Váratlan és radikális akciókra készül a Tanítanék Mozgalom, tudtuk meg egyik vezetőjétől, Pilz Olivértől, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárától, a közalkalmazotti tanácsának elnökétől.

Elegük lett a viccekből - Nagy a felháborodás, akcióikkal több tízezer embert mozgósítanak

A mozgalom pedagógusai most azt követelik: vállalják a felelősséget azok, akik a semmit nem érő, illetve a helyzetet csak rontó intézkedéseket hozták. A tanárok mozgalma nyitott az egyeztetésekre, de a Köznevelési Kerekasztalt nem tartják valódi fórumnak, mert szerintük az tele van olyan szervezetekkel, amelyek „élő díszletként” segédkeznek a látszatintézkedésekhez, s tagjai a nevüket adják mindehhez. A Tanítanék pedagógusai szerint nem igazi megoldás például, hogy az elsősöknek 45 percben csak 30 percnyi tananyagot kell leadni, hiszen a jó tanítók eddig is alkalmazkodtak ahhoz, ha elfáradtak a gyerekek. A tananyag mennyisége azonban most sem csökkent. A nyugdíj előtt álló pedagógusok átsorolása is okozott gondokat, de a legdrasztikusabb lépésnek a szakképzés elhibázott átalakítását tartják.

A középiskolákban is megfelelő reformokra lenne szükség, hogy a tanulás élmény lehessen, és ne szakadjanak bele a diákok – véli Pilz Olivér. A Tanítanék arra számít, hogy akcióikkal több tízezer embert mozgósítanak, mivel sokakat felháborítanak a – szerintük – rögtönzött, „vicc kategóriába” eső intézkedések az oktatásban.
 

Friss cikkek

Derék emberek városa
Összekötve, örökre
Vesztesek háborúja
Oktatás családias légkörben
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
2023.02.03.
Aludna végre egy jót?
Piroska és a juhászok
Konténerek vízen és szárazföldön
Mivel horgássz hideg vízben? – Ellenállhatatlan hideg vízi aromák
A Szabad Föld az AGROmashEXPO vendége volt
2023.01.27.
Használjuk a hideget
Ne várjon, amíg késő lesz!
Szerdától látogatható 41. AgromashExpo és AgrárgépShow
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.