloyd koncertjein például rendszeresen megjelent hét-nyolcszáz ember Óbudán.

A nagy példakép előadásait azonban soha nem akarta kihagyni, és mivel sokszor próbák helyett is Orszáczky Jackie új zenekarának, a Syriusnak a koncertjeire járt, kitették a saját bandájából. – Nem véletlen, hogy mindenáron ott akartam lenni ezeken a bulikon, hiszen a koncertek végén sokszor jam session volt (spontán örömzenélés alkalmi fellépők bevonásával). Ilyenkor néha én is beállhattam közéjük énekelni, ami óriási élmény, nagy megtiszteltetés volt – réved a múltba az énekes.

Fellépés 1971-ben a Sztár zenekarral. Fotó: Fortepan, Urbán Tamás

– Olyan zenészek játszottak ilyenkor velem a színpadon Orszáczky Miklós mellett, mint Pataki László, Ráduly Mihály, Veszelinov András, Baronits Zsolt, tehát a legjobbak a szakmában – sorolja a kor nagy zenész egyéniségeit.

Deák Bill Gyula egyébként később is jó barátságban maradt Orszáczky Jackie-vel, tartotta vele a kapcsolatot, amikor az már Ausztráliában élt. A művész ugyanis disszidálni kényszerült, többek között azért, mert a jazz-rock zene szinte avantgárd muzsikának számított az akkori Magyarországon, itthon nem tudott belőle megélni. Deák Bill Gyula elmondása szerint a rendszerváltás után a híres basszusgitáros-énekes ki is hívta magához egy közös „nyaralásra”, muzsikálásra Sydneybe. Abban az időszakban azonban már beteg volt az édesanyja, akit nagyon szeretett, és nem akarta itthon hagyni. Később Tátrai Tibor kiutazott Orszáczkyhoz, és együtt ki is adtak egy lemezt, amelynek nagy sikere lett, illetve Magyarországra is hazalátogatott a nagy jazz-rock ikon.

Azt viszont, hogy igazi hazai rocksztárrá vált, Deák Bill Gyula Póka Egonnak, a néhai legendás basszusgitárosnak is köszönheti. Mint meséli, Póka is kőbányai volt, és ő fedezte fel, hívta meg a zenekarukba. Óriási siker lett belőle, a Hobo Blues Bandnek még nem is jelent meg lemeze, de öt száma azonnal felugrott az akkori slágerlistákra. Az országos népszerűségüket növelte az is, hogy Szomjas György leforgatta velük a Kopaszkutya című kultfilmet, amelyet később tömegek néztek meg a mozikban. Erre így emlékezik:

– Szomjas Gyuri nagyon jó rendező volt és nagyon jó barát, szinte nem is munka volt a forgatás, hanem szórakozás. Mindig jó hangulata, feelingje volt ezeknek az időknek, nappal forgattunk, este pedig mentünk koncertezni. A filmben elhangzott dalok a szabadságról is szóltak, Erdős Péterék nem is engedték sokáig kiadni ezeket, Nyugat-majmolásnak nevezték, meg beszéltek róluk minden hülyeséget.

Aztán a Fekete Bárányok-koncerten, ahol a tiltott, illetve félig tűrt zenekarok, a Beatrice, a P. Mobil, a HBB és az A.E. Bizottság játszott, hatalmas tömeg, több tízezer fiatal jelent meg, és ez egyfajta fricska is volt a rendszerrel szemben. Deák Bill Gyula szerint a csúcsot, a zenekar legjobb felállását talán akkor érték el, amikor Földes Lászlóval, Tátrai Tiborral, Póka Egonnal és Döme Dezsővel játszhattak együtt, és rendszeres klubkoncert­jeik voltak, amelyekre sokszor még az ablakon is beszöktek a rajongók.

A Budai Ifjúsági Park koncertjén, 1984-ben. Fotó: Fortepan, Urbán Tamás

A bluesénekes, akit sokan Kapitánynak kezdtek el becézni, hat év után hagyta el a Hobo Blues Bandet, az okokról azonban a mai napig nem szívesen beszél. Mint mondja, egy idő után minden zenekarban vannak konfliktusok, neki például egyebek között nem tetszett az, hogy alá akartak vele íratni egy megállapodást, amely engedélyhez kötötte volna a bandán kívüli szerepléseket. A szólókarrier elindítását azonban nem bánta meg, hiszen még szélesebb közönséghez eljuthatott, azok is megismerhették, akik addig nem kísérték figyelemmel a pályáját.

Ebben közrejátszott az is, hogy elvállalta Torda szerepét az István, a király című rockoperában, amelynek a bemutatója egyfajta nemzeti ünnepséggé vált. – Nagy dolog volt, az idősek és a fiatalok együtt lengették a nemzeti zászlót, és sírtak – tekint vissza a nem mindennapi bemutatóra. – Az első olyan esemény volt, ahol vörös zászló nélkül, közösen énekelhette egy tömeg együtt a Himnuszt, nagyon felemelő érzés volt a részesének lenni egy ilyen előadásnak.

Bill Kapitány természetesen büszke arra is, hogy sok világsztárral játszhatott együtt, például a Colosseummal vagy Chuck Berryvel is énekelhetett egy színpadon. – Chuck Berry először azt hitte, amikor énekeltem, hogy fekete előadót hall. Aztán közölte, hogy ilyen fekete hangú fehér énekest még soha nem hallott. De aztán játszhattam a John Mayall, Eric Burton, Bryan Adams és az Extreme előtt is, és sohasem vallottam szégyent. Erre büszke vagyok – mondja.
De talán ennél is fontosabb az a valami, amit úgy hívnak: „blueséletérzés”. Ennek pedig megvan a magyar megfelelője is, ahogyan az Hobo, Póka és Bill egyik leghíresebb számában, a Kőbánya bluesban is megje­lenik.

Elváltak útjaik. Búcsúkoncerten a Hobo Blues Band színpadán. Fotó: Wikipedia

– Kőbányán, gyerekkoromban egy kis szobában laktunk hatan, lavórban fürödtünk, a vécé a folyosó végén volt, örültünk, ha karácsonyra kaptunk néhány almát. Aztán tizenegy évesen levágták a lábamat is, pedig az edzők szerint az ország egyik legtehetségesebb futballistájának indultam. Ráadásul egy orvosi műhiba miatt, mert elvágták a főütőeremet egy beavatkozás során, és trombózist kaptam. Próbálták jegelni, injekciózni, de végül nem volt más lehetőség, mert óriási fájdalmaim voltak. Tehát nem volt könnyű gyerekkorom, ez nyilván hatással van arra is, hogy jobban át tudom érezni, jobban tudom közvetíteni ezt a néhol kemény, néhol melankolikus műfajt – avat be az életének nehezebb időszakainak részleteibe az énekes.

A példaképek

Orszáczky Miklós

Orszáczky Miklós, másként Jackie. Budapesten született 1948-ban, és Sydneyben halt meg 2008-ban. Basszusgitáros, énekes, zeneszerző. Gyerekkorában klasszikus zenét tanult, zongorázott, hegedült. 1966-tól rockzenekarokban kezdte pályafutását. Első saját dalát, a Tiltakozó ének című szerzeményt a Metro játszotta. 1967-ben saját bluesegyüttest alapított, amellyel Rolling Stones- és Cream-dalokat adtak elő. Ezután rövid ideig a Dogs, illetve a Mogyorósi trió tagja volt. 1969-ben csatlakozott a Syriushoz, ekkor lett igazán ismert. Idővel a progresszív rock iránymutató egyéniségévé vált.

1970-ben az Ifjúsági Magazin szavazásán két kategóriában (basszusgitár, ének) is a legjobbnak bizonyult a szakma szerint. Az együttes itthon falakba ütközött. A zenész 1974 tavaszán Ausztráliába disszidált. Ott először a Bakery, majd a Marcia Hines tagja, zeneszerzője volt. Saját zenekart is alakított Bermoidoa néven. Utolsó koncertjét 2008. január 24-én, éjszaka tartotta Sydney külvárosában, a Surry Hillsben lévő Macquarie Hotelben. 2008. február 3-án rákbetegségben hunyt el, 59 éves korában. Itthon 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Jimi Hendrix

James Marshall „Jimi” Hendrix (Seattle, Washington, USA, 1942. november 27. – London, Egyesült Királyság, 1970. szeptember 18.) amerikai gitáros, énekes, zeneszerző. Mind a mai napig valóságos kulturális ikonnak számít. Sokak szerint a valaha élt legjobb és legnagyobb hatású rockgitáros. 1967-ben tett szert világhírnévre, amikor zenekarával, a The Jimi Hendrix Experience-szel a Montereyi Popfesztiválon első amerikai koncertjét adta. 1969. augusztus 18-án az ő fellépésével zárult a Woodstocki Fesztivál.

Tragikus hirtelenséggel, 1970. szeptember 18-án, londoni lakásában hunyt el – 27 éves volt. A zenei stílusok közül leginkább a blues és annak korai mesterei, B. B. King, Albert King, Buddy Guy, T-Bone Walker és Muddy Waters gyakoroltak rá hatást. Sokat tanult az R&B- és soulgitárosoktól is. Hendrix játéka dzsesszes elemeket is tartalmazott. A hollywoodi Hírességek sétányán 1994-ben kapott csillagot. 2003-ban a Rolling Stone című zenei szaklap a Minden idők 100 legjobb gitárosának listáján Hendrixet az első helyre választotta.

A legendás zenekar

A Hobo Blues Band (vagy a kezdőbetűkből rövidítve HBB) magyar blues-rock együttes, amely 1978-tól 2011-ig működött. Az együttes Földes László „Hobo” (a. m. csavargó, csöves) alapítótag becenevéről kapta a nevét. Kezdetben Doors-, Jimi Hendrix- és Rolling Stones-számokat játszottak, majd saját stílusuk is ezt a hangvételt vette át, amely blues-rock, rock and roll-, hard rock- és tradicionális blueselemekből áll. Vendégfellépő volt bulijaikon például Presser Gábor és Allen Ginsberg amerikai költő is.

A művész egészségével a kora előrehaladtával akadtak újabb gondok is, 2012-ben egy infarktus miatt került kórházba, akkor, mint nyilatkozta, egy kicsit „lassítania” kellett. Nem véletlen, hogy egy ország kezdett el aggódni, amikor idén betegség miatt nem tudta átvenni a hivatalos ünnepségen a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, ezt csak a napokban adhatta át neki Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Később kiderült, hogy influenzás volt, de túljutott a betegségen. Nemrég sajnos a felesége esett át egy nehéz műtéten, de most már szerencsére nyugodtabban tud erről is beszélni.

Szereti a kutyákat. Fotó: Világgazdaság

– Itt fáj, ott fáj, amott fáj, de amíg fáj, addig élünk. Hála istennek már jobban vagyunk, megvagyunk – mondja némi öniróniával. Az énekest megviselte az is, hogy a járvány miatt sokáig nem tudott fellépni, de ma már ismét nagy örömmel próbál, hiszen koncertjük is lesz Veszprémben és Budapesten, valamint készül egy új album is, vadonatúj dalokkal. Az alkotócsapat a régi, Nagy Dániel kíséri szólógitáron, Takács József basszusgitáron, a háttérben pedig Szabó Csaba dobol. Készülnek jövőre egy 75. születésnapi nagy koncertre is a Papp László Budapest Sportarénában.

Deák Bill Gyula persze halkan azt is hozzáteszi: erről babonából sem jó még beszélni, mert „azt még meg kell érni”. De Bill Kapitányt élteti a közönség szeretete, amit azért kapott meg az eddigi pályája alatt is, mert ő is mindig szívből és lélekkel énekelt. A jelmondata pedig a kezdetektől az volt: Mindhalálig blues, és hajrá Fradi!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.