Díszlövések hatástalanított ágyúkkal és aknavetőkkel, emléktúrák, hadi bemutatók és filmforgatások korhű katonai egyenruhákban. A hagyományőrzők mindezt ma már nemcsak szórakozásnak tekintik, hanem hivatásnak is. A céljuk, hogy megszerettessék a katonai pályát és érdekesebbé tegyék a közös emlékezést.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

Második világháborús báránybőr hósapkában, korabeli magyar katonai egyenruhában járkál egy középkorú férfi a székesfehérvári Szent Imre-templom bejárata előtti téren. A hozzá hasonlóan öltözött, de rohamsisakot viselő társainak sorát rendezgeti, utasításokat ad, határozott mozdulatokkal mutatja a többieknek, hová álljanak.

Nem mindennapi látvány ez az egykori királyvárosban, rég láttak itt ilyen felszerelésben csizmát, bakancsot csattogtató katonát.

– Amit a fejemen hordok, az a doni harcokban rendszeresített „téli óvócikk” másolata – mutat a különleges fejfedőre Jásdi Balázs, a főtéren sorakozó hagyományőrzők vezetője.

– Mindannyian olyan egyenruhában és fegyverekkel érkeztünk ide, amilyeneket a Donnál viseltek a királyi hadsereg katonái, csak a lábbelink más. Csaknem száz kilométert fogunk ugyanis menetelni, és az eredeti, bőrtalpú bakancsban, a csúszós, sokszor sziklás talajon ez balesetveszélyes.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

Korabeli ruházatban a zarándoklat résztvevői. Fotó: Teknős Miklós

És hogy miért menetelnek? Jásdi Balázs főhadnagy jelenleg a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának munkatársa, és a Doni Hősök Emléktúra elindítására készül Székesfehérváron. Az ország tizenkét helyszínén, csaknem ezer ember indul útnak a II. Magyar Hadsereg áttörésének emlékére, köztük hagyományőrzőkkel, tartalékos és hivatásos katonákkal, katonai középiskolásokkal és civilekkel.

A menetelők átlagosan, naponta 25 kilométert tesznek meg, de vannak, akik ötvenet is legyalogolnak, miközben különböző településeken vesznek részt koszorúzásokon és megemlékezéseken, ahol szállást, ellátást kapnak. A főhadnagy eredeti foglalkozása iparművész, ezért is érdekes, miért foglalkozik a világháborús hagyományőrzéssel.

– Kisgyerek korom óta érdekelnek a katonai hagyományok – meséli. – A ki­lencvenes évek elejétől vált komollyá ez a hobbim, a Jászberényi Második Világháborús Hagyományőrző Egyesületnél kezdtem.

Húsz évvel ezelőtt támadt az ötletem, hogy emléktúrát kellene szervezni a doni katonáknak. Az első menetelést négyen tartottuk, ma már nemzetközi zarándoklattá vált ez a rendezvény – idézi fel a kezdeteket.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

A dísszemle pillanatai következnek a székesfehérvári Szent Imre-templom mellett. Fotó: Teknős Miklós

Jásdiék kis csapata néhai Kovács László ezredes irányításával hozta létre a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatát. Ez a tagozat mára odáig jutott, hogy hat, speciálisan hatástalanított tüzérségi eszközük van, a magánszemélyektől megvett első világháborús hegyi ágyúktól kezdve az aknavetőkig, ez alkotja a díszütegüket.

– Volt, hogy a Hősök terén végeztünk díszlövést a köztársasági elnök kívánságára. Járunk csatajátékokra, ötvenhatos bemutatókat is tartunk, Isonzónál is voltunk a centenáriumi évben, de a fő rendezvényünk a doni túra. Tavasszal indulnak a második világháborús hadijátékok, ezeken is részt veszünk.

A települések ünnepnapjaira rendszeresen hívnak bennünket, meg filmforgatásokra is. A célunk, hogy a nagyközönség számára is fogyasztható módon mutassuk be a hadtörténet egy-egy szeletét, és ezzel népszerűsítsük a Magyar Honvédséget – sorolja büszkén a főhadnagy.

A hagyományőrzőkben sok a közös vonás. Egy azonban mindenkinek fontos, a családi tradíció. Jásdi Balázs nagyapja például pilótaként volt kint a Donnál. Mivel repülőgép nélkül maradt, fegyverrel a kézben, gyalogosan tört ki az oroszok gyűrűjéből.

A főhadnagy elmondása szerint a nagyapjának egyébként is kalandos volt az élete, a háború végén munkaszolgálatos behívót kapott, de nem vonult be. Ezért 1944 végén a nyilasok a feleségével együtt begyűjtötték, kis híján ennek lett az áldozata.

A háború után aztán az üldöztetés ellenére „rohadt fasisztának” tartották, mert szovjet gépeket lőtt le a keleti fronton. Végül az élsport mentette meg, evezős mesteredzőként „engedték teljes életet élni”.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

A Doni Hősök Emléktúra hagyományőrzői közt sok a jó ismerős. Fotó: Teknős Miklós

Sok emléket idéznek fel a túráik során másokban is a hagyományőrzők. Tavaly az egyik rendszeresen menetelő csapat, a Honvédsuli Egyesület vonulásakor egy kis faluban élő hölgy az édesapját vélte felfedezni az egyikükben. Később Jásdiék ki is derítették, hogy a néni rokona hol esett el, és hol található a sírja.

– Rendszeresen találkoztunk a tú­ráinkon idős emberekkel, akik könnyes szemmel integettek nekünk a kapuból. A felejtés ellen is küzdünk, mert nagyon fontos a közös emlékezet megőrzése – érzékenyül el a doni emléktúra főszervezője.

Az emlékmenetek rendszeres résztvevője Szakály András Tamás is, a Füzéri Helytörténeti és Hadtörténeti Kör elnöke, a helyi katonai hagyományőrző részleg parancsnoka. – Mi középkori hagyományőrzéssel kezdtük, aztán jött a világháborús korszak felidézése, és most már az 1848–49-es korszakkal is foglalkozunk – mutatja be csapatát a huszáros bajuszú katona.

A pödrött, hosszú bajusz Szakály András Tamásnál a családi hagyományőrzés része, hiszen huszár is volt az ősei között az első világháborúban. Ezt édesanyja neve is őrzi, Huszár Lackó Margitnak hívják.

Maga is hivatásos katonaként szolgált hosszú évekig a honvédségnél, majd 2009-ben váltott a hagyományőrzésre, amikor két ismeretlen katona sírjának felújítása után, az avatáson megjelentek a községükben Jásdi Balázsék díszőrséget állni.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

Az emléktúra része a mise a templomban. Fotó: Teknős Miklós

A füzériek egyébként elsősorban a kassai 34-es gyalogosezredben szolgáltak, de a település hősi halottainak nagy része a Donnál esett el. Szakály András Tamás szerint ma már nagyon nehéz ezeknek az elesett katonáknak a felkutatása, mert kevés túlélő veterán van közöttünk, az orosz levéltárak pedig csak most kezdenek megnyílni. Egyszerű tárgyak, fényképek, használati eszközök azonban időnként előkerülnek, ami segít a térségben néhány személy azonosításában.

– Egy idős néni például kereste az egyik rokonát, aki a háború alatt tűnt el – idézi fel az egyik esetet az egykori hivatásos katona. – A férfi 1944-ben a Füzéren átvonuló front idején még beköszönt egy családhoz, otthagyott egy fényképet, de ment tovább a bajtársaival. A néni zokogott, amikor átadták neki a fotót, ami nemrég került elő. Azt viszont sajnos már nem tudták meg, hol halt meg a katona.

A hagyományőrzők néha maguk is belekóstolhatnak abba, milyen lehetett a téli fagyban keresni az újabb állomáshelyet a korabeli katonáknak. Szakályék egyik csapata például tavaly egy vízimalomban aludt éjszaka, és hajnalra mínusz 20-21 fokban ébredtek.

Amire elérték az első települést, jéggé fagytak. – Ez persze nem hasonlítható a doni katonák szenvedéseihez, minket mindenhol meleg étel és meleg víz vár, ahová megérkezünk, de a programok erős közösséget kovácsolnak belőlünk – mondja a katona.

Emléktúra a doni hősök tiszteletére

Ma már nemzetközi szinten is megünneplik a történelmi zarándoklatot. Fotó: Teknős Miklós

– Ha felveszem az egyenruhát, egy kicsit úgy érzem magam, mintha a dédnagyapám bőrébe bújtam volna – fogalmazza meg Maczik Ferenc, hogy miért csatlakozott a hagyományőrzőkhöz. A Felvidékről érkezett a Doni Hősök Emléktúrára, ő a legfiatalabb a Székesfehérváron gyülekezők között. – Lehet, hogy megtöri a bakancs a lábunkat, de jó a csapat, mindenhol jó a fogadtatás, és nagy élmény megkoszorúzni a katonák sírját – fűzi hozzá.

A hagyományőrzőkhöz nemrég a szüleikkel együtt csatlakoztak egészen fiatal tagok is. Két évvel ezelőtt, Bajnán második világháborús egyenruhák másolatában jelent meg két nyolcéves fiú, amikor az egyik menetszázad odaért. Az édesapjuk még korhű fegyvereket is készített nekik fából – tudjuk meg Jásdi Balázstól.

Azóta az apuka épített számukra egy oldalkocsis motort is, ezzel járnak a doni emléktúrákra. A rendezvényen egyébként is egyre több a fiatal, ami a főhadnagy szerint a toborzás szempontjából is fontos.

Ezek a gyerekek ugyanis nagy valószínűséggel egész életükben felnéznek majd azokra, akik életpályájuknak választották a katonai hivatást.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.