Véletlen lenne, vagy a sors keze, hogy néhány nap leforgása alatt két olyan különleges színházi produkciót is láttam, újranéztem, amelyeket napjaink történelmi jelentőségű eseményei átkereteztek? Történetek és tragédiák mélyebben a húsba vágnak, amikor a szomszédunkban háború dúl.

Fájdalmasan a hazáról

Szvetlana Alekszijevics fehérorosz írónő az elmúlt évtizedekben keresztül-kasul utazta a Szovjetuniót, majd annak utódállamait. Interjúkat készített egyszerű emberekkel, akik szemtanúi voltak a nagy kommunista birodalom széthullásának, testközelből élték át a csernobili katasztrófát vagy az afganisztáni háborút. Ezek a vallomások megmutatták a posztszovjet társadalmak traumáit, miközben rendkívül részletgazdag leírását adják az átélt eseményeknek. Egy sajátos néplélekről szóló látleletet kapunk, akárcsak egykor Gogoltól vagy Csehovtól, csak egészen más irodalmi eszközökkel.

Az írónő 2015-ben Elhordott múltjaink (The Secondhand Time) című művéért elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Ebből és még három másik munkája alapján készült, különleges előadás látható már egy ideje az Örkény Színházban: a rendezők (Bagossy László és Kovács D. Dániel hat diákjukkal közösen hozták létre) a kötetekben megjelenő, több ezer valós beszélgetésből szemezgettek, és ezeket a kis történeteket fűzték egymás mögé montázsszerűen.

Az előadás díszlete egy hatalmas rongyhegy, a darab ebből indul, és oda hull vissza. A túlburjánzó ötletelés, a látványos tömegképek ellenére sokkal inkább hatásosak azok a monológok, amelyekben a színészek tragikus egyszerűséggel tolmácsolják nekünk a sorsokat.

Például Csuja Imre csernobili embere. Az még egy atomkatasztrófában is kapaszkodási pont, hogy ősi családi szokás szerint a halottat az ajtóra kell fektetni. Tőle elvehetetlen az az ütött-kopott ajtó, amelyen a hétéves sugárfertőzött, kopasz, halott kislánya feküdt, s amiért­ ő később az élete kockáztatásával is visszamegy a tiltott zónába. Polgár Csaba visszafogott cser­nobili operatőre mintegy mellékesen mutatja meg a lényeget: van, amikor le kell tenni a kamerát…

Epres Attila apafigurája szó szerint hősi halottnak neveli a fiait: háborús alapanyagot lát bennük játékos gyermekek helyett. Szintén döbbenetes erejű Znamenák István jelenete, aki először orosz ezredes az afganisztáni háborúban, majd a szemünk láttára alakul át gyászoló bábuskává, aki Kosztya fiát siratja soha el nem múlóan. Anya és lánya a metróban – Bíró Kriszta és Zsigmond Emőke finom kettőse a jelenkori félelemről, a terrorizmusról. A modern menedzsernő, Csákányi Eszter megrendítően maszkolja a csődöt – sikerré.

Szvetlana Alekszijevics az Elhordott múltjaink című kötetében azt írja: az orosz embernek három erőssége van, a „hátha”, a „ne adj isten” meg a „valahogy majdcsak”…

Az emberiség Gyökereinek nyomában

Ajánlottuk már e hasábokon a nemzetközi hírű hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel My Land című produkcióját, többek között annak okán is, hogy pár évvel ezelőtt a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe keretében a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték – de ég és föld élőben látni az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot fókuszba állító produkciót!

A társulat példamutatóan elöl jár egy új előadó-művészeti műfaj meghonosításában, a cirkusz, a színház és a tánc színpadi egyensúlyának megteremtésébe… Fotó: szinhaz.hu

A társulat példamutatóan elöl jár egy új előadó-művészeti műfaj meghonosításában, a cirkusz, a színház és a tánc színpadi egyensúlyának megteremtésében, ami a zene rendkívüli áthatóerejével válik teljessé. Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők Both Miklós ukrán népzenei gyűjtése nyomán írt műve az egész előadás során meghatározó jelentőségű.

A társulat vezetője, Vági Bence ezúttal hét virtuóz ukrán vendégművészt kért fel, az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a darabot, amely már az első percekben a bőrünk alá mászik.

Képek égnek a retinánkba, ahogy például magzatpózba gömbölyödött, magányos artista ébredezik az ukrán népzene jajongó szólamaira. Csupán pár fehér zsonglőrlabda, egy létra, egy lepel és egy tükröződő felület tűnik fel a színpadon az előadás néhány gondosan kiválasztott jelenetében, megjelenésük viszont mindig kulcsfontosságú.

A születés, a termékenység, a szerelem, a hatalom és a halál pillanatait jelenítik meg a művészek. A My Land szikáran tálalja az élet nagy kérdéseit, így a történet helyett a megfogalmazás rendkívül magas művészi színvonalú mikéntje áll a nézői tekintet fókuszában.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.