Külföldiek deportálása Szibériába a XIX. században – ezzel a címmel jelent meg hiánypótló dokumentumkönyv, melynek szerzője Alekszej Vasziljevics Tyiva­nyenko, a történettudományok kandidátusa.

Eltitkolt sorsok, elhallgatott történetek

Tyivanyenko több mint három évtizedes kutatásai alapján, az összegyűjtött levéltári dokumentumok birtokában igazoltnak látja a „külföldi alattvalók” XIX. századi politikai kényszermunkájának és száműzetésének létezését, amelynek tényét az orosz történetírás elhallgatja. Mindmáig nincs hivatalos álláspont a kényszermunkára száműzött európaiakról.

– Az 1830-as, illetve az 1863-as lengyel felkelés, valamint az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc száműzöttjei idegen országok állampolgáraiként nem tartoztak az orosz „államellenes bűnözők”, hadifoglyok vagy kényszermunkára száműzöttek közé, annak ellenére sem, hogy ugyanazok a szabályok voltak érvényesek rájuk, mint az orosz köztörvényesekre vagy „politikai bűnözőkre”.

A „titkos” megjelölésű törzslapjaikon „külföldi politikai bűnözőként” szerepelnek. A szibériai deportálás olyan nagy méreteket öltött – egyes adatok szerint húszezer személyt érintett –, hogy a cári hatóságok és a börtönigazgatóságok nem győzték az adminisztrációt, a rabok elhelyezését, ellátását. A fogságba esettek között főként lengyelek, magyarok, osztrákok, németek, olaszok, franciák voltak, de akadtak köztük dánok, svédek, törökök is.

– Könyvében közreadja felfedezését, miszerint a szibériai levéltárakban fellelt névsorok egyike-má­sika elég különösnek mondható.

– Az 1857-es és a későbbi cári közkegyelemben részesülő személyek névsorában több külföldinek a vezetéknevét lengyelesen tüntették fel, hogy letartóztatásukkor a fennálló megállapodás értelmében ne kelljen őket átadni az osztrák hatóságoknak. „Lengyelként” ezek a hadifoglyok jogilag Oroszország „tulajdonát” képezték.

Valódi állampolgárságuk csak akkor derült ki, amikor az amnesztiát kapó személyeknek nyilatkozniuk kellett, hogy melyik európai országba térnek haza. Egyébként az orosz cári kormány tisztában volt a külföldiek száműzetése és kényszermunkája miatti felelősségével – amivel jócskán megszegte a nemzetközi jogok normáit! –, úgyhogy érdekében állt mindezeket titkolni.

Korabeli fotográfia a nyercsinszki kényszermunkatáborból. Forrás: humus.livejournal.com / Fotó: A. Kuznyecov/.

– Vannak meggyőző adatok 1848–49-es magyar hadifoglyokról?

– Szibériába való elhurcolásukat dokumentumok bizonyítják. A bécsi levéltárból előkerült jegyzőkönyvek szerint az osztrákok és az oroszok között volt egy titkos megállapodás arra, hogy mit kezdjenek a magyar és más felkelők tömegével, ha az orosz büntető hadsereg leveri a felkelést. Erről a minisztertanács 1849. május 14-i és június 3-i ülésén döntöttek, kérvén az orosz szövetségest, hogy találjanak olyan távoli helyet Észak-Ázsiában (Szibériában) a hadifoglyok tömeges deportálására, ahonnan nem tudnak hazatérni.

A de­portálásról Haynau, az osztrák hadsereg főparancsnoka kiáltványt adott ki, majd 1849. július 1-jén megjelent a haditörvényszék számára a rendelet is. Az a bizonyos hely a kínai határhoz közeli nyer­csinszki kényszermunkatábor lett, ahol föld alatti ércbányákban – halálos dózisú radioaktív sugárzás mellett – megbilincselten, a külvilágtól teljesen elzárva, embertelen körülmények között dolgoztatták a rabokat. Az Orosz Szenátus 1850. június 11-i határozata értelmében az Irkutszki Kormányzóságban különleges Bajkálontúli területet hoztak létre, ahol közigazgatási egységeket és biztonsági kozáksereget is szerveztek.

– Mennyire könnyű kutatni a szibériai archívumokban?

– Rengeteg a történeti anyag, de akadnak „gyanúsan” eltüntetett ügyiratok is. Az Irkutszki Területi Állami Levéltár 1850–1860 közötti dokumentumait áthelyezték Kelet-Szibéria Főigazgatósága zárt „diplomáciai fondjába”, egy részüket pedig Moszkvába szállították, a kutatóknak még a csoportokra való utalásokat sem adják ki.

A Bajkálontúli Területi Állami Levéltárban majdnem hasonló a helyzet, de ott több minden található a magyar forradalom résztvevőinek tömeges száműzetéséről, külön kategóriában szerepelnek a magyarok. Ezek a levéltárak, beleértve a Burját Köztársaság Nemzeti Levéltárát is, bővelkednek névsorokban és egyéb fontos aktákban.

– És mit talált Petőfi Sándorról?

– Létezik két egészen konkrét dokumentum barguzini letelepítéséről, de mivel azok származása tisztázatlan, nem tekinthetjük hitelesnek. Petőfi neve eredeti formájában, Alekszandr Petrovicsként tűnik fel helyi népköltészeti anyagokban, illetve burját néprajzkutatók gyűjtéseiben.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.