Ebédszünet a forradalomban

Március 15. napja, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepe a legszebb és legméltóságteljesebb nemzeti ünnepünk. A 174. évfordulón Lázár Balázs hadtörténésszel, a Hadtörténeti Intézet osztályvezetőjével arról beszélgettünk, hogyan viseljük a kokárdát, mit jelent e jeles nap az ő számára, és megosztott velünk érdekességeket is a forradalom történetéről, hőseiről.

Ország-világTóth Eszter Zsófia2022. 03. 15. kedd2022. 03. 15.

Kép: Lázár Balázs történész Hadtörténeti múzeum 2022 03 04 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

Ebédszünet a forradalomban
Lázár Balázs történész Hadtörténeti múzeum 2022 03 04 Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld

– Hogyan változott az idők során március 15. megünneplése?

– Ünneplési szokásaink többet mondanak el rólunk, mint magáról az eseményről, amit ünneplünk. A forradalom évfordulóját már 1849. március 15-én is méltóképpen megünnepelték. A Horthy-rendszerben az áprilisi törvényekre helyezték a hangsúlyt, amikor 1848-ra emlékeztek, ez jól illeszkedett a konzervatív berendezkedéshez. Babits Mihály Petőfi koszorúi című versében hiányolta is az ünnep igazi tartalmát: „Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát?” – kérdezte a költő.

A Kádár-korszak spontán diákmegmozdulá­sait megtorolta a hatalom, többek között Sza­lay Miklós fizikushallgatót és társait izgatás miatt börtönbe zárták. Annyi volt a „bűnük”, hogy kokárdát viseltek és a Nemzeti dalt énekelték. Ez nem illeszkedett a diktatúra internacionalista világképébe. Ezután a Forradalmi Ifjúsági Napok ünnepségsorozat keretében a diákokat gyakorlatilag bezárták az iskolákba: különféle rendezvényeken bent kellett tartózkodniuk március 15. és 21. között, vagyis a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját igyekeztek összemosni az 1848-as forradalommal. Így elvették az ünnep egyik összetevőjét, pusztán forradalmi hagyományt igyekeztek alkotni belőle, szerencsére sikertelenül, mert a forradalom nemzeti tartalmát nem lehetett feledtetni. Ezért is vált 1989-ben a rendszerváltoztatás fontos pillanatává március 15.

– Mi a fő üzenete 1848-nak?

– A szabadságot sikerült kivívni, a társadalmat béklyózó kiváltságokat megszüntették, a törvény előtti egyenlőséget megteremtették. Az nemcsak a jobbágyságnak, hanem a nemességnek is teher volt már akkoriban. A nemzeti függetlenség kivívása viszont csak időlegesen sikerült a túlerővel szemben. A fegyveres harc kirobbanása után fokozatosan fogalmazódott meg az a cél, hogy Magyarország Ausztriától és a Habsburg dinasztiától teljesen független államként létezzen, ne a Monarchia részeként. Petőfi és radikális kö­­re kezdettől ezt az elképzelést támogatta.

Jan Styka: Petőfi a nagyszebeni ütközetben, 1849. március 11-én.

– Miért március 15. a legkedvesebb nemzeti ünnepünk?

– Egyrészt március idusa, a tavasz kezdete, így ez egy igazi tavaszünnep. Másrészt a nemzeti ébredés és a természet ébredése kapcsolódott össze, egy igazán rendkívüli pillanatban. Ez a forradalom az ifjúságé.

– Március 15-én kokárdát viselünk. Mi ennek a története?

– Az első magyar kokárdát Szendrey Júlia tűzte Petőfi Sándor szíve fölé, már a forradalom reggelén. Petőfi naplójából tudjuk azt is, hogy miközben ő az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írta, felesége a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának. Mintául szolgált a házaspár számára a francia forradalmi események szimbolikája. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti kokárda, amely Petőfi Sándoré volt, kívül piros, utána jön a fehér rész és legbelül a zöld.

Ez így a nemzeti színű trikolór visszatükrözése, a hagyományos viselet. Heraldikusok szerint azonban ha a nemzeti színű szalagot meghajlítjuk és összevarrjuk, akkor bizony a zöld színnek kellene kívül lennie. Ma azonban a hagyományos kokárdaviselet az uralkodó, ami nem csoda, hiszen Petőfi is így viselte. Szemügyre véve a korabeli katonacsákók ábrázolásait, azokon viszont leggyakrabban a zöld-fehér-piros sorrendű színösszeállítást találjuk a csákórózsán, de az évszázados szokás szerint nyugodtan viseljük úgy, ahogy Petőfi.

– Önnek mit jelent az 1848–49-es forradalom?

– Számomra az a legfontosabb, hogy az esemény törvényes forradalom volt. Maga a forradalom győzelme nem járt nagy véráldozatokkal, értelmetlen pusztításokkal, utcai harcokkal. Az országgyűlés határozatát a pesti utca nyomására mind az uralkodó, mind a korabeli elit elfogadta, sőt a nemesség krémje aktívan dolgozott a polgári fordulaton. 1848-ban a nemzeti függetlenség eszméje és a társadalmi átalakulás voltak a legfontosabb célkitűzések.

Nemzeti függetlenségünket időlegesen ki tudtuk vívni, azonban a magyar szabadságharcot az orosz katonai túlerő vérbe fojtotta. A társadalmi átalakulás megtörtént, maradandó berendezkedéssé vált, ahhoz nem mert hozzányúlni az osztrák kormányzat sem. A jobbágyfelszabadítás vívmánya megmaradt 1848 örökségeként.

– Ki a kedvenc hőse a forradalom és a szabadságharc meghatározó alakjai közül?

– A fővezér, Görgei Artúr tábornok, akit nagyon érdekes személyiségnek tartok. Katonaként, huszártisztként szolgált a császári hadseregben, majd onnan kilépett, nem futott, nem futhatott be magasra ívelő karriert. Tudósként, kémikusként viszont kiváló eredményeket ért el. Amikor 1848-ban megkezdődött a honvédsereg szervezése, újra kardot kötött, visszatért a katonai pályára, és a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérévé és hadseregszervezőjévé vált. 98 évesen hunyt el 1916-ban.

Napóleon még élt, amikor megszületett, és az első világháború harmadik évében halt meg. Abban a néhány hónapban, amíg a magyar hadsereg fővezére és tábornoka volt, igazi villámkarriert futott be. A világosi fegyverletétel után viszont az árulás méltatlan vádját kellett méltósággal elviselnie. Az 1867-es kiegyezés után az új honvédség megszervezésében is szerepe volt, ám a személyét övező negatív kép miatt ezt a feladatot csak a háttérben végezhette. A későbbi évtizedekben azonban egyre több támogatója, sőt csodálója akadt az öreg tábornoknak.

Lázár Balázs, történész. Fotó: Kállai Márton

– Említette, hogy március 15. az ifjúság ünnepe. Hogyan lehet a mai fiatalokhoz közel hozni ezt az alkalmat?

– Most jelent meg Fodor Veronika írónak a Talpra, magyar! című forradalmi – úgynevezett – szabadulókönyve. Ez remek kezdeményezés. A játékosoknak az a feladatuk, hogy ki kell játszaniuk a birodalom titkosrendőrségét, azért, hogy március 15-én közösen vigyék győzelemre a forradalmat, szabadítsák ki Táncsics Mihályt. A könyvhöz kapcsolódik egy pályázat is általános iskolásoknak, amelyben az a feladat, hogy egy érdekes jelenetet játsszanak el a kötetből, azt vegyék fel, és osszák meg egy közösségi platformon. Ez interaktívvá, átélhetővé teszi a forradalmi nap eseményeit a mai diákok számára is.

– Miért tekintett a magyar nép Kossuth Lajosra mint „Kossuth apánkra”?

– Kossuth Lajos roppant karizmatikus személyiség volt, tömegek megmozgatására képes, aki minden társadalmi réteghez tudott szólni. Külső megjelenése divatot teremtett, sokan Kossuth-kalapot és Kossuth-szakállt is hordtak a tisztelet jeléül. Kossuth Lajos egyik szimbóluma a szabadságküzdelemnek, a társadalmi haladásnak, a nemzeti függetlenségnek. Kossuthnak óriási tekintélye volt nemcsak Magyarországon, hanem az egész Habsburg Birodalomban.

Igazi államférfira vallott az az elképzelése, hogy az addig abszolutista módon kormányzott Ausztria is kapjon alkotmányt. Kossuth Lajosnak az 1848. már­cius 3-i pozsonyi beszéde nagy szerepet játszott a bécsi forradalom kitörésében.

– Miért a magyar forradalom volt a legsikeresebb a népek tavaszában, az 1848-as forradalmi hullámban, amely egész Európán végigsöpört?

– A forradalmat megelőző magyar reform­kor olyan időszak volt, amikor hatalmas szellemi tőkét halmozott fel a magyar nemzet, a reformkori politikai generáció kiemelkedő volt, kulcsszerepet vittek benne a nagyformátumú személyiségek. Ez a nemzedék vitte sikerre a magyar forradalmat, átalakulást. A többi európai forradalommal szemben az önvédelmi harcba szinte a teljes társadalmat sikerült bevonni, érdekeltté tenni.

– Gondolom, a forradalom napjáról rengeteg kevésbé ismert érdekességnek is birtokában van.

– Igen, ilyen például a forradalom kellős közepén tartott ebédszünet: március 15-én a röplapokat nyomtatták, amikor Irinyi József újságíró felvetette forradalmártársainak, hogy ideje lenne ebédelni, és ebéd után találkozzanak a Nemzeti Múzeum előtt. Tehát a tömeg feloszlott, és miután jóllaktak, folytatódhattak a forradalmi események. Ez a kis epizód is megmutatja, hogy a történelem sorsfordító napjaiban is ott az ember, szükségleteivel és vágyaival.

Egy szerelemről biztosan tudunk, amely március 15-én szövődött: Laborfalvi Róza színésznő és Jókai Mór között. Aznap este a Nemzeti Színházban, amikor Jókai Mór befejezte a közönségnek tartott szónoklatát, Laborfalvi Róza a mellére tűzte a kokárdát, és elcsattant az első csók is közöttük. Számukra aznap este vált valósággá, amit Petőfi versben is megénekelt: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem.” Ez is szép szimbóluma e gyönyörű napnak, a forradalom tisztaságának.

Ezek is érdekelhetnek