ÖRVENDEZIK A MAGYAR CUKORKAPIAC, mert – ahogyan a képviselői mondják – egyre több vásárló enged meg magának egy kis édes örömöt. A boltok polcait figyelve úgy tűnt, a cukorkákkal nincs semmi gond. Ízre, formára, méretre nézve sokféle van belőlük, az emberek ősidők óta eszik, rágják, szopogatják.

Édes történelem

Hol máshol is kezdődhetne a cukorkák története, mint az ókorban. Ha az ősi Egyiptom lakói tudták volna, milyen pompás lesz a cukorkák reneszánsza, alighanem csakis ezért bebalzsamoztatták volna magukat, hogy megéljék, s nem pedig az örök élet reményében. Mert azt már a fáraók gyermekei is felismerték, hogy ízletes nyalánkságokkal lephetik meg a szeretteiket – és persze önmagukat –, ha mézbe merítik a gyümölcsök húsát, a diók belét, s úgy általában különféle magvakat. De ezeket legfeljebb édességnek hívhatjuk.

A cukorkák története így is a mintegy 2,5 ezer évvel ezelőtti időkre nyúlik vissza, amikor is a cukor elindult hódító útjára. A Délkelet-Ázsiában élők jól ismerték a módszert, hogyan sajtolják ki a cukornád levét, és miként készítsenek belőle nádszirupot. Ám a technológiát – ahogyan a cukor szilárdíthatóvá, s ezáltal sokkal könnyebben szállíthatóvá vált – Indiában fedezték fel, a nyugati civilizáció kereskedői pedig elhozták magukkal – előbb a cukrot, majd a cukornádat is.

A mai formákra, ízekre emlékeztető cukorkákat azonban a reneszánsz emberének köszönhetjük. Akkoriban főként gyógynövényekkel kevert formában az emésztést segítő, jó leheletet biztosító árunak számított, de az árát csakis a tehetősek tudták megfizetni. A barokk kor a maga fennkölt bujaságával, romlottságával, az élvezetek habzsolásával megalkotta isteni termékét, a cukorrudacskát, amit később pásztorbotformára görbítettek. Akkoriban még csak nem is cukornak hívták, hanem bonbonnak. Nevét onnan eredeztetik, hogy a francia hölgyek és urak, amikor megkóstolták az édességet, csak annyit tudtak mondani, hogy bon, bon, azaz jó, jó, vagyis: finom. A királyi csemege nem sokáig maradt a kastélyok falain belül, hamarosan eljutott a polgárok és dolgos emberek asztalára is, az édesipari technológiák fejlődésével pedig egyre többen juthattak hozzá. Idővel, főként az iparosodás következtében megindult a tömeggyártása, így bárki számára hozzáférhető eledellé vált.

A cukor útja tehát keletről tartott nyugatra, de Magyarországot mintha elkerülte volna. A német gasztronómiában a XVIII. század végére már ismert volt a répacukor, ami hazánkba is eljutott. Ez amúgy logikus is, hiszen a nádcukor nem bírja a szeszélyes, fagyokkal telített éghajlatot. A nyugaton felhalmozott tudással felvértezve a XIX. században mesteremberek indultak szerte a világba. Hozzánk az Elba torkolatából, illetve Svájcból érkeztek, és pontosan tudták, mire vágynak az errefelé élő édesszájú népnek. Stühmer Frigyes például az éppen egyesülés előtt álló Buda és Pest lakosságának szívét nyerte el, Weisz József pedig megállt Sopronban, s ott építette ki a cukorkaüzemét. A kávéházi kultúra ekkor már náluk is kialakult a polgári réteg megszületésével, ehhez pedig jól illeszkedtek a különféle édességek, sütemények, bonbonok és cukorkák. Született is belőlük nem kevés, híressé is vált rengeteg – mint például a Negro, a Francia Drazsé, a Dunakavics. Az ízek és formák mellett ugyanakkor már a kezdetekkor nagyon fontos volt, hogyan néz ki a cukorkák csomagolása, dobozolása. Stühmer például még arra is figyelt, hogy művész tervezze meg termékei csomagolópapírjait, dobozait – még akkor is, ha ehhez a zsebét is ki kellett ürítenie. Ezek az alkotások mára legalább annyira fontos kultúrtörténeti emlékké váltak, mint maguk a termékek. Amiből ráadásul ma már van kemény, konzervatív (gyümölcsalapú), gyógy, köhögés elleni, pezsgő bonbon, likőrös, drazsés, durranós, gumi.

Ma már létezik nem cukorból készült cukorka is, hiszen a cukorbetegség szinte minden családot érint – de hogy ez milyen irányba viszi majd a cukorkák történetét, az a jövő titka. Annyi bizonyos: a cukor nem attól hizlal vagy indít el káros folyamatokat a szervezetben, hogy cukros, hanem hogy egyszerre és sokszor sokat eszünk belőle, utána pedig még csak fogat sem mosunk. Vagyis kellő mértékletesség betartásával az egészségesen működő szervezet – kellő mozgás és folyadékbevitel mellett – megbirkózik a cukorral is. A cukorkákat amúgy sem azért találták fel, hogy eltűnjenek a történelem útvesztőjében.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.