Esély a boldogságra

Igazi közönségfilm a Made In Italy: megfelelően lett adagolva benne az életszagú történet, a feldolgozandó lelki dráma, a kiváló színészi játék, csipetnyi humor meg szerelmi szál – és cseppet sem mellesleg a megunhatatlanul idilli toszkán táj.

A film két főhőse: a londoni bohém, alkotói válságban szenvedő festőművész, Robert és galériavezető fia, Jack húsz év távollét után együtt térnek vissza Olaszországba, hogy eladják azt a nyaralót, amit az autóbalesetben rég elhunyt feleség-anya hagyott rájuk. A házat borzasztó állapotban találják, úgyhogy a jó üzlet reményében kénytelen-kelletlen hozzálátnak a felújítási munkálatokhoz – közben pedig rá kell ébredniük, hogy nemcsak a tájba simuló romos épületre, de kettejük hűvös, távolságtartó kapcsolatára is ráfér egy alapos renoválás.

Merthogy nem csupán a vakolattal és a vízvezetékkel viaskodnak, hanem a fájdalmas tragédia emlékeivel és a saját múltbéli sérelmeikkel is.

Igazán szerethető karaktert alakít és remekel is a szórakozott festő szerepében Liam Neeson, akinek egyébként az igazi fia, Micheál Richardson játssza a filmbéli fiát. Belső lélekutazásukat drámai erő és finom humorérzék jellemzi.

Az elsőfilmes rendező, ám színészként már bizonyító James D’Arcy jó arányérzékkel, apránként vonultatja fel a tájnak és azoknak a bútoroknak, személyes tárgyaknak, fiókok mélyéről előkerült fotóknak, Robert feleségéről és kisfiáról egykoron készített rajzainak egész tárházát, melyek önkéntelenül is mindkettőjükben beindítják az emlékezést, és két évtized múltával egy mélyen eltemetett trauma kerül végre felszínre.

Az idő előrehaladtával és a közeli kisváros bohókás apraja-nagyjának segítségével a két, egymástól eltávolodott férfi esélyt kap arra, hogy újra megleljék a boldogságot. Érdemes a moziban megnézni, hogyan is lehet tartalmasan folytatni azt az életet, amiről egyszer már önként lemondtunk.

Személyes érintettség

A film két főhőse a magánéletben is átélte a feldolgozhatatlan gyászt: Liam Neeson felesége és Micheál Richardson édesanyja, Natasha Richardson tíz évvel ezelőtt síbalesetben hunyt el.

A fiú szerint „A gyász feldolgozására nincs igazán recept. Van apunak egy mondata a filmben: senki sem tudja, hogyan kell ezt csinálni. Valóban így van. Gyakran előfordul, hogy a tragédia után bezárkóznak az emberek, magukba fojtják a gyászt. Szerintem nem ez a megfelelő módja a továbblépésnek, a feldolgozásnak. Ki kell engedni magunkból, sírni kell és emlékezni a szeretett emberre. Én ezt tettem.”