Elmúlt 35 év, ha nem is viccelődve, de talán némi öniróniával is lehet már emlékezni a csernobili katasztrófára. Lapunknak ezúttal Bajsz József mesél, aki 42 éven át dolgozott a Paksi Atomerőműben.

Egy atomrobbanás 1986-ban – és utóhangjai

Harmincöt év alatt az érdeklődők már majdnem mindent megtudhattak arról, hogy pontosan mi történt 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perc 45 másodperckor az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyi­mir Iljics Lenin atomerőműben. Bár ebben a „pontosan”-ban” azért ne legyünk száz százalékig biztosak…

Ami viszont biztos: a reaktorrobbanás következtében a környezetbe kikerült radioaktivitás a Hirosimában és a Nagaszakiban felrobbantott atombombák együttes radioaktivitásának körülbelül kétszázszorosa volt. A katasztrófát követő tíz évben mintegy 40 ezer, a kárelhárításban részt vevő ember, úgynevezett likvidátor halt meg, jobbára harmincas-negyvenes éveiben járó férfi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója szerint a pajzsmirigyrák gyakorisága a Csernobil közelében élő gyermekek körében a normál szint 80-szorosára nőtt.

Egyes számítások szerint Pripjaty nagyon sokáig lakatlan marad, ugyanis a cézium 137-es izotópja még jó 200 évig adja a sugárterhelés javát, nem is beszélve az ennél kisebb intenzitású plutóniumból származó sugárzásról, amely 24 ezer év alatt is mindössze a felére fog csökkenni. És így tovább: véget nem érő a károk és tragédiák sora.

Aki látta a Csernobil című, öt epizódból álló, amerikai–brit televíziós minisorozatot, talán emlékszik ar­ra, amit Gyatlov főmérnök mondott, amikor jelentette a sugárzás mértékét: „3,6, nem jó, de nem is tragikus.” Miközben a sugárzás valójában ennek több ezer­szerese volt, egyes helyeken 20 000 röntgen/óra fölötti (a halálos dózis 5 óra alatt nagyjából 500 röntgen), de az erőműben található mérőműszerek maximum 3,6 röntgen/órát tudtak mérni. És amikor az összes mérőműszer kiakadt, a válasz akkor is az volt, hogy biztos nincs baj, csak a műszer rossz. Mindegyik…

– Miért csak majdnem mindent tudhatunk 35 év után is a katasztrófáról?

– A baleset a csernobili atomerőmű negyedik blokk­jában, egy rosszul megtervezett és rosszul kivitelezett biztonsági teszt miatt következett be – mondja Bajsz József, aki 42 éven át dolgozott a Paksi Atomerőműben, s a biztonságért felelős vezetőként ment nyugdíjba. – Amiről az orosz kollégák nem nagyon szeretnek beszélni: a reaktor tervezési szempontból eleve hibás volt, a leállítást szabályozó rudak nem jól működtek. Mindehhez hozzájárult, hogy a tesztet menet közben el kellett halasztani, ezért olyanok is részt vettek a munkában, akik nem voltak felkészítve. Ezenfelül az eredeti terveken is módosítottak, magyarul gyakorlatilag improvizáltak.

A világon az első atommáglya 1942. december 2-án, Chicagóban, mégpedig a helyi futballpálya lelátója alatti pincében lobbant fel, ahol is első ízben si­került megvalósítani az önfenntartó láncreakciót. A Máglyát az olasz fizikus, Enrico Fermi gyújtotta be, természetesen a két magyar: Szilárd Leó és Wigner Jenő jelenlétében.

A viszonyokra tán jellemző, hogy biztonságból egy fejszés ember állt készenlétben a ­reaktor tetején, hogy baj esetén elvágja a kadmiumrúd tartókötelét, hogy az behullva a reaktorba, leállítsa a hat tonna urán reakcióját. Ez az ember volt az utolsó védelmi vonal, a Safety Control Reserve Axed Man, ami magyarul nagyjából úgy hangzik: a biztonságot ellenőrző tartalék baltás ember…

Öt nappal a csernobili robbanás után a minderről szinte semmit nem tudó magyarok százezrei ünnepelték a szabadban május elsejét. Miért is ne, hiszen addig csak a Petőfi rádió mondott annyit – azt is két nap késéssel –, hogy „A csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését.”

Azóta szarkofág ide, szarkofág oda, a négyes blokk egyelőre megállíthatatlanul sugárzik, a fertőzött terület, a Zóna 4700 négyzetkilométer, ahol az ugyancsak fertőzött, genetikailag módosult állatok: szarvasok, farkasok, vadlovak és a kilövésük elől valahogy megmenekülő kutyák leszármazottai élnek.

– A világon mennyi atomerőmű működik?

– Jelenleg 443 atomerőművi reaktor üzemel, ami természetesen nem jelent ennyi atomerőművet, hiszen például Pakson is négy reaktor dolgozik. Sajnos a csernobilihoz hasonló típusból is még 11 termel ­áramot.

– Erről mit mond az egykori biztonsági vezető?

– Az úgynevezett INES-skálán, amely 1-től 7-ig terjed, mindmáig két nukleáris katasztrófa érte el a 7-es fokozatot, a csernobili és 2011-ben a japán fukusimai, amit egy földrengés és az azt követő cunami idézett elő. Természetesen történtek további balesetek is, de ezek szerencsére lényegesen kisebb hatásúak voltak.

– Miért van szükség atomerőművekre?

– A Föld energiaéhségét nagyjából háromféle eljárással lehet csillapítani. Eleinte fával, szénnel, olajjal és gázzal történt, ezek mennyisége azonban véges, ráadásul rendkívül szennyezőek. A második lehetőség a megújuló energiáké, amelyek nemcsak drágák, de nagyságrendekkel kisebb az energiahozamuk a szükségesnél, ráadásul nem is annyira tiszták, mint ahogy azt a zöldek hirdetik.

Harmadikként marad az atomerőmű, amely ma már tökéletesen üzembiztos, ráadásul a kiégett fűtőelemek tárolása is megoldott: Pakson mintegy száz évig van hely egy száraz tárolóban. És hogy hogyan viszonyul az atomreaktor egy szenes erőműhöz? Egységnyi U235 hasadóanyagban 2,7 milliószor(!) több energia van, mint ugyanannyi feketeszénben.

Elhagyatott csernobili épületek. Fotó: Szabad Föld Archívum

– Meddig működhet a jelenlegi paksi erőmű?

– A paksi blokkok eredeti üzemideje 30 év volt, vagyis üzemeltetési engedélyeik lejártak 2012–14–16-ban és 2017-ben. Az elvégzett felújítások után engedélyt kaptak az üzemidő 20 évvel történő meghosszabbítására, tehát a blokkok 2032–34–36-ig és 2037-ig üzemelhetnek.

– És mi történik azután?

– A jelenlegi négy blokk munkája véget ér, s átveszi szerepét az időközben felépülő Paks II.

– A reaktorok azonban nemcsak az atomerőművekben dolgoznak, hanem például az atom-tengeralattjárókban is. Ott is történhet baleset…

– És történt is. Néhány elsüllyedt atom-tengeralattjáróról tudunk, de egyikben sem történt reaktorrobbanás – ezt az alkalmazott technika kizárja. Még a 2000-ben elsüllyedt orosz atom-tengeralattjárónál, a Kurszknál sem történt atomkatasztrófa, pedig két hatalmas robbanás érte a hajót, az oldalán két négyzetméteres lyukon ömlött be másodpercenként 90 ezer liter víz, de a reaktorok rekesze biztonságban volt, a szabályozó rudak is a helyükön maradtak.

Ráadásul a Kurszkot, mivel csak 108 méter mélyre merült, később sikerült kiemelni. A jóval nagyobb mélységekben elsüllyedt atom-tengeralattjárók környékét folyamatosan ellenőrzik, sugárzást sehol nem tapasztaltak, más kérdés, hogy vajon ezer évekig is ellen tudnak-e állni a tengervíznek a reaktorok.

– A „szovjet hagyományok szerint” az első nyilatkozat, amit az Orosz Haditengerészet a sajtónak küldött, úgy fogalmazott, hogy a tengeralattjárón „kisebb műszaki nehézségek” merültek fel… Javaslom, hagyjuk el a Földet; talán kevesen tudják, hogy a világűrben is számos reaktor dolgozik, és szerepük a jövőben egyre fontosabb lesz.

– Kiigazítanám: ezek már csak méretüknél fogva sem tekinthetők atomreaktornak, bár működésük hasonló, ezek radióizotópos termoelektromos generátorok, amelyek a bennük keletkező hőt alakítják át elektromos árammá. Ilyen dolgozik számos űreszközben: műholdban, szondában, hold- és Mars-járóban; a 40 éve indult és a Naprendszert elsőként elhagyó két Voyager űrszonda fedélzetén máig is kifogástalanul működnek a radioizotópos termoelektromos generátorok.

Ezekre a berendezésekre elsősorban a Naprendszer távoli vidékein van szükség, ott, ahol a napsugárzás már annyira gyenge, hogy a „hagyományos” napelemes energiatermelés reménytelen. De ha majd a Holdon és a Marson megtelepülő állomások életét kell biztosítani, ahhoz valóban atomreaktorokra lesz szükség.

– Csak itthon ne felejtsék a baltás embert…

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.